Miután körbejártam a békás szökőkutat, és megállapítottam, hogy nem létezik olyan szög, ami értelmes lenne, és ahonnan ne világítana szembe reflektor, kissé elbizonytalanodtam, hogy lesz-e itt most értelme fotózni. Ekkor szólalt meg a padon ülő úr szerényen:
– Szóljon ám, ha útban vagyok, és elmegyek innen.
– Szó sincs róla, hogy rossz helyen lenne. Sőt... Maradjon csak nyugodtan, köszönöm.
Ha felállt volna a padról, biztos, hogy nem készül ma kép itt. De szerencsére maradt, és a következő hat másodpercben – amíg a kép készült – teljesen mozdulatlanul ült, mint ha csak megkértem volna rá. Hálás vagyok érte, remélem tudja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése