2013. április 6.

Megy-e a váltás?

Népszavazás előtt áll Nagykőrös. Négy kérdésre kell igennel vagy nemmel felelni, de a legfőbb kérdés, hogy elhagyjuk-e Pest megyét Bács-Kiskunért. Az utóbbi hetekben már tényleg mindenki erről beszél. Mellette vagy ellene agitál, biztat vagy uszít, helyesli vagy nemtetszését fejezi ki. Vitatkoznak. Ki-ki saját meggyőződése szerint. Ez jó, mert a viták segítenek döntést hozni annak is, aki bizonytalan. Élvezet olvasni a Facebookon kialakuló, egyre élesebb verbális ütésváltásokat is, hiszen azok – az esetek nagy részében – kulturált keretek között maradtak. Rosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam.

Volt viszont negatív csalódás is. Nem is kevés. Megdöbbentően sok a közömbös ember. Aki nem hisz, nem bízik, elutasít, megtagadja még az érdeklődést is. Azt mondják, eldöntött kérdéseket tettek fel a népszavazás során. „Úgyis minden úgy lesz, ahogyan a politikusok akarják.” „Nincs nekünk ebbe beleszólásunk.” Nagyon sajnálom, hogy ennyien, ilyen szinten lenézik saját magukat.
Beszélgettem múltkor egy huszonéves, fiatal lánnyal. Pont az a korosztály, akire azt mondják: előtte a jövő. Mégis minden szavából sütött az elutasítás, a lemondás. A negatív hozzáállás iskolapéldáját mutatta be, pedig nem is vitatkoztunk, csak véletlenül szóba jött a népszavazás. Aztán másfelé terelődött a szó, hétköznapi problémákról beszélt. Olyan dolgokon háborgott, amik nekem fel sem tűnnének, nem hogy zavarnának.
Aztán visszatért a népszavazás kérdéseihez. „Biztos, hogy nem megyek el szavazni. Micsoda hülyeség már megkérdezni, hogy akarunk-e több munkahelyet? Hát ki nem akar?”
Ekkor már nem bírtam ki, és azt válaszoltam: „Ne haragudj, de ezek szerint Te mégsem szeretnél több munkahelyet.”
Tudom, hogy gyenge válasz, de azt vártam, hogy majd érvelni fog valamivel. Tévedtem. Ezzel a gyenge válasszal sikerült olyan helyzetbe hozni, hogy már nem tudott válaszolni. Csak annyit mondott, hogy ő akkor sem megy szavazni.
Természetesen ahhoz is joga van mindenkinek, hogy dacból ne szavazzon. Viszont ezt híresztelni már nem biztos, hogy érdemes.

Aztán pár nappal később beszélgettem egy szintén fiatal, bár valamivel idősebb sráccal. Nem a megyeváltásról, hanem munkáról. Az utóbbi időben sokat dolgoztunk együtt, amiből mindkettőnknek haszna származott. Láttam, hogy mennyire elfoglalt ő is, és hogy kezdi kinőni a kis műhelyét. Eszembe jutott, hogy előnyös lenne, ha egy helyen dolgoznánk, mert akkor még többet segíthetnénk egymásnak, vagyis több pénzt kereshetnénk. Fel is tettem neki a kérdést – csak puhatolózásképpen –, hogy nem akar-e elköltözni a mostani helyéről nagyobb és jobb körülmények közé. Azt válaszolta erre: „Egyelőre megvárom, hogy összejön-e a népszavazás. Ha igen, akkor pályázni fogok és kialakítom a saját helyemet úgy, ahogy én szeretném. Ha nem jön össze, akkor visszatérhetünk arra, amit mondani akartál.”
Ez esetben nem is tudom, mi lenne a jobb nekem, de a tanulságot levontam belőle. Akinek tervei vannak és dolgozni szeretne, sokkal felelősebben áll a népszavazáshoz is, mint aki beletörődött a sorsába, és nem hisz önmagában sem.
Azt hiszem, bármennyi előnnyel is járjon a megyeváltás, ez sokaknak nem lenne elég ahhoz, hogy elégedettebbek legyenek. Ahhoz nem megyét, hanem szemléletet kellene váltani. Az lenne ám az igazi eredmény!

2012. november 10.

Új szerepben a Tímárház

November 9-e nagy nap volt kis városunk életében. Hiánypótló jelleggel megnyitott ugyanis a város első művész-kávézója. Ahová persze nem csak művészek járhatnak, hiszen akkor mindenki éhen halna. A Café Tim-Art a régi Tímárház épületében kapott otthont, bár erre a nevéből azonnal rájöhet, aki érti a szójátékot.
A hely tulajdonosa rendszeres kulturális-zenés programokkal, a második szinten pedig rendszeres kiállításokkal várja az igényességet – és a jó borokat – kedvelő vendégeket.
A megnyitó annyira jó hangulatúra sikerült, hogy a másnapi ébredés utáni kávémat már csak itt tudtam elképzelni. Így is lett, és most is indulunk vissza, mert zenés est lesz. Ezért aztán elnézést kérek mindenkitől, ezt most nem fogom bő lére ereszteni. Beszéljenek inkább a képek, aki többre kíváncsi, az pedig jöjjön be! Most.

Ízléses és igényes – kívülről is
Betoppanva ez a látvány fogadja az embert

Otthonos

A bútorzat is megérne egy misét

Az egyetlen csalódás: az udvaron lévő, asztalként szolgáló Singer varrógép-asztalok pedálját nem lehet hajtani. Kipróbáltam

Kiállítás a legfelső szinten

Érdemes megnézni, hogy mi van a másodikon

Nahát, egy régi ismerős!

Ha tovább omlik a vakolat, senkit nem fog zavarni

A művészet mindenhol megjelenik az egyszerű szépség mellett

Az árakkal sincsenek elszállva

Nagyon tetszik a berendezés

Nyáresti beszélgetések ideális helyszíne


Gyanítom, hogy a pogácsa nem lesz állandó tartozéka a pultnak. A kedvesség viszont igen
Kincseket rejt a bejáratnál lévő pult lapja

2012. november 4.

Photoexpós élmények

Október 13-én és 14-én Photoexpo néven fotóipari kiállítást és vásárt tartottak a budapesti Lurdy-házban. Elemér barátommal külön-külön is arra jutottunk, hogy ezt az eseményt nem hagyhatjuk ki, majd a sikeres egyeztetést követően vasárnap el is látogattunk a helyszínre.
Az előadásokat vártam a legjobban. Többre szerettünk volna beülni, de végül idő hiányában kettőt hallgattunk meg. Az egyik az esküvőfotózásról és annak legújabb trendjeiről szólt. Egy tapasztalt, mostanában főleg külföldön tevékenykedő srác tartotta. Amennyire vártam, ez akkora csalódás volt. Azt hiszem, talán egy mondat volt az egész előadáson, ami újdonságot jelentett, de az is valami új, amerikai divatirányzatról szólt, és már el is felejtettem, mi volt az. Teljesen amatőröknek talán nem okozott csalódást, de én azt vártam, hogy tanulhatunk majd néhány dolgot. Meg is beszéltük Elemérrel, hogy hasonló előadást mi magunk is tarthattunk volna ennyi erővel.
A másik előadás, a digitális utómunkáról szólt. Egy konkrét kép történetét mesélte el két srác, és egy órába összesűrítve bemutatták  a 4-5 órás munkát. Olyan trükköket mutattak, hogy egy idő után már teljesen elveszítettem a fonalat. Bár szerintem ezzel nem voltam egyedül a hallgatóság soraiban.

A háttér nem tetszik, a back focus jelenség pedig még kevésbé

Sebaj. A Photoexpón volt lehetőség stúdiófotózásra is. Több háttér, lámpa és persze modell csajok álltak a fotósok rendelkezésére. Ez persze inkább volt érdekes, mint hasznos. Nehéz jó fotókat készíteni egy modellről úgy, hogy melletted, alattad, feletted még harminc másik fotós lövöldözi ugyanazt. Két dologra rájöttem: mások sem tudtak adott körülmények között jobb fotókat készíteni, valamint hogy a gépem hátrébb fókuszál, mint kellene, és emiatt nem ártana szervizbe vinni. Az első, lányról készült portrén jól látszik, hogy a haja éles a füle környékén, az arca pedig már életlenebb. Úgy, hogy közben a szemére élesítettem. Bosszantó.
De hogy ne csak siránkozzak: sikerült jó áron, régen vágyott cuccokat beszerezni. A kiállítás ideje alatt komoly, sokszor 50%-os vagy akár nagyobb kedvezménnyel kínáltak fotós kiegészítőket. Így jutottam hozzá végre egy Lenspen-hez és egy körtepumpához. Hogy ezek mik? A Lenspen az objektív üvegének tisztítására szolgáló, filctoll szerű eszköz. A körtepumpa pedig... hát körtét pumpálni! Vettem egy nagyon hasznos könyvet is a stúdiófotózásról. Ha majd lesz egy saját stúdióm, még nagyobb hasznát fogom venni.
Összességében hasznos volt elmenni a Photoexpóra. Az előadásoktól talán túl sokat vártam, de biztos volt köztük kifejezetten hasznos, vagy legalább érdekes. Picit a műtermi fotózásba is bele lehetett kóstolni, az pedig hab a tortán, hogy kipróbálhattam a D600-as Nikont, és gyakorlatilag bármilyen optikát a számos kiállító repertoárjából. Megyünk jövőre is, az biztos!


Ennyi fotós egyetlen modellre...

Sőt, még több!

Nem irigylem őket. A lámpákat viszont hazahoztam volna


Egy aprócska fotónyomtató