Október utolsó napja

Nem is tudom, milyen régóta terveztem már, hogy megnézzem, milyen az ősz a Mátrában. A négynapos hosszú hétvégén szerencsére egy napot nyugodtan áldozhattam erre, és Barbival elmentünk egy kis fényvadászatra. Azt hiszem, ennél jobb időpontot nem is találhattunk volna.

Sok boldogságot Angéla és Gábor!

Megint jó régen jelentkeztem már, pedig mennyi minden történt mostanában! Október 1-jén például Angéla és Gábor esküvőjén fotóztam Kiskunfélegyházán. Sőt, mivel a nagy napon kevés időnk volt (többé-kevésbé) beállított képeket készíteni, és az ifjú pár volt olyan lelkes, hogy képesek voltak hétfőn is visszaölteni magukra az esküvői gúnyát, hétfőn is visszamentünk fotózni. Ez volt eddig a legnagyobb szabású ilyen munkám, hiszen az esküvő előtt egy héttel még próbafotózásra is elmentünk, hogy megnézzük a helyszíneket. Ráadásul végig volt is velem másik fotós is: a próbafotózáson és az esküvőn Elemér, akinek ez volt az első ilyen bevetése, de máris majdnem féltékeny lettem a képeire; hétfőn pedig Vivi, aki viszont már szinte öreg motoros, vele ez volt a harmadik közös projektünk, ha jól számolom. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget! Angélának és Gábornak pedig köszönöm a bizalmat, és a többiek nevében is sok boldogságot kívánok!

Az esküvőről most nem mutatnék sok képet, számomra érdekesebb volt a hétfő, amikor a kiskunfélegyházi – ma már nagyrészt használaton kívüli – fürdőszállóban fotóztunk. (Bár nem mindegyik kép ott készült.)

Angéla igyekszik jobb fényben feltüntetni Gábort

Véssük kőbe, hogy örökké tartson!

Gyere csak, kisfiú! :)

A kis kíváncsi

Royal Couple

Toljad mán' asszony!

Idill

Tessék mosolyogni!

Elemér hagyatéka a mackókkal teli bőrönd és a piros telefon

A polgári szertartás a kiskunfélegyházi városházán

Kissé Bauhaus-stílusú esküvői torta. Most jöttem rá, hogy elfelejtettem enni belőle :(

Lampioneregetés

„Örülök, hogy nagykőrösi vagyok”

A címben szereplő mondatot egy idős nénitől hallottam ma délelőtt, és olyan jól esett, hogy nem tudom elmondani. Illetve mégis megpróbálom. Az elmúlt fél évben gyakran jártam a várost fényképezőgéppel a kezemben, és azt tapasztaltam, hogy minél jobban beindultak a város fejlesztésével kapcsolatos építkezések – és persze az ezzel járó kellemetlenségek – az embereknek úgy romlott az általános hangulata. Nyilván olaj volt a tűzre, hogy én fotóztam a felújítást, ezért sokan direkt úgy szidták az egész rendszert, hogy én is halljam, de nem egy ember oda is jött hozzám, hogy elmondja, mi bosszantja éppen. Az utóbbi napokban már rendesen kerültem mások tekintetét, hogy hagyjanak engem békén azzal, hogy „nézze már meg, hogy rakták itt le a térköveket!”, vagy „hát ekkora hülyeséget, mint ezek a biciklitárolók, én még soha nem láttam”, vagy „tiszta mocsok az egész város, se gyalog, se biciklivel, se autóval nem lehet közlekedni”, vagy hogy egyáltalán mekkora nagy baklövés volt itt bármit is megváltoztatni. Sokszor visszakérdeztem volna, hogy akkor szerintük mit kellett volna másképp, és pontosan hogyan, de azt hiszem, ennek nem sok értelme lett volna. A mai nap viszont más volt. Holnap lesz a városközpont átadása, több munkást lehetett látni, mint bármikor máshol, és ekkora felfordulást soha nem láttam még. De valamiért rossz szót sem hallottam, pedig ma aztán tényleg végig az utcán voltam. Olyan mondatok ütötték meg a fülemet, amik pont az ellenkező véleményen voltak az eddigiekkel. Úgy látszik, egy nappal az átadás előtt az emberek elkezdték sajátjuknak érezni az elkészült tereket. Az elején idézett idős néni sem azért jött oda hozzám, hogy panaszkodjon, hanem hogy elmondja: nagyon büszke rá, hogy ebben a városban él, és hogy milyen jó, hogy most ilyen szép lesz minden. Nem jobb így, mint folyton a hibákat keresni?

Még lázasan dolgoznak a sellős szökőkúton a Deák téren, de már most sokan a csodájára járnak

Egyelőre nagy a káosz, de holnap már egész más látványt nyújt majd a tér, mint amit eddig megszoktunk

„Addig senki nem megy haza, amíg kész nem lesznek” – nem irigylem most a munkásokat

Dunaújváros másképp

Most, hogy folyamatosan Nagykőröst fotózom, és még csak meg sem mutathatom a képeket, nagyon vágytam már egy kis változatosságra. Mivel komolyabb világlátásra mostanában se pénzem, se időm nincs, nagyon örültem, hogy kedves barátom, Szabina vendégül látott, és megmutatta nekem Dunaújvárost. Amiért elviselte, hogy városnézés közben kizárólag panelházaknál álltam meg, ott viszont minden másodiknál, neki ajánlom ezt a tőlem kicsit talán szokatlan sorozatot.

50 mm, F/1,8

Végre megvan a fix 50-es, 1,8-as objektívem, úgyhogy a közeljövőben sok olyan kép várható, amit ezzel készítettem. Éljen a kis mélységélesség, éljenek a színek!

Legyőzhető-e a Red Bull?

Energiaital-összehasonlítás

Legyőzhető-e a Red Bull? Ez a kérdés nem csak a Formula 1 kedvelőit foglalkoztatja, hanem az energiaital-piac többi résztvevőjét is. De mégis, hogyan kellene nekikezdeni a mára mindenkinél hatalmasabbá és erősebbé vált vörös bika legyőzésének?

Bevezetés
 

A Red Bull sikertörténete tipikus abból a szempontból, hogy hatalmas versenyelőnyt jelent elsőként megjelenni a piacon egy olyan termékkel, amire igény mutatkozik. Az osztrák Dietrich Mateschitz 1982-ben, egy thaiföldi üzleti útja során figyelt fel arra, hogy az ázsiai országban nagy kultúrája van az élénkítő italok fogyasztásának. A kávé és a tea sikere ugye az egész világon egyértelmű, az energiaital pedig ezeknél is hatékonyabb lehet. Az osztrák üzletember meglátta a fantáziát ebben, és belevágott. Nem volt egyszerű, mert Európában az energiaital akkoriban teljesen ismeretlen volt. Problémákba ütközött az engedélyeztetése is, több országban pedig egyenesen be is tiltották. Mateschitz mégis előnyt tudott kovácsolni a hátrányos helyzetből is. A Red Bull tiltott gyümölcsként vált ismertté, ami a fiatal, lázadó korosztály szemében egykettőre felértékelődött. Sok helyre úgy kellett becsempészni, diszkókban árulták pult alól, és nem is volt olcsó. Partikellék lett, de mégsem drog. Tiltott, ugyanakkor mégsem illegális. Ráadásul szerepelt rajta a figyelmeztetés, miszerint nem szabad alkohollal keverni. Hát persze, hogy vodkával kezdték inni. A hirtelen megnőtt igényekre nem tudtak egyből válaszolni, a termelés felfuttatásához idő kellett, a Red Bull hiánycikké vált. Mire széles körben elérhetővé vált, az emberek már kifejezetten keresték. Ez annyira jó marketing módszernek bizonyult, hogy azóta a Red Bullt minden országban mesterségesen gerjesztett hiánnyal vezetik be.
Mostanra elég sokan megirigyelték az ötletgazda sikereit és számos konkurens tűnt fel. Persze nyilvánvaló, hogy ugyanazt a poént nem lehet kétszer elsütni, ezért a legtöbben egyszerűen csak megpróbáltak a Red Bull farvizén evezni, több-kevesebb sikerrel. A konkurensek elsősorban a kedvezőbb árukban bízhatnak. A Red Bull szerencséjükre nem fogja olcsóbban adni a termékeit, mert akkor odalenne a Red Bull feeling, amire az egész épül.
Életérzést közvetíteni valóban kevesen tudnak egyetlen termékkel. De szüksége van erre a tudatos vásárlónak? Nem éri meg inkább harmadannyiért megvenni a szinte azonos összetételű olcsóbb energiaitalokat? Egyáltalán, rosszabb az olcsóbb? Ennek jártunk utána.

Kóstoljuk meg egymás után!
 

Számokkal megjelölt poharakból kóstoltunk

Hogy megfelelő választ kapjunk, először is magát a kérdést kell megfogalmazni. Mire vagyunk kíváncsiak egy energiaital kapcsán? Melyik adja a legtöbb energiát? Melyik a legfinomabb? Melyik éri meg a legjobban az árát?
Az a gond ezzel, hogy mindegyik dolog annyira szubjektív, hogy szerintem lehetetlen ilyen alapon sorrendet állítani. Hogy őszinte legyek, elvégeztem a tesztnek azt a részét is, hogy minden nap másikat ittam. Délelőtt, amikor éreztem, hogy visszafeküdnék aludni, megittam egyet, és jegyzeteltem, hogy mik a hatásai. De annyira megbízhatatlannak ítéltem ezt a fajta összehasonlítást – hiszen az aktuális éberségünket, fáradtságunkat sok minden befolyásolja – hogy nem is vettem figyelembe az értékelésnél. A többit pedig még ennyire sem lehet objektíven mérni. Épp ezért a klasszikus vakkóstolás mellett döntöttem, ehhez pedig segítségül hívtam két további szakértőt. A kritérium csak annyi volt velük szemben, hogy ismerjék az energiaitalok világát, legalább háromfélével konkrét tapasztalatuk legyen, továbbá legyen egy kedvencük is.

A vakkóstolás nagy előnye, hogy biztosan nem befolyásolja az objektív értékelést. A tesztelők nem tudják, melyik terméket fogyasztják, így az emocionális tényezőt kikapcsolva csak az ízre tudnak koncentrálni, és maximum tippelhetnek, hogy mit kóstolnak éppen. Ez olykor meglepő eredményt hozhat, ami már a korábbi túrórudi összehasonlításunkból is kiderült. Így találhatják magukat nagy esélyesek a középmezőnyben, és így kerülhetnek a képbe kevésbé neves, és emiatt nem is annyira ismert termékek.
Nyilván nem kell mondanom, hogy az alapértelmezett energiaital esetünkben is a Red Bull. Aztán lehetnek még olcsóbb alternatívák, amik szintén közkedveltek, mint például a Bomba és a Hell. Általában mindenki ezeket tartja a legjobbnak. Olyan ember nyilván kevés van, aki módszeresen végigkóstolja az összeset. Nehéz is lenne, mivel Magyarországon állítólag több mint hetvenféle van ezekből forgalomban. Mi most nyolcat hasonlítottunk össze különböző árkategóriákból. Nem akartunk tudományosan alaposak lenni, nem néztük a dobozokon lévő táblázatokat, összetételt, mert az energiaital fogyasztók nagy részét ezek kevésbé érdeklik. A két leglényegesebb összetevő, a koffein és a taurin ugyanúgy megvan mindegyikben, és ez a lényeg. Vannak cukros és cukormentes változatok, amik ízbeli eltérést jelentenek. Az olcsóbbakból általában a hozzáadott vitaminok és egyéb olyan összetevők hiányoznak, amik az ízt telítettebbé, finomabbá tehetik. De most őszintén, ki iszik energiaitalt a benne lévő vitaminok miatt?
Joggal feltételezhetjük, hogy az ember általában az íz alapján dönt, hogy fogyasztója lesz, vagy sem egy-egy innivalónak. Hasonlóan fontos még az ár is, ezt pedig a termékről kialakított összkép követi. Ez utóbbi főleg azon tehetősebb körökben – elsősorban fiatalabbak között – számít, akik nem tudnak saját identitást kialakítani maguknak, ezért különböző márkákkal kényszerülnek valamiféle énképet kialakítani. Rájuk hatnak legjobban a reklámok, ők adnak leginkább a látszatra. Önálló véleményük ritkán van, könnyen befolyásolhatóak. Akik nagyon nagy összegeket költenek reklámra, arculatépítésre, főleg erre a körre építenek.
 

De minket most az érdekelt, hogy melyik éri meg legjobban az árát.
Nagy nehezen kitűztük a teszt időpontját, és előző este a hűtőbe kerültek a majdani áldozatok. Másnap délelőtt műanyag poharakba öntöttem mind a nyolcfélét. A poharakra számok kerültek 1-től 8-ig, a kóstolás alatt ez alapján azonosítottuk csak őket. A termékek neve a poharak aljára volt írva, így azt nem láttuk, csak a végén, amikor már kiürültek és mindenki leírta a véleményét a számok mellé.
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy még így, egymás után megkóstolva sem volt egyszerű különbséget tenni közöttük. Volt persze olyan, amit egyből, mindenki leszarozott, de a jobbak között inkább ízlésbeli különbségek döntöttek. Születtek meglepően azonos vélemények, és homlokegyenest mások is. Ami érdekes, hogy mindenki megpróbálta felismerni, hogy melyik a Red Bull, de senki nem találta el. A Kx (selected for Tesco) boszorkánykonyhájában viszont valamit nagyon jól kotyvasztottak, mert látatlanban azt fogadtuk el az energiaitalok atyjának.

Nézzük őket olyan sorrendben, ahogy kóstoltuk. Arra kértem mindenkit, hogy az első reakcióikat, gondolataikat vessék egyből papírra. Ezek lettek az alábbiak:

Bomba
- Savanyú kicsit, de nem túlzottan. Jó íze van.
- Viszonylag jó.
- Kicsit savanykás, de finom. Így jó, ahogy van.

Tesco Energy
- Nagyon mű íze van, túl édes utóízzel. Nem finom.
- Elolvadt jégkása ízű. Pocsék.
- Rossz, édesítőszer-ízű. Jellegtelen, ráadásul nem elég szénsavas.

Watt
- Hell íze van. Egyensúlyban a savanyú és az édes. Ízlik.
- Átlagos, nem rossz.
- Ugyanaz, mint az előző. Fura mellékíze van.

Energy Hunter
- Kicsit édes. Ittam már rosszabbat is.
- Átlagos, de jellegtelen.
- Kellemesen szénsavas. Az első itt, ami eszembe juttatta a Red-Bullt, de utóíze már nem olyan, úgyhogy valószínűleg mégsem az.
 

Red Bull
- Sokkal gyümölcsösebb, mint az eddigiek. Nem rossz, sőt, finom!
- Átlagos, fura mellékízzel.
- Édesítőszert érzek, de ennek ellenére nincs rossz mellékíze. Kezdem úgy érezni, hogy mindegyik ugyanolyan.
 

Kx (Tesco)
- Red Bull-szerű íz és színárnyalat. Hmm, gyanús! De annál kicsit talán savanyúbb. Finom.
- Ez a Red Bull? Olyasmi.
- Hú, ez teljesen jó! Red Bull-szerű.
 

Hell
- Ez vagy Red Bull, vagy Hell. Eddig a legjobb ízű. Kiegyensúlyozott.
- Túl édes, sok aromával.
- Teljesen jó, Red Bull szintű ez is.

Playboy
- Egy fokkal savanyúbb az előzőnél, de szinte ugyanolyan finom.
- Ez egész jó.
- Kicsit savanyúbb, mint az eddigiek, de jó, hogy ilyen. Azt hiszem, ez a legjobb.

Pontoztuk is őket, mégpedig úgy, hogy a legjobb 8 pontot kapott, a legrosszabb pedig 1-et. A hármunk által adott pontok összege alapján a sorrend:

1. Playboy 6+6+8 = 20
2. Kx 5+7+6 = 18
3. Hell 7+2+7 = 16
4. Bomba 3+8+5 = 16
5. Watt 8+5+2 = 15
6. Red Bull 4+4+4 = 12
7. Energy Hunter 2+3+3 = 8
8. Tesco Energy 1+1+1 = 3

A hivatalos végeredmény pedig most jön. A termékek árát elosztottuk a megszerzett pontokkal. Így igazságosabb, mert az árak között majdnem négyszeres különbség is lehet. Az itt szereplő érték tehát egy pont ára, így nyilván minél kevesebb, annál jobb.

Egy pont ára:
 

1. Bomba 9,31
2. Kx 9,38
3. Watt 9,93
4. Hell 9,94
5. Energy Hunter 12,37
6. Playboy 12,45
7. Red Bull 30,75
8. Tesco Energy 36,33

Konklúzió
 

A Bomba megosztotta a tesztelőket, de kiugró gyengéi nincsenek, az ára pedig kedvező, így nagyon szoros küzdelemben az első helyre került. A Tesco által forgalmazott Kx drágább, mint a Bomba, de annyival talán jobb is. Tesztünk nagy meglepetése a második helyen végzett. A Watt átlagos energiaital az olcsóbb fajtából, ez pedig elég volt neki, hogy a dobogó alsó fokára kerüljön. A Hell úgy érzem, kicsit beleveszett a mezőnybe. Pontszámra szinte ugyanaz, mint a Watt. Igazából oda is állhatna mellé a dobogóra. A középmezőnyt erősíti az Energy Hunter. Ízben nem ér fel teljesen nevesebb ellenfeleihez, de ha figyelembe vesszük, hogy harmadába sem kerül, röhögve veri a Red Bullt. A Playboy kicsit más világ, mint a többi. Szélesebb szájának köszönhetően inni is könnyebb belőle, az íze sem ugyanaz, mint a többinek. Üdítő kivétel, de drága. A Red Bull a teszt nagy vesztese. Ha nem látjuk a dobozát, nem tűnik ki a többi közül, de annyival drágább azoknál, hogy ár-érték aránya majdnem a legrosszabb. Míg a Red Bull az ára miatt került a végére, addig a Tesco Energy pocsék ízével. Ez az egyedüli, amit nem ajánlanék. Igaz, hogy a legolcsóbb, de itthon is van még egy dobozzal a tesztből kimaradt példányok közül, és fogalmam sincs, ki fogja meginni.

Charlie

Egy színpadon állni az egyik kedvenc magyar előadómmal és koncert közben fotózni őt... életem egyik legszebb élménye volt. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt! Egyúttal hasznos tapasztalatra tettem szert: ha kellően nagy objektív van a gépemen, a kutya sem kérdezi meg, hogy „öreg, miért is akarsz felmenni a színpadra?”

Élményautózás népautókkal

Oké, buta a cím, mert ezek nem népautók voltak, még ha Volkswagennek hívják is őket. A Golf GTI, a Scirocco és az Eos előbb szól a szívhez, mint az észhez.

Vagyok olyan szerencsés, hogy Seatos Móni mindig gondol rám, ha valami csemege érkezik hozzájuk a Brillbe, és előre szól, hogy mikor készüljek. Ezúttal a Volkswagen Innovaturné fantázianevű tesztautóflotta került hozzájuk, amelyekből bárki bármelyiket szabadon kipróbálhatja, aki szeptember 4-éig elkapja őket Kecskeméten. Polotól a Touaregig nyolcféle tesztautót lehet nyúzni, amik közül én leginkább a Golf GTI-re, a Sciroccora és az Eos kabrióra voltam kíváncsi.

Volswagen EOS 1,4 TSI (122 LE)

A kabriók mindig is vonzottak, de szánalmas módon eddig egyet sem vezettem, maximum utasként ültem bennük. Ma végre megtört az átok, és egy jó szűk félóra erejéig kipróbálhattam a Volkswagen Eost. A formája sokkal jobb, mint a többi hasonló keménytetős kabrióé. Úgy értem, nem olyan bután farnehéz, de azért még ennek is lehetne faragni a seggéből. Viszont a keménytető helyrabló megoldás, szóval muszáj, hogy hosszú legyen a hátulja. Úgyhogy a legszebb arányú kabriók továbbra is vászontetősek maradnak.

Az 1,4-es TSI motor 122 lóerővel nem teszi versenyautóvá, de nem is arra találták ki. Menet közben azt vettem észre, hogy a világ szebb hellyé változott, hosszú idő óta először abszolút nem érdekelt, hány óra van, vagy milyen tennivalóim akadnak még a nap folyamán. Az Eos az érzékek autója, a szeptemberi vénasszonyok nyarának legkellemesebb társa.

Volkswagen Golf GTI 2,0 Turbo DSG (210 LE)

A Golf GTI teljesen más. A kategóriateremtő sportautó a harmincöt éve megjelent ős-GTI receptjét viszi tovább, igaz, a mai kor igényeihez igazított formában. Az egyes Golf könnyű, puritán és erős volt, a hatodik generáció ahhoz képest luxuskivitelű. Vezetni ennek ellenére majdnem olyan, mint egy gokartot. 210 lóerejével megy, mint a barom, de mégis fölényes nyugodtsággal tűri a durvább beavatkozásokat is. 

A DSG automata váltó külön élmény. Körülbelül egy perc alatt hozzá lehet szokni. Sőt, nem is ezt volt furcsa megszokni, hanem utána visszaülni a kézi váltós autóba, és rángatni azt a kart középen. Miért gyártanak még egyáltalán kézi váltós autókat, ha tudnak ilyet is? 

Látatlanban is a GTI volt a kedvencem a három közül, és továbbra is az maradt. Nagyon kéne, bár a jelenleg nálunk zajló csatornázási munkálatok miatt bizonytalan ideig úgysem tudnám használni, mert négy új felnire akkor sem lenne pénzem, ha amúgy ingyen adnák az autót.

Volkswagen Scirocco 1,4 TSI DSG (160 LE)

A Scirocco ugyanannyira érdekelt, mint a Golf. De érdekes módon, ennél az autónál nem arra voltam kíváncsi, hogyan kanyarodik, milyen a gyorsulása, hanem csak vezetni akartam. Menni vele. Mindegy, hogy lassan vagy gyorsan. A Scirocco formája annyira állat, hogy az ember nem is siet vele, hogy tovább okozzon örömet az autót bámuló járókelőknek. Az Úr is viperazöldnek teremtette, nem csoda, hogy a tesztautó is ilyen volt, és szerintem ebből adják el a legtöbbet. Bár az utcán, civilben egyetlen eggyel sem találkoztam még soha, semmilyen színben. Ebben 160 lóerős volt az 1,4-es TSI, és valóban jól is ment. De biztos vagyok benne, hogy feleannyi lóerővel is élveztem volna a vele megtett minden métert.