Sok boldogságot, Anita és Attila!

Talán életem eddigi legjobb esküvőjén vettem részt tegnap. Apukám unokatestvére, Attila vette el menyasszonyát, Anitát. A kedvenc rokonaim, csak sajnos ritkán találkozok velük.

Ez itt az ifjú pár, röviddel az egyházi szertartás előtt szolid, elegáns öltözetben. Az esküvőt a Szent István Bazilikában tartották, ahol most jártam először, és teljesen lenyűgözött. Belülről talán még impozánsabb, mint kívülről.

Ugye megmondtam? Pedig ez a kép nem is szemlélteti jól, hogy mennyire szép.

Ez pedig már a menyasszonyi torta felvágása a budai várban rendezett mulatságon. A helyszínek, a zene, a vacsora, a borok és főleg a társaság - minden hibátlan volt. Örülök, hogy én is részese lehettem ennek a felejthetetlen napnak. Sok boldogságot az ifjú párnak!

Melyik a legjobb túrórudi?

A nagy rudi-összehasonlítás - (frissítve)

A Túró Rudit senkinek nem kell bemutatni. Negyven éve csaknem változatlan formában készül, maximum az íze lett kicsit más, hiszen azóta az egész élelmiszeripar nagy átalakuláson ment keresztül. Persze sokan visszasírják az eredetit, mint sok mást, amit megszépít a feledés jótékony hatása, de nyugodjon bele mindenki: olyan már soha nem lesz. De minek is, mikor a túrós finomságokból nagyobb a választék, mint valaha. Ez inspirált arra, hogy egy túrórudi-szakértővel nekivágjunk, és leteszteljük a kínálat egy részét. Ágival egy pillanatig sem tagadtuk, hogy előítéletekkel vágunk neki a összehasonlításnak. Ő az eredeti Pöttyös Túró Rudit favorizálta, én pedig kóstolás nélkül a Milkára szavaztam, mert lila papíros termékben még soha nem csalódtam. Tudni kell rólam, hogy mint minden rendes gyerek, én is odavoltam a rudiért kis koromban. Egyszer aztán megcsömörlöttem tőle, mint ahogy például a Vaníliás karikától is, ami régen abszolút kedvencem volt, most meg felfordul a gyomrom a gondolatától is. Szóval Túró Rudit én már nagyon régen ettem, úgyhogy kíváncsi voltam, ízleni fognak-e egyáltalán. Így megvolt az az előnyöm, hogy nem volt bejáratott kedvencem, ami felé hajlottam volna a tesztelés során. Ági viszont ugye Pöttyös-fanatikus, úgyhogy nála vaktesztelést alkalmaztam, de erről majd később. Az édességeket a helyi Tescoban vettük, kivéve a Millit, amire a Penny Marketben leltünk rá. Az ár-összehasonlítás emiatt sajnos nem lehet teljesen korrekt, de azért talán nem is valótlan.

Így teszteltünk
Hazaérve túlestünk a fotózáson, utána pedig belevetettük magunkat a tudományos munkába. Sorszámmal láttam el a rudikat, és egymás mellé tettem őket. A sort egy nagy tálcával eltakartam, hogy Ági, aki az asztal túloldalán foglalt helyet, ne lássa. Így gondoskodtam róla, hogy előítéletei ne rontsák az objektivitását. Először az elsőből vágtam le egy darabot, és kértem, hogy 1-től 5-ig értékelje az ízét, majd miután elmondta, adtam neki a következőt, és így tovább. Mindegyikből kettőt vettünk, az egyiket vakon tesztelte Ági, de közben én is megkóstoltam, a másodikat pedig a vakteszt eredményeinek vizsgálata után, konkrét véleményalkotás céljából fogyasztottuk el.

Az első vizsgált példány a Milli terméke volt, amire kapásból hármast adott, és nem talált benne semmi jellegzetest, amit kiemelne. A kóstolás után én is csak egy hármast véstem a jegyzetlapra, annyira nem ihletett meg a rudi, hogy jelzőkkel is illessem. Közepes, minden szempontból. Később meglepve állapítottuk meg, hogy ezt is az a Friesland gyártja, aki a Pöttyöst, de ez mégis rosszabb. Ez mondjuk nem meglepő. Ha egy cég két nagyon hasonló termékkel is jelen van ugyanazon a piacon, akkor értelmetlen lenne, ha minőségben is ugyanolyanok lennének. A Milli Rudi az árérzékenyebb vevőket veszi célba, vagyis kötelezően rosszabb is. 49 forintos árával egy húszassal kerül kevesebbe, mint Pöttyös testvére, és ezzel tesztünk legolcsóbb tagja.

Másodiknak gonoszkodni akartam, ezért az általam legrosszabbnak gondolt Tesco Túródesszert nevű versenyzőt vetettem Ági karmai közé. Itt lepődtem meg először, nem is kicsit. Ági kijelentette, hogy ez finom, bár kiérez belőle egy kis plusz citrom ízt. A tölteléke túl krémes, de ez nem feltétlenül hátrány – ki hogy szereti. Négyesre értékelte.
Nekem is a krémesség tűnt fel, ezt is írtam megjegyzésként a jegyzetlapra. Hármast adtam neki, de nem tartom rossznak, csak valahogy nem a legharmonikusabb az ízvilága. 58 forintba kerül, amivel itt a második legolcsóbb, a Tescoban pedig nyilvánvalóan a legkedvezőbb árú ilyen édesség.

Na, ha a tescos rudi ízlett Áginak, vajon mit mond a kedvencéről? Harmadiknak a Pöttyösből adtam neki kóstolásra. Ekkor döbbentem meg újra! Ági ugyanis váratlanul kettest adott rá, vagyis az eddigiek közül a legrosszabbnak ítélte. Majdnem elröhögtem magam, hogy milyen arcot vágna, ha tudná, hogy az istenített kedvencéről beszél, amiről előre megmondta, hogy az fog nyerni. De hát kettest adott rá, és mindezt közvetlenül a Tesco terméke után, amiről azt hittem, hogy lefelé fog kilógni a sorból. Még ilyet!
Én a túró jellegzetesen savanykás ízét kifogásoltam, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy ez áll a legközelebb az eredetihez, és hogy ilyennek kell lennie a Szentírás szerint.
Ára 69 forint, ezzel a középmezőnybe tartozik.

Negyedik versenyzőnk Norbi, vagyis az ő Rúdja. Update 1-es, tehát fogyókúrázók is fogyaszthatják bizonyos napszakokban. Ági első reakciójaként azt mondta, hogy sörízű. Utána pontosított, miszerint kesernyés a csokija, és sok is van rajta. Szerintem viszont jellegtelen az íze a többihez képest. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy cukor helyett édesítőszert tartalmaz. Ági kettest, én hármast adtam neki. Ugyanannyit kell kicsengetni érte, mint a Pöttyösért, vagyis 69 jó magyar forintot.

A véletlen úgy hozta, hogy utoljára maradt a nagy vesztes, a Milka Super Rudi. Régebben Danone-nak hívták, a Milka névvel és arculattal gondolom új lendületet akartak adni az eladásoknak. Küllemével kilóg a mezőnyből, hiszen nem egy, hanem két vékonyabb rudat tartalmaz a csomagolása. Ez ideális abban az esetben, ha meg kell felezni valakivel, mert amúgy lehetetlen bármilyen túrórudit félbetörni anélkül, hogy egy jelentősebb méretű csokidarab le ne hullana a földre. Ennyi a pozitívum a Milka termékével kapcsolatban. Jó, még a csokija is finom önmagában. De összességében hatalmas csalódást okozott. Mindketten egyértelműen a legrosszabbnak találtuk, méghozzá messze a legrosszabbnak. Érdekes, mert a múltkor már kinéztem magamnak a boltban, és meg is kóstoltam. Akkor nem éreztem, hogy bármi gond lenne vele, de ha az ember össze-vissza eszik ötféle rudiból, akkor kijönnek a különbségek. Olyan az íze, mint valami gagyi mákos szaloncukornak. Ági is egyből a mák ízt említette meg, ami fura, mert az nincs benne. Feltüntették viszont a csomagolásán, hogy nyomokban tartalmazhat mogyorót, diót és egyéb olajos magvakat – talán ezt éreztük, bár ilyen mértékben nem szabadna. Fogyasztása közben mindenféle mellékíz jelentkezik, diszharmonikus az ízvilága. Mindketten kettesre értékeltük. Ráadásul 79 forintos árával a legdrágább a mezőnyből. Kár, hogy amennyivel drágább, annyival rosszabb is a többinél.

Tájkép csata után. A Pöttyös Pont2 még felbontatlanul hever a maradványok között, de hamarosan arról is írok

Összegzés
Nem akartam sorrendet felállítani, mert ilyen esetekben mégis a szubjektív vélemény dominál, ami ugye mindenkinél más. De mivel sokan kérték, íme. Ági felállított egy listát, ami meglepő eredményt hozott.
Első helyre tette a Tesco Túródesszertet, amit mindketten az utolsó helyre vártunk. Az, hogy először kettest adott kedvencének, a Pöttyös Túró Rudinak, nem akadályozta meg, hogy később a lista második helyére emelje. Hozzá kell tenni, hogy később össze-vissza adtam neki rudikat a vakteszten, és másodszorra négyesre értékelte, de ezt nem vettük figyelembe. Harmadik a Milli Rudi, ami minden szempontból átlagos. Nem rossz eredmény a legolcsóbb versenyzőtől. Negyedik a Norbi Rúd, ami egyáltalán nem rossz, mivel cukormentes, mégis más íze van kicsit, mint a megszokott. A teszt nagy vesztese a Milka Super Rudi, amit egyszerűen nem tudunk felfogni azóta sem. Ez az egyetlen túrórudi, amiből maradt még a teszt végére, és azóta sem ette meg senki.

A sorrend:
1. Tesco Túródesszert
2. Pöttyös Túró Rudi
3. Milli Rudi
4. Norbi Rúd
5. Milka Super Rudi

Svéd verdák II.

Stockholm a Volvo taxik birodalma is, efelől senkinek ne legyen kétsége. Figyeljék meg a középső autón lévő lámpasort. Ez is jellemző errefelé: a svédek nemcsak a Volvót, a fényt is szeretik.

Átlagos délutáni dugó a belvárosban. Jól látható, hogy elég vegyes a kép autók terén. Az egyetlen, ami közös, 10 évnél idősebb autót nem nagyon lehet látni. Napokig figyeltük az autókat, és kerestük a legrosszabbat, illetve legöregebbet. Sokáig egy kocka Audi 80-as állt az élen, aztán egyszer csak elsuhant mellettünk egy Citroen AX, ami egyértelműen a legócskább volt. De nekem azért jól esett látni. Ha jól megnézik ezt a kocsisort, azért valami feltűnhet...

...mégpedig ez az R32-es Golf. A típusjelzésébe van rejtve, hogy 3,2 literes, 250 lóerős hathengeres motor hajtja a négy kerekét. A havas utak királya annak, aki nem akar terepjárót.

Golfból láttunk sok GTI változatot is. Ha figyelmes, a képen észreveheti, hogy a Volkswagen konszern autóit előszeretettel vásárolják a svédek is. És talán észrevette már a kátyút is az úton. Többet nagyon mi se láttunk.

A mi autónkból is előfordul a svéd utakon. Na nem a Suzuki Swiftről beszélek - abból csak egyet láttunk az öt nap alatt. Meg egy Wagon R+-t, azt is a magyar nagykövetség udvarán.

Ha már eddig is sok VW volt, jöjjön most egy Beetle, ami szintén nem ritka.

Itt pedig Zoli álmának beteljesülését láthatják. Szerencsétlen kölök napokon át vadászott szöges gumiba való szögeket, hogy segítségükkel jeges-havas úton eredményesebben vehesse be a kanyarokat négykerekes Swiftjével. Mikor már úgy tűnt, hogy fel kell adja a keresést, véletlenül találtunk egy gumis műhelyt, ahova bementünk, és a mester tudott szögeket adni! A képen Zoli először lép ki az utcára úgy, hogy nála van a szajré.

Így néz ki egy szög, amit a néhány arra alkalmas téli gumiba lehet valahogy operálni. A talpa és a vastag szára a gumin belül bújnak meg, az úthoz egyedül a felső apró pöcök ér csak. És képzeljék, Stockholmban az autók kb kétharmada szöges gumikkal volt felszerelve. Tervezik, hogy Svédországban is betiltják a szöges abroncsok használatát, mivel nagyon eszik az utat. Aszfalton olyan hangjuk van, mint ha az autó apró kavicsos úton menne, úgyhogy a kocsik menetzaja elég különös volt.

Ez a kép a gumis mester műhelyében készült. Minden idők legszebb Alfa Romeoja - az egyik kedvenc autóm - ennek ellenére a pontos nevét még mindig nem tudom. Szégyen. Egy lengyel versenyző raliautója volt.

A képeken nem látszik annyira, de tökéletesek a karosszéria arányai. Kicsi, lapos, ugyanakkor ehhez képest széles. A motorháztető és a csomagtartó hossza pont megfelelő. Az egész autó, ahogy van egy műalkotás. Gyönyörű úgy, hogy nincs is benne semmi különleges. Ezért kéne nekem nagyon egy ilyen. Csak gyári állapotban, tuning nélkül és sötétkék színben. Azért, mert láttam egy ilyet Párizsban úgy öt éve, Amikor megláttam, leültem egy padra, ami pont mellette volt, és vagy fél órán át néztem. Aztán jött a tulajdonosa, egy ősz hajú úr, és beszélgettünk egy kicsit. Azt mondta, hogy újonnan vette, mikor még ő is fiatal volt, és azóta használja. Elhiszem, hogy nem akarta eladni.

Végezetül meg kell jegyeznem, hogy rendkívül sok amerikai autót láttunk Stockholmban. Személyautóktól kezdve terepjárókon át a kisbuszokig minden előfordult, főleg a 80-as évek tájáról. A svéd főváros, vagy ahogy mondani szokták, észak Velencéje autóparkját tekintve is sokszínű.

Svéd verdák I.

Hölgy olvasóimtól - legalábbis azoktól, akiket nem hoz lázba a téma - ezúton kérek elnézést, de ez most egy kétrészes cikk lesz, összesen huszonkét képpel. És csak autókról fog szólni. Most jön az első fele. Nem kizárólag svéd gyártmányú négykerekűekről fogok itt most mesélni, hanem azokról, amiket a svéd ember előszeretettel vásárol és használ.

A legfőbb, ami feltűnt, hogy Svédországban nagyon nagy a kombik aránya. Kombi kombit követ, néha megtűzdelve kisbuszokkal és hobbiterepjárókkal. Szeretik a praktikus autókat, de azért nem mondanak le a kényelemről sem. Jó példa erre ez a BMW 5-ös Touring.

A BMW-ket amúgy is szívesen veszik, 1-estől a terepjárókon át a 7-esig mindegyik modellt gyakran látni az utcákon.

A kis 3-as olyan szépen illeszkedett az utcaképbe, hogy muszáj volt lefotóznom egy kis hídról. A híd az utca felett húzódott, és oda vezetett, ahonnan az első svédországi cikk első képét fotóztam.

Egy legújabb Saab 9-3 kombi fordul meg épp, miután vezetője konstatálta, hogy a szűk utca lépcsők formájában fejeződik be. Magyarországon ritka gép, itt annyi van belőle, mint a szemét.

Toyota Prius taxi és Volvo kombi: abszolút jellemző utcakép. A hibrid autót szerintem valamilyen formában támogatja a svéd állam, mert elég sok Prius szaladgál, főleg taxiként.

A legextrémebb Volvo, amit láttunk, egy hosszított S80-as volt, ami taxiként szolgált. Ugyan egyet sem fotóztam le, de taxiból láttunk nagyon sok Chrysler 300C kombit, Audi Q7-est, és mindenféle prémium-kategóriás kombit.

Egyik nap lementünk egy mélygarázsba is, ahol ezt a régi Volvo Amazont láttuk, jellemzően két újabb kombi márkatárs mellett. De volt itt egyéb érdekesség is.

Mint például ez a spéci Bogár, ami nem az objektív torzítása miatt fura, hanem azért, mert a tetőoszlopaiból jóprár centit lecsíptek, úgyhogy a teteje jóval alacsonyabban van, mint a széria modelleken.

Ugyanitt láttuk ezt a bordó Camaro-t is. A fal miatt sajnos nem tudtam lefotózni elölről, de ez az autó tulajdonképpen minden perspektívából marha jól néz ki.

Vagy nem?

Stockholmi mesék IV. - A föld alatt

Mesélek egy kicsit a stockholmi metróról is, ha már egy csomót utaztunk rajta minden nap. Ugyan nagy összehasonlítási alapom nincs, mert eddig csak Budapesten meg Párizsban utaztam hasonlón, de az mindenképpen feltűnő volt, hogy a szerelvény szinte hangtalanul közlekedett. Szerintem nem gumikerekei vannak, mint a párizsi metrónak, mert ott lehetett némi gumicsikorgást hallani, de itt ez sem volt. Persze a hangtalan jelzőt a budapesti metróhoz viszonyítva tessék érteni.

Amikor először utaztunk rajta, mondtam a többieknek, hogy keressenek graffitit, vagy egyéb, rongálásra utaló nyomot. Nem találtunk sehol semmit. De egy nap egy öregebb, a budapestire jobban hasonlító szerelvénnyel utaztunk, abban volt graffiti, ráadásul kettő is. Az egyik itt látható. Amúgy a kép abban a pillanatban készült, amikor Milán és Fefe a kijelzőjére nézve rádöbbentek, hogy nem jó metróra szálltunk fel, vagyis éppen rossz felé tartunk. Később azért minden jóra fordult, miután átszálltunk a másik irányba tartó járatra.
Visszatérve a graffitihez, azt olvastam, hogy azért ott is komoly problémát jelent a vandalizmus, de keményen küzdenek ellene. (A Wikipedia stockholmi metrós része külön kitér erre is.) Meglepne egyébként, ha nem így lenne, mindenesetre azt ki merem jelenteni, hogy nálunk komolyabb problémát okoz a vandálok munkája.

Engem idegesít, hogy Stockholm szépségéhez képest mennyire fantáziátlanok és lehangolóak a metróállomások. Bár nincs két egyforma megálló, és vannak köztük kifejezetten érdekesek is, valahogy olyan nyomasztóak. Talán azért, mert mindegyik úgy van kialakítva, mint ha egy barlang lenne.

A peron szélén ilyen kis mini-fekvőrendőrök is figyelmeztetnek, hogy közel a vég. Gondolom vakok számára vannak elsősorban, de csúszásgátlónak is megteszik. Ebben a megállóban (a fentebbi képen is ez látható) gyerekrajzok díszítik a falakat. Biztos van, akinek tetszik, de számomra csak koszos-fehérre pucolt fal óriás zsírkrétarajzokkal. Az egyik legcsúnyább megálló. Sajnos a nevét nem tudom, de valaki elárulhatná.

Ennek a megállónak véletlenül tudom a nevét: Kungsträdgården. De nem azért, mert olyan könnyű megjegyezni, hanem mert megnéztem a Wikipedián, ahol bőven lehet olvasni a stockholmi metrókról angol nyelven. A piros-fehér-zöld alapszínek eleve otthonossá (lol) tették a helyet, de nem ez volt a legérdekesebb...

...hanem hogy a megálló olyan volt, mint egy múzeum. Amikor építették, állítólag találtak néhány ókori kincset, amit aztán ki is állítottak itt. Nekem azért gyanús, hogy az a kandalló hogy maradt úgy egyben. Egyébként Stockholmban száz megálló van, én ennek az ötödét sem láttam.

Lesz még, nyugi

A rendszeres blogolás egyik hátránya, hogy pár nap szünet után máris reklamálni kezdenek a kedves olvasók. Ez nyomasztó tud lenni néha, dehát ettől szép kihívás a 'szava folyamatos életben tartása is. Mutatnék én még nagyon sok képet, csak mostanában nem sok időm volt. De talán majd hétvégén... úgyis rossz idő lesz. Olyan, mint Svédországban volt. Hét fok és eső. Ha néha nem esett, akkor tudtam fotózni. Egy ilyen alkalommal készült ez a fénykép is, ami bevallottan a híres Beatles lemezborítóra hajaz, csak éppen nem beállított. Csupán annyira, hogy szóltam a kispajtásoknak, hogy libasorban ballagjanak át a zebrán. Időm nem volt beállítani a képet, úgyhogy túl világos lett, ezen felül ferde is. A ferdeséget korrigáltam, de közben áldozatul esett a templom teteje a felső vágásnak (ugyanis kilógott), úgyhogy egy kicsit lecsíptem a tetejéből. Szóval ne lepődjenek meg, ha Stockholmban járva gyanússá válna, hogy ez a templom a valóságban egy-két méterrel magasabb.

Egy másik kép, ami olyan szürke, hogy szinte érdektelenek voltak a színei, úgyhogy inkább ezt a letisztult, fekete-fehér változatot mutatom meg. A kép címe: Lantossal - amit Zoli adott neki még a helyszínen, mikor megláttuk ezt a szobrot. A háttérben a városháza tornya, ahol szintén jártunk, és hétvégén talán arról is lesz beszámoló.
Később jelentkezem, viszontlátásra!

Ladár Levente

A mostani képeknek Svédországhoz semmi köze, de arról most se időm, se energiám nincs írni. Ne aggódjanak, lesz még bőven kép meg írás a skandináv országról, csak kicsit később. Helyette nézzenek meg három képet, amit vasárnap készítetettem, amikor Tomival meglátogattuk Lajos barátunkat. Lajos kisfia nemrég még akkora volt, mint egy másfél literes ásványvizes üveg, mostanra viszont legalább kétszer akkorára nőtt. Ettől függetlenül a lábujjai még Tic-Tac méretűek.

Apa és kisfia

Levi Lajos gyerekkori macijával. Lehet hogy túl giccses így, de ha kisbabáról van szó, semmi nem lehet túl szép vagy kedves.

Ne haragudjanak, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyem oda a Ferrarit :)

Stockholmi mesék III. - Nils Holgersson

Tudták, hogy Selma Lagerlöf az első nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott? A svéd írónő hazájában nagyon elismert, a nemzetközi megbecsülést elsősorban idén 102 éves könyve, a Nils Holgersson csodálatos utazása hozta meg számára, melyben egy parányira összement kisfiú utazza be Svédországot vadludak társaságában, saját házilúdja hátán.
A meseregény az író eredeti szándéka szerint földrajz tankönyv, mivel Nils utazása során részletesen bemutatja a svéd tájakat - természetesen madártávlatból.

A svéd írónő iránt hazájában érzett tisztelet egyik jele, hogy a 20 koronás bankjegyen (1 korona 27,37 forint) Nils Holgersson látható a fehér lúd hátán (kattintson a képre, hogy nagyobb legyen). Szerintem ez a legvidámabb svéd bankjegy, bár nem láttam mindet. Magyarul Nilsék lúdját Mártonnak hívják, svéd eredeti nevét nem találtam, de ha nem baj, nem is keresem, mert már megy az F1 felvezető köre.
További érdekesség, hogy a lúd hátán utazó kisfiú alakja a Teleatlas nevű digitális térképekkel és navigációval foglalkozó cég logójában is megjelenik.

Stockholmi mesék II. - A nagy hajó

Miután az első napot városnézéssel töltöttük, hétfőn már az este kezdődő hajókirándulásra való készülés töltötte ki az időnket. Igazán nem sokat tudtunk erről a programról, csak annyit, hogy az utazás az olcsó italvásárlási lehetőségről szól, és hogy a hajón fogunk aludni.

Amikor megláttuk a hajót, leesett az állunk. Hajókat alföldi gyerek eleve nemigen lát; akkorát, mint egy lakótelepi ház meg főleg nem. A méretei lenyűgözőek: 191 méter hosszú, 29 méter magas, 2500 ágyas, és emellé 480 autó fér a gyomrába. Sokat gondolkoztunk az út során, hogy mikor építhették a hajót, és végül arra jutottunk, hogy kábé 20 éve. Meglepő, mennyire eltaláltuk: most ennek is utánajártam, 1989-ben rakták össze. Érdekesség még, hogy a hajó a legmagasabb, „1A Super” jégosztályba tartozik (hajószakértőktől elnézést kérek, ha nem pontos a kifejezés). Ez azt jelenti, hogy extrém nehéz jégviszonyok mellett, jégtörővel felszerelve 1 méter vastagon befagyott vízen is haladhat. Akit bővebben érdekel a hajó, erre a mondatra kattintva többet olvashat róla angolul a Wikipedián.

Miután elfoglaltuk szállásunkat és leraktuk a csomagjainkat a 2. szinten lévő két- illetve négyágyas kabinjainkban, felmentünk a 12. emeleti teraszra. A kilátás lenyűgöző innen, de sajnos nem tudtam értékelhető képeket csinálni a városról, mert már járt a motor, és berázta a korlátra rögzített fényképezőgépet. Azért ezen a képen talán látszik valami. A kabinjainkban a falról lehajtható emeletes ágyak voltak. A „lakosztályok” felszereltsége a legszükségesebbekre korlátozódik: tükör, egy kis asztal, ruhaakasztó fogasok, vállfák. Az ágyakra rögzítve (hogy felcsukott állapotban ne essenek le) az ágynemű, párna, takaró és két törölköző. Van egy kicsi fürdőszoba, tusolóval és wc-vel, ami nagyon érdekes volt, mert vákuumos működtetésű. Elég durva hangja van, amikor az ember lehúzza. Egyébként pont olyan, mint a repülőkön. A szobánk a másodikon volt, vagyis az olcsó kabinok szintjén. Ezeken még ablak sem volt (lehet, hogy azért, mert a vízszint alatt helyezkedik el, ezt nem tudom pontosan), meg olyan szűk az egész, hogy normális képet sem tudtam ott készíteni, úgyhogy meg sem mutatom, ha nem baj. Van itt úgyis elég más érdekesség.

Ez a kép szintén a 12. emeleten készült. Mögöttem az a nagy izé a hajó kéménye. Elég magas, de ezen a képen nem látszik, mert beleveszik a sötétségbe. Mellettem, a kép jobb szélén pedig a helikopterleszálló. Helikoptert sajnos nem láttunk, pedig jó kompozíciós elem lett volna.

Sárgán világít a hajó neve a tenger közepén lévő sötét semmibe.

Kidőlt a két kispajtás - de csak a kép erejéig. Sietnünk kellett az elit lakosztályok folyosóján, mert kamera is figyelt minket, meg furcsán is nézett volna, ha véletlenül erre jár valaki.
Vacsoraidőben azonban kevesen tartózkodtak a kabinjaikban, inkább belevetették magukat a hajó éjszakai életébe. Lehetőségek voltak gazdagon.

Feró és Zoli a Chivas Bár előtt. Volt pár olyan drága hely a hajón, ahova be se nagyon mertünk menni. A „The Chivas Bar” egyike volt ezeknek, így csak vagánykodás szintjén álltak a bejárat elé a sárcok. Feró kommentárja: én azért benéztem, és olyan tömény szivarszag volt odabent, mint az állat.
Emellett egy fiataloknak szóló diszkó és az idősebb korosztály részére egy igazi, élőzenés mulatóhely is található a hajón. Utóbbi jóval nagyobb, mint a diszkó (ahol kínai dj nyomta a talpalávalót), de azért a fiatalok szórakozóhelye is eléri egy kisvárosi csehó méretét. Étteremből hirtelen ötöt számoltam össze, de lehet, hogy több is volt. A legnagyobb olyan drága, hogy ott egy desszert többe került, mint egy átlagos komplett ebédünk ára. Itt folyamatosan élőzene szólt, és tele volt öregekkel. Vagyis nem nekünk való. Az összes helyet végigjártuk, hogy megtaláljuk a legolcsóbb lehetőséget, ahol azért normális vacsorát ehetünk. Végül hamburgertálat ettünk az egyik kevésbé elegáns egységben, 99 koronáért (kb. 2700 forint). Ez egy hamburgert tartalmazott, némi sültkrumplival. Ehhez megittam egy pohár fehérbort, aminek nem tudom már az árát, de azt hiszem, jobb is. Rossz volt úgy enni, hogy háromszor is meggondoltuk, mit engedhetünk meg magunknak.

Ez Åland (ejtsd: olánd), egy finn sziget, ahová Stockholmból megy a hajó. Milánnal direkt korán felkeltünk, hogy kimehessünk fotózni, de a kijáratnál meglepődtünk, amikor azt mondták, hogy ne nagyon menjünk már sehova, mert negyed óra múlva indulunk. A menetrendünkben egész más időpont szerepelt az indulásnál. De tulajdonképpen mindegy is, mert a tetőről szétnézve egy eléggé jellegtelen városkát láttunk. Kati - aki nálunk is korábban felkelt, és volt is kint - számolt be arról, hogy alig néhány ember szállt csak ki a hajóból, hogy sétáljon egyet. Hogy miért? Mert ez az egész nem a kirándulásról, hanem a pénzköltésről szól.
A Cinderella valószínűleg csak azért köt ki a finn szigeten, mert így már nemzetközi járatnak számít, vagyis működhet rajta vámmentes bolt. A vámmentes bolt pedig - mit ad Isten - tele van piával, ami Svédországban nagyon drága, és csak korlátozott mennyiségben kapható. Rendes üzletekben csak sört lehet találni, az is 3,5%-osra van butítva.
Nos, a hajón 8,5%-os sör is akadt, de a főszerepet a tömény italok játszották. Meglepő, érdekes, de egyben szánalmas és sajnálatra méltó látvány is volt, ahogy a rengeteg idős ember, botokkal, mankókkal és hallókészülékkel felszerelkezve kartonszám tömte tele a bevásárlókocsit whiskyvel, sörrel meg cigarettával. Gondolom azért volt ennyi idős ember, mert hét közben inkább a nyugdíjasok értek rá erre a túrára. A hajóút végén, a kiszállás után egy bácsi húzta maga után kis kocsiján a felhalmozott piát, de a csomag súlya elrántotta, és elesett az út közepén, szétszórva minden cuccát. Jellemző momentum. Ilyenkor mindenki annyit vásárol (főleg italból), amennyit elbír. Esetenként még többet is.

A hajó fedélzetén szinte végig olyan erős szél fújt, hogy például ennek a lépcsőnek a tetején merészség kellett ahhoz is, hogy az ember elengedje a korlátot. Milánnal nem tudtuk megállni, hogy ne készítsünk pár képet arról, hogy mennyire fúj a szél. Ezt jelen esetben Milán sálja érzékelteti, nameg a testtartás, ahogy próbál egyensúlyozni. A kép készítése előtt találtam egy sapkát itt fent, amit lazán feldobtam, belekapott a szél, és később a hajó túloldalán találtuk meg.

Szinte végig ilyen kis szigetek között vezetett az utunk. Érdekes látvány volt helyenként a víz közepén, magányosan álló világítótorony. A hajó útvonalát végig bólyák jelezték - nyilván a zátonyok miatt. Nem lehet egyszerű ezzel a marha nagy hajóval ilyen helyeken lavírozni. Néha a szigetek mindkét oldali közelsége miatt olyan érzésem volt, mint ha nem is a Balti tengeren, hanem csak a Tiszán hajóznánk.

Ez a kedvenc képem az egész utazásról, mert szerintem remekül érzékelteti az italvásárlás mellett a második legfontosabb dolgot, ami a hajón zajlik: a szerencsejátékokat. A folyosókon mindenfelé nyerőautomaták sorakoznak, és elég furcsa - itt azonban megszokott - látvány, ahogy ez a nagymama korú néni dobálja a pénzt a félkarú rablóba. Nehéz volt lefotózni, mert nem akartam, hogy észrevegyen. A kép úgy készült, hogy letámasztottam a gépet egy nyerőautomata kezelőfelületére és előre beállítottam a gépen a fókusztávolságot. Eközben Fefe beállt a néni elé egy másik géphez, mint ha őt fotóznám, aztán az exponálás előtti utolsó pillanatban hátralépett, hogy ne takarja a hölgyet. A félhomályban villogó gépek feletti rózsaszín tető csak fokozza a drámaiságot, ahogy a sötét nyerőautomaták az ember fölé tornyosulnak.

Döbbenetes látványt nyújtott, ahogy reggelizéshez az étterem felé haladó utasok felét lekapcsolta egy-egy ilyen játékgép. Fiatalokat és időseket egyaránt. Egész úton szórták a pénzt az emberek. Visszaérkezéskor az egyik első jármű, ami a hajóhoz érkezett egy páncélozott pénzszállító autó volt.

Részlet a 7. emeleti folyosóról. A 7. és 8. emeleten vannak az éttermek és egyéb üzletek. Mindenfelé színes kirakatok és világító reklámok buzdítanak a pénzköltésre.

A Duty Free Shop bejárata. Odabent nem mertem fotózni a sok biztonsági őr miatt, pedig meglepő látvány, ami odabent van. Egy nagy, viszonylag tágas, és elegáns üzlet, ahol az italok és cigaretták széles választékán kívül parfümöt, ruhát, de még kutyakaját is lehet kapni. A parfümről jut eszembe egy történet. Odabent nézelődtünk, amikor a parfümöket szemlélve megszólalt Fefe: hmm... Armani Code... pont jó lesz ma estére - és magára permetezett pár fújásnyit a legdrágább parfümből, amit a kínálatban látott.

Színes fények és feliratok csábítanak a vámmentes boltba, ami nagyjából akkora, mint nálunk a Penny Market.

Aki előre gondolkozott: Fefe azért hozott magával körömvágó csipeszt, hogy később vagánykodhasson, hogy utoljára Svédország és Finnország között, a Balti tengeren vágta le a körmét. Muszáj volt megörökíteni, ahogy egy pókerautomata mellett ezt tényleg meg is tette.

Csoportkép az egyik kis teraszon, amit véletlenül találtunk meg a visszaérkezés előtt alig egy órával. Az arcokon látható mosolyok nem a legőszintébbek, mert marha erős, hideg szél fújt.

Feró a bárban. Ide se fogyasztani ültünk be, csak vagánykodni egy kép erejéig. Figyeljék meg a jó kis tetőablakokat, amik nagyban fokozták a hangulatot. Svédországban nagy kincs a természetes fény.

Épp ballagtunk vissza a kabinunkba, de még szétnéztünk egy kicsit arra, amerre nem jártunk. Ekkor vettünk észre a 6. emeleten néhány Spa feliratú táblát. Követni kezdtük a nyilakat, és hopp, megtaláltuk az uszodát, amiről addig nem is tudtunk. Uszoda egy hajó ötödik emeletén. Hihetetlen egy alföldi kölök számára.

Ilyen magasan voltunk, pedig ez nem is a hajó teteje. Ekkor érkeztünk vissza Stockholmba, ahol ismét borús idő fogadott minket, miután a hajón reggel svédországi tartózkodásunk előtt először és utoljára láttuk a Napot.

Messziről már nem is olyan nagy a Cinderella, ugye? Csak ekkora.
Maradandó élmény marad ez az utazás, annyi szent.