Sapkaárus

Sapkaárus bácsi rénszarvasos sapkában a bécsi adventi vásáron december 18-án.

Arrested by the police

Elnézést kérek, ritkán szoktam angol címeket adni, de van, hogy ez elkerülhetetlen. Például akkor, ha sokkal jobban hangzik, mint ha magyarul írtam volna. Mert az, hogy elkapott a helyi seriff, elég hülyén hangzik.



Hogy milyen körülmények között készült ez a kép, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Úgy valószínűleg sokkal izgalmasabb lesz a történet, mint a valós tények ismeretében, amik egyébként teljesen jelentéktelenek, hiszen csak egy közúti ellenőrzés volt, ráadásul nem is én vezettem.
Viszont azt a mondatot mindenképpen szeretném megörökíteni itt, amit Peti barátom (a képen ő játssza az engem lefogó rendőr szerepét) mondott, miután megnézte ezt a fotót:

Csak azt tudnám, hogy Viktor miért mosolyog úgy, mint egy '20-as évekbeli viaszkosvászon baba...

Hogy miért? Mert én fényképeztem, és tudom, hogy a fényképeken mosolyogni kell.

Kecskemét este

Régóta terveztem már egy esti fotósorozatot Kecskemét főteréről, csak hol az időjárás nem volt megfelelő hozzá, hol pedig nekem nem volt elég időm a projekt kivitelezésére. Tegnap viszont egyébként is volt dolgom a hírös városban, és mivel az csak három percet vett igénybe, vittem a fényképezőgépemet is. Azt hiszem, megérte.



Végigballagtam a kivilágított főtéren, hogy megkeressem az első állomást, ahol nekiállok fotózni. Olyan helyet néztem, ahol nem vagyok útban senkinek, sőt, nem is nagyon vagyok észrevehető. Azt ugyanis utálom, mikor ilyenkor az emberek jobban figyelnek rám, mint a környezetükben bármi másra. Igazából az lenne a legjobb, ha láthatatlanná tudnék válni. A lehetőségekhez képest próbálok is mindig erre törekedni.
Az egyik bódé tulajdonosa például pont elkezdett összepakolni, amikor elindultam onnan és észrevett. Mondta a feleségének, hogy még megvárja, amíg lefotózom őket, aztán indulhatnak haza.
- Ó, köszönöm, de már készítettem önökről vagy tíz képet — vetettem közbe az úriembernek.
- Tényleg? — kérdezett vissza meglepetten. — Nem is vettem észre.
- Ez az egésznek a lényege. — válaszoltam, és indultam tovább.



Pár méterrel arrébb már teljesen kihalt volt a főtérnek ez a része. Csak egy család járt arra. Apuka, anyuka és egy kisfiú egy lábbal hajtható kis műanyag motorral. Mivel hosszú záridővel készült a kép, a szülők alig látszanak, a kisfiú viszont pont arra a 3-4 másodpercre állt meg mozdulatlanul (ráadásul nézzék, milyen testhelyzetben), amíg a fotó készült. Nem akartam elhinni, hogy ekkora mákom van. Így legalább egy kis élet került erre a képre is.



Bezzeg a lángosos környékén nem kellett emberekre vadászni. Itt csak arra koncentráltam, hogy a lángoskészítő is látsszon a vásárlók között.



Hiába a nagylátószög, a kép sajnos abszolút nem adja vissza, milyen érzés áthaladni ez alatt az óriási, világító pókháló alatt. Fantasztikus!



A karácsonyfa és a T-Mobile bolt együtt örök kedvenceim ezen a helyen. Mondjuk a telefonos bolt helyett egy kávézó jobban hozná a hangulatot, de akkor már száz méteren belül tíz fölé emelkedne a kávézók száma.



Van itt minden, mint karácsonykor. A látvánnyal csak az illatok kelhetnek versenyre. Forralt bor, lángos, és gofri illatát hozza váltakozva az enyhe esti szellő.



Mini-Kecskemét óriás csillagokkal. Ne tudják meg, mit össze nem szenvedtem a félhomályban a fókuszálással. Ráadásul egész végig nem voltam biztos benne, hogy jól sikerült-e az a 20-30 kép, amit itt készítettem.



Kezdtem már kicsit soknak érezni a karácsonyi hangulatot, ezért hátat fordítottam a fényáradatnak, és megnéztem, mi van még a közelben. Az Arany János utca vegyes fényei marha jól néznek ki eső után.



A kép jobb szélén lévő Vincent-ben adják a legfinomabb sütiket, amit eddig életemben ettem. A kedvenc helyem Kecskeméten.



Vurstli.



Sétálóutca.



Amikor megállták a fényképezőgépet a háromlábú állványon, egy autós sem mert 3 km/óra sebességnél gyorsabban haladni ebben a parkolóban. Talán azt hitték, hogy valami idióta itt kezd el traffipaxozni, hogy 10 km/h sebességnél a megengedett sebesség 100%-os túllépése miatt megbüntesse 150 ezerre... Nem, elnézést, én csak a fények miatt...

Az ónos eső áldozata

*** Vigyázat! Rossz minőségű képek! ***

Bár az ország egyéb részeiben már leesett az első hó, itt az Alföld közepén tartotta magát az időjárás — eddig. December elseje van, és — mint ha csak erre a napra várt volna — Tél Tábornok beköszönt hozzánk. Hóeséssel kezdődött, aztán ónos esővel folytatódott az attrakció.
Szeretem az ilyesmit. Még akkor is, amikor a munka végén fél centi vastag jégpáncélt találtam az autómon. Széttörtem a jeget a kilincsnél, aztán kinyitottam az ajtót. A letörő darabok jelentős része az utastérben landolt. A nagyját kipakoltam, hogy ne az autóban váltson halmazállapotot, aztán beindítottam a motort, hogy előbb-utóbb majd elkezdjen fűteni az ablakok jégtelenítése végett. Ekkor döbbentem rá, hogy erre a folyamatra egy jégkaparóval én is nagymértékben rásegíthetek. Rég volt már tél, elszoktam ettől, na.



Oké, hol a jégkaparó? Húha, az AX-ben tudom, hol volt, de azt tavaly télen eladtam. Lehet, hogy benne maradt? Mindegy, valami kell. És ilyenkor áldom az eszemet, hogy annyi szemetet tartok az autóban, „valamire majdcsak jó lesz” jeligével. Igaz, most nem szemetet találtam, hanem a kis műanyag Ferrari F1-es autót, ami a hátsó kalaptartó állandó vendége volt eddig. Idegesített már egyébként, mert minden kanyarban ide-oda gurult, és közben nyikorgott. Sokáig azt hittem, hogy az autónak van valami baja, amíg rá nem jöttem, honnan származik a hang. A kezem viszont a vezetőülésből nem ér annyira hátra, hogy el tudtam volna venni a kalaptartóról...
Most viszont jó hasznát vettem az olasz versenyautónak. Az első vezetőszárnya ugyanis kiválóan alkalmasnak bizonyult a jég eltávolítására. Csodálkoztam is, hogy milyen jól bírja, mert bizony erővel kellett törni vele a jeget. Megtisztítottam az első szélvédőt, az oldalablakokat, és épp kezdtem örülni, hogy mennyire jó kis jégkaparót találtam, amikor bekövetkezett a tragédia. Sejthető volt ugyan, mégis rosszul esett, amikor a hátsó ablak megtisztítása közben egy nagyobb jégbuckán letört az első vezetőszárny.



Leszakadt, de a jégkásás felületen megtapadt és szomorúan csúszott egyre lejjebb a fontos aerodinamikai elem. Egyből láttam, hogy teljesen élethű módon történt a baleset, és a szárny pont ott engedte el a karosszériát, ahol az életben is szokta akadállyal való találkozás esetén. Persze, nyilván a felfüggesztési pontnál, nincs ebben semmi rendkívüli.
Csak az vigasztal, hogy a Ferrari orra (bár drasztikusan kisebb felülettel) továbbra is remekül alkalmas jégkaparásra.

Mitől ónos az ónos eső?

Akit érdekel, hogy miért nevezzük ónosnak ezt a csapadékformát, alább elolvashatja a National Geographic idevonatkozó cikkét. Csak a helyesírási hibákat javítottam benne, mert azok — ilyen magazinhoz méltatlan módon — voltak benne gazdagon.

Télen gyakran előfordul, hogy a felső és alsó hideg légréteg közé nulla foknál magasabb hőmérsékletű légréteg szorul. Ilyenkor a felső rétegben keletkezett hó a középső rétegben esőcseppé olvad, majd az alsó fagyos légrétegben jégdaraként vagy ónos esőként érkezik a csapadék, attól függően, hogy a részecskéknek volt-e elég idejük jéggé fagyni.
Az ónos eső olyan víz, amely folyékony halmazállapotú és 0 Celsiusnál alacsonyabb hőmérsékletű (túlhűlt víz). Ahhoz, hogy a víz szilárd halmazállapotú legyen, nem elég a fagypont alatti hőmérséklet: hétköznapi esetben a hűlő víz „hibák” mentén, például szennyeződéseken, vagy az edény falánál, határfelületen kezd kristályosodni.
Az ónos eső a földet éréskor válik szilárd halmazállapotúvá, a halmazállapot-változást az ütközés indítja el, és igen gyorsan, robbanásszerűen lezajlik, megfigyelhető, hogy gyakran még el sem tud simulni a földön, minden csepp helyén kis dombocska keletkezik.
Az ónos vagy ólmos eső a magyar nyelv egyik sajátos kifejezése, amelyet már a legelső magyar nyelvű meteorológiai tankönyv (Berde Áron Kolozsvárott 1847-ben kiadott Légtüneménytana) is használ. A germán és a latin nyelvekben „fagyott”, „darás” vagy „túlhűtött esőnek” nevezik.
Az ón, illetve ónos szavunk ősi, finnugor eredetű, s egy 1138-ból származó írásos emlékben fordul elő először. Feltehetően az ősi onu, olnu szóból alakult át.
Az ólom újabb keletű szó, 1490-től szerepel oklevelekben, de a kettő jelentése csak a XIX. században különült el egymástól. Ettől kezdve jelöli az ólom az úgynevezett fekete ónt, az ón pedig az akkor még fehér ónnak nevezett fémet.
Az ónos és az ólmos jelzőt is régóta használjuk. Három olyan jelentésük van, amelyek indokolják az ónos/ólmos eső elnevezést. Egyrészt a szín, másrészt a tárgyak fémmel való befuttatása, harmadrészt e fémek nagy fajsúlya. Mindhárom jelentés jól tükröződik az ónos eső, ónos szitálás vagy az ónos idő kifejezésekben.

(Forrás: National Geographic - www.nationalgeographic.hu)