2008. március 26.

Melyik a legjobb túrórudi?

A nagy rudi-összehasonlítás - (frissítve)

A Túró Rudit senkinek nem kell bemutatni. Negyven éve csaknem változatlan formában készül, maximum az íze lett kicsit más, hiszen azóta az egész élelmiszeripar nagy átalakuláson ment keresztül. Persze sokan visszasírják az eredetit, mint sok mást, amit megszépít a feledés jótékony hatása, de nyugodjon bele mindenki: olyan már soha nem lesz. De minek is, mikor a túrós finomságokból nagyobb a választék, mint valaha. Ez inspirált arra, hogy egy túrórudi-szakértővel nekivágjunk, és leteszteljük a kínálat egy részét. Ágival egy pillanatig sem tagadtuk, hogy előítéletekkel vágunk neki a összehasonlításnak. Ő az eredeti Pöttyös Túró Rudit favorizálta, én pedig kóstolás nélkül a Milkára szavaztam, mert lila papíros termékben még soha nem csalódtam. Tudni kell rólam, hogy mint minden rendes gyerek, én is odavoltam a rudiért kis koromban. Egyszer aztán megcsömörlöttem tőle, mint ahogy például a Vaníliás karikától is, ami régen abszolút kedvencem volt, most meg felfordul a gyomrom a gondolatától is. Szóval Túró Rudit én már nagyon régen ettem, úgyhogy kíváncsi voltam, ízleni fognak-e egyáltalán. Így megvolt az az előnyöm, hogy nem volt bejáratott kedvencem, ami felé hajlottam volna a tesztelés során. Ági viszont ugye Pöttyös-fanatikus, úgyhogy nála vaktesztelést alkalmaztam, de erről majd később. Az édességeket a helyi Tescoban vettük, kivéve a Millit, amire a Penny Marketben leltünk rá. Az ár-összehasonlítás emiatt sajnos nem lehet teljesen korrekt, de azért talán nem is valótlan.

Így teszteltünk
Hazaérve túlestünk a fotózáson, utána pedig belevetettük magunkat a tudományos munkába. Sorszámmal láttam el a rudikat, és egymás mellé tettem őket. A sort egy nagy tálcával eltakartam, hogy Ági, aki az asztal túloldalán foglalt helyet, ne lássa. Így gondoskodtam róla, hogy előítéletei ne rontsák az objektivitását. Először az elsőből vágtam le egy darabot, és kértem, hogy 1-től 5-ig értékelje az ízét, majd miután elmondta, adtam neki a következőt, és így tovább. Mindegyikből kettőt vettünk, az egyiket vakon tesztelte Ági, de közben én is megkóstoltam, a másodikat pedig a vakteszt eredményeinek vizsgálata után, konkrét véleményalkotás céljából fogyasztottuk el.

Az első vizsgált példány a Milli terméke volt, amire kapásból hármast adott, és nem talált benne semmi jellegzetest, amit kiemelne. A kóstolás után én is csak egy hármast véstem a jegyzetlapra, annyira nem ihletett meg a rudi, hogy jelzőkkel is illessem. Közepes, minden szempontból. Később meglepve állapítottuk meg, hogy ezt is az a Friesland gyártja, aki a Pöttyöst, de ez mégis rosszabb. Ez mondjuk nem meglepő. Ha egy cég két nagyon hasonló termékkel is jelen van ugyanazon a piacon, akkor értelmetlen lenne, ha minőségben is ugyanolyanok lennének. A Milli Rudi az árérzékenyebb vevőket veszi célba, vagyis kötelezően rosszabb is. 49 forintos árával egy húszassal kerül kevesebbe, mint Pöttyös testvére, és ezzel tesztünk legolcsóbb tagja.

Másodiknak gonoszkodni akartam, ezért az általam legrosszabbnak gondolt Tesco Túródesszert nevű versenyzőt vetettem Ági karmai közé. Itt lepődtem meg először, nem is kicsit. Ági kijelentette, hogy ez finom, bár kiérez belőle egy kis plusz citrom ízt. A tölteléke túl krémes, de ez nem feltétlenül hátrány – ki hogy szereti. Négyesre értékelte.
Nekem is a krémesség tűnt fel, ezt is írtam megjegyzésként a jegyzetlapra. Hármast adtam neki, de nem tartom rossznak, csak valahogy nem a legharmonikusabb az ízvilága. 58 forintba kerül, amivel itt a második legolcsóbb, a Tescoban pedig nyilvánvalóan a legkedvezőbb árú ilyen édesség.

Na, ha a tescos rudi ízlett Áginak, vajon mit mond a kedvencéről? Harmadiknak a Pöttyösből adtam neki kóstolásra. Ekkor döbbentem meg újra! Ági ugyanis váratlanul kettest adott rá, vagyis az eddigiek közül a legrosszabbnak ítélte. Majdnem elröhögtem magam, hogy milyen arcot vágna, ha tudná, hogy az istenített kedvencéről beszél, amiről előre megmondta, hogy az fog nyerni. De hát kettest adott rá, és mindezt közvetlenül a Tesco terméke után, amiről azt hittem, hogy lefelé fog kilógni a sorból. Még ilyet!
Én a túró jellegzetesen savanykás ízét kifogásoltam, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy ez áll a legközelebb az eredetihez, és hogy ilyennek kell lennie a Szentírás szerint.
Ára 69 forint, ezzel a középmezőnybe tartozik.

Negyedik versenyzőnk Norbi, vagyis az ő Rúdja. Update 1-es, tehát fogyókúrázók is fogyaszthatják bizonyos napszakokban. Ági első reakciójaként azt mondta, hogy sörízű. Utána pontosított, miszerint kesernyés a csokija, és sok is van rajta. Szerintem viszont jellegtelen az íze a többihez képest. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy cukor helyett édesítőszert tartalmaz. Ági kettest, én hármast adtam neki. Ugyanannyit kell kicsengetni érte, mint a Pöttyösért, vagyis 69 jó magyar forintot.

A véletlen úgy hozta, hogy utoljára maradt a nagy vesztes, a Milka Super Rudi. Régebben Danone-nak hívták, a Milka névvel és arculattal gondolom új lendületet akartak adni az eladásoknak. Küllemével kilóg a mezőnyből, hiszen nem egy, hanem két vékonyabb rudat tartalmaz a csomagolása. Ez ideális abban az esetben, ha meg kell felezni valakivel, mert amúgy lehetetlen bármilyen túrórudit félbetörni anélkül, hogy egy jelentősebb méretű csokidarab le ne hullana a földre. Ennyi a pozitívum a Milka termékével kapcsolatban. Jó, még a csokija is finom önmagában. De összességében hatalmas csalódást okozott. Mindketten egyértelműen a legrosszabbnak találtuk, méghozzá messze a legrosszabbnak. Érdekes, mert a múltkor már kinéztem magamnak a boltban, és meg is kóstoltam. Akkor nem éreztem, hogy bármi gond lenne vele, de ha az ember össze-vissza eszik ötféle rudiból, akkor kijönnek a különbségek. Olyan az íze, mint valami gagyi mákos szaloncukornak. Ági is egyből a mák ízt említette meg, ami fura, mert az nincs benne. Feltüntették viszont a csomagolásán, hogy nyomokban tartalmazhat mogyorót, diót és egyéb olajos magvakat – talán ezt éreztük, bár ilyen mértékben nem szabadna. Fogyasztása közben mindenféle mellékíz jelentkezik, diszharmonikus az ízvilága. Mindketten kettesre értékeltük. Ráadásul 79 forintos árával a legdrágább a mezőnyből. Kár, hogy amennyivel drágább, annyival rosszabb is a többinél.

Tájkép csata után. A Pöttyös Pont2 még felbontatlanul hever a maradványok között, de hamarosan arról is írok

Összegzés

Nem akartam sorrendet felállítani, mert ilyen esetekben mégis a szubjektív vélemény dominál, ami ugye mindenkinél más. De mivel sokan kérték, íme. Ági felállított egy listát, ami meglepő eredményt hozott.
Első helyre tette a Tesco Túródesszertet, amit mindketten az utolsó helyre vártunk. Az, hogy először kettest adott kedvencének, a Pöttyös Túró Rudinak, nem akadályozta meg, hogy később a lista második helyére emelje. Hozzá kell tenni, hogy később össze-vissza adtam neki rudikat a vakteszten, és másodszorra négyesre értékelte, de ezt nem vettük figyelembe. Harmadik a Milli Rudi, ami minden szempontból átlagos. Nem rossz eredmény a legolcsóbb versenyzőtől. Negyedik a Norbi Rúd, ami egyáltalán nem rossz, mivel cukormentes, mégis más íze van kicsit, mint a megszokott. A teszt nagy vesztese a Milka Super Rudi, amit egyszerűen nem tudunk felfogni azóta sem. Ez az egyetlen túrórudi, amiből maradt még a teszt végére, és azóta sem ette meg senki.

A sorrend:
1. Tesco Túródesszert
2. Pöttyös Túró Rudi
3. Milli Rudi
4. Norbi Rúd
5. Milka Super Rudi

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

és a többi fajta?

Palásti Viktor írta...

Na igen, hol a többi? Az összesből vettünk, amit találtunk a Tescoban. Voltak még olyanok, amik ötösével vagy tízesével vannak csomagolva, de annyi pénzt nem akartunk kidobni azokra a noname termékekre. Nyilván nem tudtunk teljes képet vázolni a rudipiacról, de akinek van személyes véleménye akár ezekről, akár a tesztben nem szereplő példányokról, örülnék, ha megosztaná itt.

Névtelen írta...

Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, de most melyik lett az első???

Palásti Viktor írta...

Igazad van, nem volt úgy befejezve. Megírtam az összegzést és a sorrendet is. A tescos rudi lett az első, gondoltad volna? :)

Névtelen írta...

Teeeeeeeeeeeeeeee az öreg Fefe adta meg a sorrendet, tétre befutóra????

Névtelen írta...

Viktor!
A csata utáni képre nézve egyetlen Pöttyös Pont2 nevezetű édességet látok érintetlenül.
Eddigi információim szerint a tesztelésekhez kettő kell. Hogy lesz így kivitelezve annak vizsgálata?
Mitöbb, a kép közepén egy kibontott papírt látok.
Bűnbeesést szimatolok:D
Erre aztán nem tudtam gombot varrni a cikk elolvasása után:D

Névtelen írta...

tudod ekoo az úgy volt...hogy 5 túrórudi után nem volt egyszerűen egyikünknek sem affinitása a pöttyös pont2-höz.. jóból is megárt a sok.komolyan mondom.főleg a milka szuper rudi..uh.negatív reklámot csináltunk neki rendesen,de tényleg MÁKíze vaaan!!!meg hát, a túrórudi az étcsokival az igazi, kár is próbálkozni mással..láttunk a boltban joghurtos bevonatút is,nah...bár olyat már ettem,annyira nem szörnyű:)
lényeg a lényeg, nehéz a túrórudipiacon újat mutatni,ami még jó is...
amúgy külföldön nem menő úgy tudom.. ez egy igazi hungarikum lenne?

Névtelen írta...

Kedves Ágnes!
Szükségét éreztem a válaszadásnak.
(Viktor, ígérem nem rendezünk "traccspartit" a blogodon!)
Szóval Ágnes! Maga mentegetőzik, hogy nem ettek Túró Pont2-t. Ámbár körül-belül 2 órája valloták be a haverjával, hogy tényleg úgy történt a rémeset.
Számomra a gomb újra lifeg:D

Névtelen írta...

Fantasztikusak vagytok! Egy valamit azért megemlítenék. Olyan nincs, hogy 69 ill. 79 forintos rudi! 70 és 80 :) Bizony, hol van már az az egy forintos!
Pusszanat a leendőbelimnek (K)
bebi

Névtelen írta...

ekoo, mi is a probléma tárgya tulajdonképpen?:)
ezek tények: 5 túrórudi, csömör, elég a pöttyöspont2ből egy is.
vagy mi?!...
tudom már..azt sérelmezed hogy kihagytunk a tesztelésből. de ne nálam tessék reklamálni, megmondtam már! :é
különben is..jobb dolgod is volt mint ez a teszt... :P
amúgy lehet h még nem falta fel a Viktor a maradék tesztert..ha erre megy ki a játék:)
jah, milyen volt a tesco-s rudi? kifejtenéd a véleményed a nyertesről?:)

Névtelen írta...

tök furi h a milka rudi lett a utolsó, nekem az a kedvencem......... én abszolút nem érzek benne mák ízt........ amm a tesco-s rudi télleg nagyon finom

Névtelen írta...

A Tesco rud tényleg nem rossz, én is sokszor veszem, de még az eggyel gagyibb pios-kék tescos is jó, a natúr, ami túródesszert, nem ami tejalapú, mert az ricottával készül: ezek töltöttek. Ettem már pöttyöst is, ilyet is olyat is, de a valósághoz nekem is a Tesco áll a legközelebb.

Névtelen írta...

A gastroyal rudit is befűzhetnétek a sorba. A light és sima áltozata sem rossz de a light az nagyon jó.
nem nagy név de jo izű.

Névtelen írta...

Több mint tíz éve az egyik naaagy francia tejtermék gyártó elég sok féle túró rudit hozott forgalomba, melyek íze egész elfogadható volt. Szerettem ezeket és mindig volt egy jó pár otthon, hogy ne törjön ki pánik, ha rákattanok és nincs a hűtőben egy sem. Kijött egyszer a szuper rudi termékük is 42 gramm tömeggel. Jó volt, mert nem kellett kettőt kinyitnom, egy is elég volt a boldogsághoz. Telt, múlt az idő, egyik nap a párom hozza a következő adagot. Forgatom a csomagot, elején szuper rudi felirat, benne normál méretű túró rudi. Nézem a blokkot, az ár is szuper rudi ár. Egy világ omlott össze bennem, cserben hagyott a naaagy francia cég. Rejtett áremelést hajtottak végre, nem törődve lelkes rajongótáborukkal.Sokszor itt vége a történetnek, de nem ebben az esetben. Eltelt egy pár hét és nagy csinnadrattával, reklámkampánnyal kijött a naaagy francia cég, hogy most sokkal nagyobb a túró rudi. És visszaállították az eredeti 42 g-os méretet. Azóta messze kerülöm a naaagy francia cég termékeit. Nem a pár forint elvesztése bánt, hanem az, hogy hülyének nézik a fogyasztót. Sok ember pár forintja nekik nagy haszon. Ebben nem kívánok részt venni. :-)