Energiaital-összehasonlítás
Legyőzhető-e a Red Bull? Ez a kérdés nem csak a Formula 1 kedvelőit foglalkoztatja, hanem az energiaital-piac többi résztvevőjét is. De mégis, hogyan kellene nekikezdeni a mára mindenkinél hatalmasabbá és erősebbé vált vörös bika legyőzésének?
Bevezetés
A Red Bull sikertörténete tipikus abból a szempontból, hogy hatalmas versenyelőnyt jelent elsőként megjelenni a piacon egy olyan termékkel, amire igény mutatkozik. Az osztrák Dietrich Mateschitz 1982-ben, egy thaiföldi üzleti útja során figyelt fel arra, hogy az ázsiai országban nagy kultúrája van az élénkítő italok fogyasztásának. A kávé és a tea sikere ugye az egész világon egyértelmű, az energiaital pedig ezeknél is hatékonyabb lehet. Az osztrák üzletember meglátta a fantáziát ebben, és belevágott. Nem volt egyszerű, mert Európában az energiaital akkoriban teljesen ismeretlen volt. Problémákba ütközött az engedélyeztetése is, több országban pedig egyenesen be is tiltották. Mateschitz mégis előnyt tudott kovácsolni a hátrányos helyzetből is. A Red Bull tiltott gyümölcsként vált ismertté, ami a fiatal, lázadó korosztály szemében egykettőre felértékelődött. Sok helyre úgy kellett becsempészni, diszkókban árulták pult alól, és nem is volt olcsó. Partikellék lett, de mégsem drog. Tiltott, ugyanakkor mégsem illegális. Ráadásul szerepelt rajta a figyelmeztetés, miszerint nem szabad alkohollal keverni. Hát persze, hogy vodkával kezdték inni. A hirtelen megnőtt igényekre nem tudtak egyből válaszolni, a termelés felfuttatásához idő kellett, a Red Bull hiánycikké vált. Mire széles körben elérhetővé vált, az emberek már kifejezetten keresték. Ez annyira jó marketing módszernek bizonyult, hogy azóta a Red Bullt minden országban mesterségesen gerjesztett hiánnyal vezetik be.
Mostanra elég sokan megirigyelték az ötletgazda sikereit és számos konkurens tűnt fel. Persze nyilvánvaló, hogy ugyanazt a poént nem lehet kétszer elsütni, ezért a legtöbben egyszerűen csak megpróbáltak a Red Bull farvizén evezni, több-kevesebb sikerrel. A konkurensek elsősorban a kedvezőbb árukban bízhatnak. A Red Bull szerencséjükre nem fogja olcsóbban adni a termékeit, mert akkor odalenne a Red Bull feeling, amire az egész épül.
Életérzést közvetíteni valóban kevesen tudnak egyetlen termékkel. De szüksége van erre a tudatos vásárlónak? Nem éri meg inkább harmadannyiért megvenni a szinte azonos összetételű olcsóbb energiaitalokat? Egyáltalán, rosszabb az olcsóbb? Ennek jártunk utána.
Kóstoljuk meg egymás után!
 |
| Számokkal megjelölt poharakból kóstoltunk |
Hogy megfelelő választ kapjunk, először is magát a kérdést kell megfogalmazni. Mire vagyunk kíváncsiak egy energiaital kapcsán? Melyik adja a legtöbb energiát? Melyik a legfinomabb? Melyik éri meg a legjobban az árát?
Az a gond ezzel, hogy mindegyik dolog annyira szubjektív, hogy szerintem lehetetlen ilyen alapon sorrendet állítani. Hogy őszinte legyek, elvégeztem a tesztnek azt a részét is, hogy minden nap másikat ittam. Délelőtt, amikor éreztem, hogy visszafeküdnék aludni, megittam egyet, és jegyzeteltem, hogy mik a hatásai. De annyira megbízhatatlannak ítéltem ezt a fajta összehasonlítást – hiszen az aktuális éberségünket, fáradtságunkat sok minden befolyásolja – hogy nem is vettem figyelembe az értékelésnél. A többit pedig még ennyire sem lehet objektíven mérni. Épp ezért a klasszikus vakkóstolás mellett döntöttem, ehhez pedig segítségül hívtam két további szakértőt. A kritérium csak annyi volt velük szemben, hogy ismerjék az energiaitalok világát, legalább háromfélével konkrét tapasztalatuk legyen, továbbá legyen egy kedvencük is.
A vakkóstolás nagy előnye, hogy biztosan nem befolyásolja az objektív értékelést. A tesztelők nem tudják, melyik terméket fogyasztják, így az emocionális tényezőt kikapcsolva csak az ízre tudnak koncentrálni, és maximum tippelhetnek, hogy mit kóstolnak éppen. Ez olykor meglepő eredményt hozhat, ami már a korábbi túrórudi összehasonlításunkból is kiderült. Így találhatják magukat nagy esélyesek a középmezőnyben, és így kerülhetnek a képbe kevésbé neves, és emiatt nem is annyira ismert termékek.
Nyilván nem kell mondanom, hogy az alapértelmezett energiaital esetünkben is a Red Bull. Aztán lehetnek még olcsóbb alternatívák, amik szintén közkedveltek, mint például a Bomba és a Hell. Általában mindenki ezeket tartja a legjobbnak. Olyan ember nyilván kevés van, aki módszeresen végigkóstolja az összeset. Nehéz is lenne, mivel Magyarországon állítólag több mint hetvenféle van ezekből forgalomban. Mi most nyolcat hasonlítottunk össze különböző árkategóriákból. Nem akartunk tudományosan alaposak lenni, nem néztük a dobozokon lévő táblázatokat, összetételt, mert az energiaital fogyasztók nagy részét ezek kevésbé érdeklik. A két leglényegesebb összetevő, a koffein és a taurin ugyanúgy megvan mindegyikben, és ez a lényeg. Vannak cukros és cukormentes változatok, amik ízbeli eltérést jelentenek. Az olcsóbbakból általában a hozzáadott vitaminok és egyéb olyan összetevők hiányoznak, amik az ízt telítettebbé, finomabbá tehetik. De most őszintén, ki iszik energiaitalt a benne lévő vitaminok miatt?
Joggal feltételezhetjük, hogy az ember általában az íz alapján dönt, hogy fogyasztója lesz, vagy sem egy-egy innivalónak. Hasonlóan fontos még az ár is, ezt pedig a termékről kialakított összkép követi. Ez utóbbi főleg azon tehetősebb körökben – elsősorban fiatalabbak között – számít, akik nem tudnak saját identitást kialakítani maguknak, ezért különböző márkákkal kényszerülnek valamiféle énképet kialakítani. Rájuk hatnak legjobban a reklámok, ők adnak leginkább a látszatra. Önálló véleményük ritkán van, könnyen befolyásolhatóak. Akik nagyon nagy összegeket költenek reklámra, arculatépítésre, főleg erre a körre építenek.
De minket most az érdekelt, hogy melyik éri meg legjobban az árát.
Nagy nehezen kitűztük a teszt időpontját, és előző este a hűtőbe kerültek a majdani áldozatok. Másnap délelőtt műanyag poharakba öntöttem mind a nyolcfélét. A poharakra számok kerültek 1-től 8-ig, a kóstolás alatt ez alapján azonosítottuk csak őket. A termékek neve a poharak aljára volt írva, így azt nem láttuk, csak a végén, amikor már kiürültek és mindenki leírta a véleményét a számok mellé.
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy még így, egymás után megkóstolva sem volt egyszerű különbséget tenni közöttük. Volt persze olyan, amit egyből, mindenki leszarozott, de a jobbak között inkább ízlésbeli különbségek döntöttek. Születtek meglepően azonos vélemények, és homlokegyenest mások is. Ami érdekes, hogy mindenki megpróbálta felismerni, hogy melyik a Red Bull, de senki nem találta el. A Kx (selected for Tesco) boszorkánykonyhájában viszont valamit nagyon jól kotyvasztottak, mert látatlanban azt fogadtuk el az energiaitalok atyjának.
Nézzük őket olyan sorrendben, ahogy kóstoltuk. Arra kértem mindenkit, hogy az első reakcióikat, gondolataikat vessék egyből papírra. Ezek lettek az alábbiak:
Bomba
- Savanyú kicsit, de nem túlzottan. Jó íze van.
- Viszonylag jó.
- Kicsit savanykás, de finom. Így jó, ahogy van.
Tesco Energy
- Nagyon mű íze van, túl édes utóízzel. Nem finom.
- Elolvadt jégkása ízű. Pocsék.
- Rossz, édesítőszer-ízű. Jellegtelen, ráadásul nem elég szénsavas.
Watt
- Hell íze van. Egyensúlyban a savanyú és az édes. Ízlik.
- Átlagos, nem rossz.
- Ugyanaz, mint az előző. Fura mellékíze van.
Energy Hunter
- Kicsit édes. Ittam már rosszabbat is.
- Átlagos, de jellegtelen.
- Kellemesen szénsavas. Az első itt, ami eszembe juttatta a Red-Bullt, de utóíze már nem olyan, úgyhogy valószínűleg mégsem az.
Red Bull
- Sokkal gyümölcsösebb, mint az eddigiek. Nem rossz, sőt, finom!
- Átlagos, fura mellékízzel.
- Édesítőszert érzek, de ennek ellenére nincs rossz mellékíze. Kezdem úgy érezni, hogy mindegyik ugyanolyan.
Kx (Tesco)
- Red Bull-szerű íz és színárnyalat. Hmm, gyanús! De annál kicsit talán savanyúbb. Finom.
- Ez a Red Bull? Olyasmi.
- Hú, ez teljesen jó! Red Bull-szerű.
Hell
- Ez vagy Red Bull, vagy Hell. Eddig a legjobb ízű. Kiegyensúlyozott.
- Túl édes, sok aromával.
- Teljesen jó, Red Bull szintű ez is.
Playboy
- Egy fokkal savanyúbb az előzőnél, de szinte ugyanolyan finom.
- Ez egész jó.
- Kicsit savanyúbb, mint az eddigiek, de jó, hogy ilyen. Azt hiszem, ez a legjobb.
Pontoztuk is őket, mégpedig úgy, hogy a legjobb 8 pontot kapott, a legrosszabb pedig 1-et. A hármunk által adott pontok összege alapján a sorrend:
1. Playboy 6+6+8 = 20
2. Kx 5+7+6 = 18
3. Hell 7+2+7 = 16
4. Bomba 3+8+5 = 16
5. Watt 8+5+2 = 15
6. Red Bull 4+4+4 = 12
7. Energy Hunter 2+3+3 = 8
8. Tesco Energy 1+1+1 = 3
A hivatalos végeredmény pedig most jön. A termékek árát elosztottuk a megszerzett pontokkal. Így igazságosabb, mert az árak között majdnem négyszeres különbség is lehet. Az itt szereplő érték tehát egy pont ára, így nyilván minél kevesebb, annál jobb.
Egy pont ára:
1. Bomba 9,31
2. Kx 9,38
3. Watt 9,93
4. Hell 9,94
5. Energy Hunter 12,37
6. Playboy 12,45
7. Red Bull 30,75
8. Tesco Energy 36,33
Konklúzió
A Bomba megosztotta a tesztelőket, de kiugró gyengéi nincsenek, az ára pedig kedvező, így nagyon szoros küzdelemben az első helyre került. A Tesco által forgalmazott Kx drágább, mint a Bomba, de annyival talán jobb is. Tesztünk nagy meglepetése a második helyen végzett. A Watt átlagos energiaital az olcsóbb fajtából, ez pedig elég volt neki, hogy a dobogó alsó fokára kerüljön. A Hell úgy érzem, kicsit beleveszett a mezőnybe. Pontszámra szinte ugyanaz, mint a Watt. Igazából oda is állhatna mellé a dobogóra. A középmezőnyt erősíti az Energy Hunter. Ízben nem ér fel teljesen nevesebb ellenfeleihez, de ha figyelembe vesszük, hogy harmadába sem kerül, röhögve veri a Red Bullt. A Playboy kicsit más világ, mint a többi. Szélesebb szájának köszönhetően inni is könnyebb belőle, az íze sem ugyanaz, mint a többinek. Üdítő kivétel, de drága. A Red Bull a teszt nagy vesztese. Ha nem látjuk a dobozát, nem tűnik ki a többi közül, de annyival drágább azoknál, hogy ár-érték aránya majdnem a legrosszabb. Míg a Red Bull az ára miatt került a végére, addig a Tesco Energy pocsék ízével. Ez az egyedüli, amit nem ajánlanék. Igaz, hogy a legolcsóbb, de itthon is van még egy dobozzal a tesztből kimaradt példányok közül, és fogalmam sincs, ki fogja meginni.
Nyilván nem kell mondanom, hogy az alapértelmezett energiaital esetünkben is a Red Bull. Aztán lehetnek még olcsóbb alternatívák, amik szintén közkedveltek, mint például a Bomba és a Hell. Általában mindenki ezeket tartja a legjobbnak. Olyan ember nyilván kevés van, aki módszeresen végigkóstolja az összeset. Nehéz is lenne, mivel Magyarországon állítólag több mint hetvenféle van ezekből forgalomban. Mi most nyolcat hasonlítottunk össze különböző árkategóriákból. Nem akartunk tudományosan alaposak lenni, nem néztük a dobozokon lévő táblázatokat, összetételt, mert az energiaital fogyasztók nagy részét ezek kevésbé érdeklik. A két leglényegesebb összetevő, a koffein és a taurin ugyanúgy megvan mindegyikben, és ez a lényeg. Vannak cukros és cukormentes változatok, amik ízbeli eltérést jelentenek. Az olcsóbbakból általában a hozzáadott vitaminok és egyéb olyan összetevők hiányoznak, amik az ízt telítettebbé, finomabbá tehetik. De most őszintén, ki iszik energiaitalt a benne lévő vitaminok miatt?
A kabriók mindig is vonzottak, de szánalmas módon eddig egyet sem vezettem, maximum utasként ültem bennük. Ma végre megtört az átok, és egy jó szűk félóra erejéig kipróbálhattam a Volkswagen Eost. A formája sokkal jobb, mint a többi hasonló keménytetős kabrióé. Úgy értem, nem olyan bután farnehéz, de azért még ennek is lehetne faragni a seggéből. Viszont a keménytető helyrabló megoldás, szóval muszáj, hogy hosszú legyen a hátulja. Úgyhogy a legszebb arányú kabriók továbbra is vászontetősek maradnak.
Az 1,4-es TSI motor 122 lóerővel nem teszi versenyautóvá, de nem is arra találták ki. Menet közben azt vettem észre, hogy a világ szebb hellyé változott, hosszú idő óta először abszolút nem érdekelt, hány óra van, vagy milyen tennivalóim akadnak még a nap folyamán. Az Eos az érzékek autója, a szeptemberi vénasszonyok nyarának legkellemesebb társa. 
A Golf GTI teljesen más. A kategóriateremtő sportautó a harmincöt éve megjelent ős-GTI receptjét viszi tovább, igaz, a mai kor igényeihez igazított formában. Az egyes Golf könnyű, puritán és erős volt, a hatodik generáció ahhoz képest luxuskivitelű. Vezetni ennek ellenére majdnem olyan, mint egy gokartot. 210 lóerejével megy, mint a barom, de mégis fölényes nyugodtsággal tűri a durvább beavatkozásokat is. 
A DSG automata váltó külön élmény. Körülbelül egy perc alatt hozzá lehet szokni. Sőt, nem is ezt volt furcsa megszokni, hanem utána visszaülni a kézi váltós autóba, és rángatni azt a kart középen. Miért gyártanak még egyáltalán kézi váltós autókat, ha tudnak ilyet is? 
A Scirocco ugyanannyira érdekelt, mint a Golf. De érdekes módon, ennél az autónál nem arra voltam kíváncsi, hogyan kanyarodik, milyen a gyorsulása, hanem csak vezetni akartam. Menni vele. Mindegy, hogy lassan vagy gyorsan. A Scirocco formája annyira állat, hogy az ember nem is siet vele, hogy tovább okozzon örömet az autót bámuló járókelőknek. Az Úr is viperazöldnek teremtette, nem csoda, hogy a tesztautó is ilyen volt, és szerintem ebből adják el a legtöbbet. Bár az utcán, civilben egyetlen eggyel sem találkoztam még soha, semmilyen színben. Ebben 160 lóerős volt az 1,4-es TSI, és valóban jól is ment. De biztos vagyok benne, hogy feleannyi lóerővel is élveztem volna a vele megtett minden métert.
