2011. április 29.

Csetka és a vasútállomás

Régen készítettem már portrékat, úgyhogy eléggé hiányzott már ez az elfoglaltság. A mostani áldozat Andi volt, aki mondjuk nekem Csetka marad, mert azon a néven ismertem meg még a gazdasági világválság előtti időszakban. Ma délután felkerekedtünk, és elmentünk a vasútállomás könyékére, ami az egyik kedvenc helyem fotózáshoz. Nem sok időnk volt, mert délután közbeszólt egy kis zápor, de a napsütés utolsó óráját azt hiszem, viszonylag eredményesen kihasználtuk.









2011. április 23.

Kicsit tényleg...



Hejj, de rossz is lehet, amikor valaki nem tudja másnak, mint egy pad háttámlájának elpanaszolni a bánatát. A fiatalt — aki feltételezhetően egy lány, és azt gondolja, hogy az ostoba barátnőjétől van az idézet — megbánthatta néhány „köcsög faszszopó”, és hogy tudassa a világgal, hogy milyen sok állat él benne, ő is olyan módszerhez folyamodott, amivel máris visszavetette magát az állatkertbe, a többiek közé.
Bár az idézetet elrontotta, de nyilván át sem gondolta igazán, hogy mit is ír. Csak majmolta az egyik társát, akitől hallotta ezt a remek kis gondolatot. Na, megint az állatoknál lyukadtam ki...
Egyvalamit viszont értékelek ebben a kis hülyében: a magyar nyelv szabályai szerint alkalmazta az idézőjeleket, ami azt hiszem, a kettészakadt nagykőrösi újságnak szép kora ellenére soha nem sikerült még. Helyesírási hibáktól hemzseg minden körülöttünk. Észre sem vesszük, vagy már nem foglalkozunk vele. A teljes eligénytelenedés felé tartó nyelvünket kötelességünk lenne ápolni. Hogy valaki leírja a gondolatait egy padra, tulajdonképpen rongálásnak minősül, de egyben reményteli is. Szeretné kifejezni magát, kiáltani egyet a világba, bár úgysem hallja senki. De megpróbálta. Magyar idézőjelekkel, amik lent kezdődnek és fent végződnek. Jó szívvel gondolok most az illető magyartanárára. A gyerek valószínűleg soha nem fog tudni értelmesen írni, de egy szabályt legalább megtanult. Köszönet érte!

Angi és Zoli 2.

A múltkor ígértem még képeket, hát itt vannak. Bocsánat, hogy csak most.



Útban a Polgármesteri Hivatalba



Közös gyertyagyújtás



A szertartás végén visszaballagtunk a Kinizsi Étterembe



Zoliék esküvője nem csak esküvő volt, hanem kisfiuk, Dominik első születésnapja is. A meghívó szerint legalábbis az ő szülinapi bulija volt ez, amin a szülei mellesleg örök hűséget is fogadtak egymásnak



Dominik elég nyugodt gyerek, nem hozta lázba különösebben a torta sem. De azért azt hiszem, a későbbiekben evett belőle



Hölgykoszorúban az ajándék motorral

2011. április 3.

Sok boldogságot Angi és Zoli!



Életemben az egyik legvidámabb, legnagyszerűbb esküvő volt, amin most hétvégén részt vettem. Angi és Zoli ráadásul a barátaim, jól ismerem őket. Ezért aztán sejtettem, hogy a fotózás nem lesz túl sablonos. Amikor előtte lévő nap elmentünk bejárni a környéket, hogy feltérképezzük a fotózásra alkalmas helyszíneket, már biztos voltam benne, hogy inkább fog ez szórakozásnak, mint munkának tűnni.
Ráadásul most először nem egyedül fotóztam, hanem volt egy társam — Vivi —, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, az ötleteket és az inspirációt.
Ketten együtt nagyjából 3000 képet készítettünk, ezért bocsássák meg, hogy most csak ideszórok pár képet. Időm sem volt még az összeset egyesével megnézni. Viszont hamarosan jön egy második adag kép is, ezt megígérhetem.
Angi és Zoli, legyetek nagyon boldogok!













Fotózzatok, ne a képeket nézegessétek!



Erre is volt időnk



Villanykaróknál, oszlopoknál kötelező beállás kipipálva



Addig nem nyugszom, míg egyszer nem sikerül rendesen az Abbey Road utánérzés



Miféle paparazzo fotó lesz ebből kérem? 30 centiről? :)



„Angika és Zolika, fogjátok meg szépen egymás kezét, most átmegyünk az úton!”



„Hogyér' adják a járólapot?”



A csodaszép menyasszony