Elronthatja mások játékát!

Frissítve!
Két érdekes weblapra bukkantam az Indexen. Közös tulajdonságuk, hogy remekül el lehet tölteni velük az időt, amíg az ember meg nem unja.
Az egyik egy online rajzoló felület, ahol több ember rajzolhat egyszerre egy kezdetben üres lapra, ami természetesen hamar átalakul egy nagy, kusza firkává. A lap 150 másodpercenként törlődik, de ennyi idő után rendszerint már nincs üres rész, ahová alkothatnánk. Vicces.
Talán az előbbinél is jobb poén viszont a játék hűtőmágnes-betűs változata, ami szintén ugyanarra jó: megakadályozni másokat, hogy ki tudjanak rakni egy szót. Persze van, aki arra használja, hogy például leírja a nevét, vagy valami obszcén szót rakjon ki, de én a legnagyobb élvezetet abban leltem, hogy elrontsam, amit mások csinálnak. Ráadásul mindezt anélkül, hogy tartanom kéne tőle, hogy valaki majd pofon vág. Remek, remek!

Ma reggel megint megnéztem a játékokat, és mit látok? A hűtőmágneses változatot valaki épp politikai véleményének kifejezésére használta (nem én voltam). A betűket folyamatosan pakolgatja mindenki, ilyen hosszú szót ritkán lehet kirakni, mert a többiek azonnal elrontják. Ez valahogy mégis egész sokáig megúszta.
Ja, a kép nem a szerkesztőség véleményét tükrözi, és a Vikiszava amúgy sem politizál, még akkor sem, ha engem véletlenül Viktornak hívnak. De az öcsém meg Ferenc, úgyhogy...

Nem helyettesíti a kávét a Pocket Coffee

Mivel tegnap megígértem, ma leteszteltem, hogy helyettesítheti-e a Pocket Coffee a reggeli kávézást. Ezért szokásomtól eltérően nem ittam kávét ébredés után, hanem feltankoltam a csokiból. Egyet megettem még itthon, ötöt pedig magammal vittem. Vagyis hatot ettem meg a délelőtt folyamán, aminek számításaim szerint hatnia kellett. Már csak azért is, mert a kisebb csomagban öt van, így ha igaz a reklámszlogen - „a kávé ereje, a csokoládé energiája” -, ennyinek elégnek kell lennie.
A tapasztalatokról naplót vezettem:

6.10 - Ébredés után első dolgom volt, hogy megegyek egy Pocket Coffee-t. További 5 darabot betáraztam magamnak, és viszem a munkahelyemre.
7.22 - Nem érzem, hogy álmosabb lennék, mint máskor, amikor kávét iszok reggel, de benyomok egy csokit.
8:41 - Nem tapasztalok változást, pedig ettem azóta még egyet.
9.31 - Álmos vagyok, megint eszek egy Pocket Coffee-t.
9.58 - Vigyázni kell, nehogy a munkatársaim meglássák, és kunyerálásukkal meghiúsítsák a tesztet, amint a negyediket bontom fel.
10.23 - Nem javul a helyzet, kezdek aggódni, hogy elalszok. Elfogyasztottam az utolsó Pocket Coffee-mat is.
11.05 - Nem bírom tovább, most téptem fel egy Burn-t, amit a szomszédos Varga pék-boltban vettem. Azt viritykelem, hogy észhez térjek, és eredményesen tudjak dolgozni.
11.15 - Visszanyertem az eszméletemet. A Burn-nek tíz perc sem kellett, hogy elérje hatását.

Szóval a kávéhelyettesítő csoki mégsem helyettesítheti a kávét, a teszten egyértelműen megbukott. Lehet, hogy egy nagy dobozzal kellett volna megennem belőle, hogy hasson, de félek, hogy akkor egy délelőtt meg is csömörlöttem volna tőle.
Viszont mint különleges édességet, továbbra is nagyon ajánlom.

Kávés különlegesség

Teszt - Pocket Coffee

Olaszországban 1968 óta az egyik legkedveltebb édesség, hozzánk csak most jutott el, - Németország után - harmadikként Európában. Megérte kivárni: a Pocket Coffee zseniális találmány. Csoki, igazi kávéval töltve. Aki szereti az ilyesmit, nem fog csalódni benne, bár eddig őszintén szólva nem hallottam ilyen édességről, úgyhogy mondjuk rá, hogy újdonságról van szó.
Az elején el kell mondani, hogy ha valaki Pocket Coffee-t eszik, eszébe ne jusson kettéharapni, mert azonnal ráfolyik a ruhájára a kávé. Különben is, falatnyi édességeket nem szabad kettéharapni. Akinek sok egyben, vagy csak a felét akarja elfogyasztani, gondolkozzon el magán, és vagy hozzá se nyúljon, vagy egye meg egészben.
Hogy a benne lévő kávé mire elég, egyelőre rejtély, de a következő napokban tartós tesztnek fogom alávetni, mivel találtam a boltban 18-as csomagot. Eddig hármat ettem meg belőle, és tény, hogy nem lettem álmosabb. Szerintem olyan öt darab helyettesíthet egy csésze kávét, már csak azért is, mert a kisebbik csomagban ötöt helyeztek el a Ferrero derék csomagolórobotjai.
A csomagolása egyébként nagyon ízléses, jól eltalálták a színösszeállítást és a logó is tökéletes. Bárcsak mindenkinek ilyen ízlése lenne, aki termékcsomagolást tervez!
Az íze szintén hibátlan. A csokoládé kellemes étcsokis, de a csomagolás szerint („finom csokoládé és finom tejcsokoládé praliné”) van benne tejcsoki is. Nem tudom, ez hogy lehet, de a lényeg, hogy az összhatás jó. A kávé pedig igazi olasz eszpresszó, vagyis azzal sincs baj.
Az ára viszonylag normális, a 18 darabos készlet ára 600-700 forint körül van (sajnos jelenleg nem találom a blokkot, amin rajta van az ára, pedig ezúttal nem felejtettem el eltenni valahova), vagyis egy darab ára így nem éri el a 40 forintot. Az ötös csomag ára 208 forint körül van. A Tescoban találtam, de egyszer már eltűnt onnan is. Ha van, akkor a pénztáraknál lelhető fel.
Összességében elmondhatom, hogy ritkán futok össze olyan édességgel, amiben nem találok kivetnivalót. A Pocket Coffee ilyen.

Itt van az ősz...

...és szép, mint mindig, de azért vannak hátulütői is. Gyakrabban esik az eső, kevesebbet süt a nap. Hideg is van, és egy csomó mindent nem lehet csinálni, vagy nem úgy, mint nyáron. Hamarabb sötétedik, rosszabbak a fényviszonyok. Ez a fotózásnak nem kedvez. Ma is menni akartam portrézni, de ilyenkor nem lehet, mert fúj a szél meg alig van fény.
Tegnap viszont voltam Vandával, és bár kevés képet készítettünk, mert elég barátságtalan idő volt, azért lett pár tűrhető. Meg legalább jól telt a délelőtt.
Délután meg gokartozni hívott Béla és Marcell, akik már legendának számítanak a csemői gokartpályán. Ezúttal is szépen mentek, néha centikre egymástól. Én meg fotóztam szorgalmasan.


Hideg van már ilyenkor, normális ember nem is jár gokartozni, de persze ők soha nem voltak azok. Különben is, hideg aszfalton és kesztyűben gokartozni a legjobb. Ilyenkor sokkal jobban csúszkálnak a gépek, és több idő kell a gumik felmelegítéséhez is.

Egyszer hóban is ki kéne próbálni.

Ez pedig Hector, a gokartos Bognárék kutyája, kinek jellegzetessége, hogy az egyik füle felfelé áll, a másik meg lekonyul, és ezzel nagyon vicces látványt nyújt. Itt meg éppen morcos egy kicsit, amiért felébresztettem.

Egy izgalmas szezon méltó befejezése

Az utóbbi napokban elég sokan megkérdezték tőlem, hogy ki lesz a világbajnok. Én pedig azt feleltem, hogy nem tudom, de ha tippelni kell, akkor Hamilton, mert neki van a legnagyobb esélye. Voltak még, akik Alonso diadalát jósolták, néhány egészen elképesztően fanatikus Kimi vagy Ferrari drukker - mint például Gabi -, pedig Raikkonen győzelmére fogadott. A többség persze azon agyalt, hogy Hamilton vagy Alonso nyeri-e a vb-címet. Én is azzal voltam elfoglalva, hogy ki nyeri a McLaren házi bajnokságát. Bevallom, bennem fel sem merült, hogy Raikkonen lehet a nevető harmadik. Pedig ez történt.
Nagyon izgalmas szezon volt a 2007-es, az utolsó verseny pedig ehhez méltóan fordulatos. Bár ha az elejét nézzük, a két Ferrari simán verte a mezőnyt, esélyt sem hagyva a többieknek a dobogó legfelső fokainak megszerzésére. Amíg ők köröztek a biztos győzelem felé, mindenki Hamiltonra figyelt. A fiatal angol a nagy nyomás hatására ezúttal hibázott. A rajtnál a két Ferrari zseniálisan fogta vissza a McLareneket, a jobban helyezkedő Alonso pedig elment Hamilton mellett. A világbajnoki címért hajtó újonc a következő kanyar előtt rögtön vissza akarta előzni, de elfékezte magát, kicsúszott a bukótérbe, és mire visszaért a pályára, a sűrű mezőnyben jópár hellyel visszaesett. Persze nem ez jelentette a vb-cím elvesztését számára, hanem a néhány körrel később jelentkező váltóhiba, ami miatt negyven másodpercet veszített, mire az autó újra rendbe jött, és folytatni tudta a körözést. Innentől kezdve több kérdés is felmerült. Elengedi-e Massa Raikkonent, hogy csapattársa világbajnok lehessen? Ez mondjuk nem volt kérdés, természetesen megtette. Végigér-e mindkét Ferrari? Mert ha nem, akkor a 3. helyen haladó Alonso nyeri a vb-t. Ezúttal végig bírták az olasz versenyautók. És a legnagyobb kérdés: sikerül-e feljönnie Hamiltonnak az 5. helyre, mert azzal már világbajnok lehet. A választ tudjuk erre is, végül a 7. helyre sikerült felkapaszkodnia. Az előtte autózó Heidfeld-Rosberg-Kubica trió tagjai még eldönthették volna a világbajnoki cím sorsát, ha kiütik egymást, aminek nem sok híja volt, de végül nem tették meg ezt a szívességet Hamiltonnak.
Nyert Raikkonen, és ezzel nyert a sport is. A sors igazságot szolgáltatott: az egymást a pályán és azon kívül is fúró, a másikkal kapcsolatosan ellenséges érzelmeket tápláló Alonso-Hamilton párostól épp annyit vett el, hogy csak egy hajszál híján maradjanak le a világbajnoki elsőségről. Hogy a McLaren versenyzői közül melyik érdemelte meg jobban a címet? A sors ezt is jól eldöntötte: 109-109 ponttal holtversenyben lettek másodikak. Egy ponttal elmaradva a végig sportszerűen versenyző Raikkonentől. Soha rosszabb Formula 1-es szezont!

Bélával és Marcellal a leintés utáni percekben

Akinek a kacsáról egy madár jut eszébe...

...annak el kell, hogy mondjam, hogy az előző cikkemben nem arra gondoltam. A Kacsa köztudottan a Citroen 2CV népies elnevezése. Hogy miért pont ez lett a neve, nem tudom, de nyilván megvan a története. Az a baj, hogy abszolút nem vagyok Citroën szakértő.
Oké, azt tudom, hogy az embléma nem egy fenyőfa sziluettje, mint azt valakitől hallottam egyszer, hanem az André Citroën által szabadalmaztatott v alakban fogazott fogaskerék mintája. Meg azt is tudom, hogy amikor valaki citromnak mondja a Citroënt, az nem is beszél hülyeséget, mert André valamelyik felmenője még zöldség- és gyümölcskereskedőként került Franciaországba. Főként citromot árult, ezért ragadt rajta a Limonenman - citromos ember - név. Később valaki felvetette, hogy ez a név elég bugyután hangzik, akkor változtatta meg Citroën-re, ami ugye egyértelműen eredeztethető a Citroman szóból.
De a Kacsáról akartam most mesélni. Az autót még az 1930-as években kezdték fejleszteni, de a második világháború közbeszólt, ezért csak 1948-ban mutatták be a nagyközönségnek. A fejlesztéskor mai szemmel vicces célokat tűztek ki a mérnököknek:
- legyen kifejezetten olcsó
- kevés üzemanyagot fogyasszon
- férjen el benne négy személy kényelmesen, kalapban is
- szükség esetén szállítson el két személlyel egy bála szalmát vagy egy kisebb boroshordót
- képes legyen néhány kosár tojást úgy eljuttatni a piacra, hogy azok a legrosszabb útviszonyok mellett se törjenek össze.
Ezek a törekvések annyira bejöttek az embereknek, hogy a Kacsából 42 év alatt több mint 6 millió példányt vásároltak meg. Ez az autó - amit még a gyáriak is kerekeken guruló esernyőnek szántak -, az AX nagypapája. Büszke lehet rá.

Találkozás az unokával

Látszik, hogy nem szoktam még hozzá a kis méretekhez: jó messze álltam meg a padkától

Ma délután leparkoltam a városban, és mire bezártam a kis AX ajtaját, pont az unokája, egy - ráadásul szintén piros - C2-es Citroën állt meg mögötte. Ekkor elgondolkoztam a francia kisautók családfáján, és rájöttem, hogy az bizony elég nehezen követhető. Az AX-et ugyanis a Kacsa utódjának tartják, holott volt még más - modernnek nevezhető - Citroën kiskocsi is a Kacsa és az AX születése között. Kettő is. Az első az LNA, amiről nem sokat tudok, de szerintem nem vagyok egyedül vele. Ezt 1976-ban kezdték gyártani, és az AX megjelenéséig volt piacon. A második, a Visa két évvel később született, és arról nevezetes, hogy állítólag úgy rohad, mint ha teljesítménybérben csinálná. Az AX hozzájuk képest kisgyerek, 1986-ban látta meg a napvilágot, és elég hosszú ideig, 1998-ig szerepelt a kínálatban, noha hamarabb, már 1996-ban megjelent az utódjául szánt Saxo. A 2000-es években pedig három Citroën kisautó is kapható, a Peugeot-val és a Toyotával együtt gyártott apró C1-es, a kis vagány C2-es, és a Kacsa modern utódjának kikiáltott, retro jellegű C3. Ugye, már önök sem tudják követni? A legérthetetlenebb, hogy miért van ma három majdnem azonos kategóriájú kisautó is a kínálatban.

A gyaloglás végeee!

Vasárnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Gabi hívott, hogy nem húzza tovább, ha már eldöntöttem, hogy kell az autó, akkor odaadja még ma. Úgy tudtam, hogy majd csak ezen a héten pénteken kerül hozzám az autó, úgyhogy nagyon izgatott lettem. Már nem kellett napokat várni, hanem csak pár órát.

Bicikli és esőkabát helyett

Tavaly tél óta nincs amivel guruljak, mármint olyan jármű, aminek négy kereke van, és amit elsősorban én használok. Tavaly télen járt le a legendás Toyó (1986-os dízel Toyota Corolla) ideje, azóta nem volt rajta műszaki, és nem akartunk már rá költeni pénzt, mert elég rossz állapotban volt a karosszériája. Motorikusan tökéletes volt, de az alváza szétrohadt és a futóműve is elkerülhetetlen felújítás előtt állt. Úgyhogy nemrég eladtuk húszezerért. Nevetséges. Több mint tíz évet töltött a szolgálatunkban, és az egy évtized alatt nem produkált komolyabb meghibásodást. Ez elég volt ahhoz, hogy megszeressem, és elképzelhetetlennek tartsam, hogy japán autón kívül másmilyet akarjak.
Tavaly ősszel jutottam el oda, hogy vennem kéne egy autót. Az utóbbi egy évben az új Swifttől kezdve Mazda 323-ason és az első generációs Nissan Almerán át nagyon sok régi Swiftet is megnéztünk, mint következő autót. Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy új autót venni hülyeség, és nem csak azért, mert nincs rá pénzem. Csak az a baj, hogy én beteg vagyok ilyen szempontból. Ha ránézek egy autóra, és még abba is belegondolok, hogy az enyém is lehetne, onnantól kezdve nagyon sok racionális érvre van szükség, hogy észhez térjek. Szerencsére apukám mindig ott volt ellenpólusnak és lebeszélt a legtutibb járműről is. A hibátlan, Almerát sajnáltam a leginkább, mert nekem az tetszik a mai napig legjobban.
A Suzuki-korszaknak azt hittem, soha nem lesz vége, és a végén sikerül kikötni egy néhány százezerért kínált használt Swift mellett. Ilyen autója van Zolinak és Katinak is, Zolinak nagy tapasztalatai is vannak vele kapcsolatban, megbízható, igénytelen, olcsó. Vagyis pont nekem való. Mégsem sikerült egyet sem találni, ami átment volna az apukám felállította szigorú szűrőn. Ami hibátlan, az drága, ami olcsó, az szar. Nem is értem, miért nem akarja senki a piaci ár 60 százalékáért odaadni a hibátlan Swiftjét. Azt talán megvettük volna.
Szóval itt tartottunk pár héttel ezelőtt.
De ott kezdtem, hogy vasárnap Gabi ébresztett, hogy odaadja az autót délután. Délben, ebéd közben kaptam egy sms-t, amit az egykori legjobb lány barátom, Móni küldött, aki kb olyan, mint a testvérem, de akivel úgy 2 éve nem is beszéltünk. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy beszéltünk telefonon utána, és elújságoltam neki, hogy veszek egy autót. A párbeszéd valahogy így zajlott:
- Képzeld, veszek egy autót.
- Tényleg? És milyet?
- Soha nem fogod kitalálni!
- Franciát?
- Úristen... honnan tudod?
- (nevetve) Ismerlek már egy kicsit.
- Na és milyen márkát?
- Citroent?
- Hogy találtad ki?
- Úgy, hogy azt mondtad, hogy soha nem találnám ki, és ezért egyből azzal kezdtem, amit soha nem vennél.
Logikus. Tényleg ismeri a gondolkodásomat.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Citroenem lesz. De én beteg vagyok, ha ránézek egy autóra, és még azt is elképzelem, hogy az enyém is lehetne, akkor hajlamos vagyok bármibe beleszeretni. Főleg ha egyszerű, mozgékony és fürge.
Gabi mondta néhány hete, hogy ideadnák nekem az AX-üket, ha kell, mert el akarják adni. Apukám mondta, hogy gondolkozzak el rajta, mert azért a pénzért kaphatok még egy Tornádó nevű elektromos biciklit, meg talán még egy új esőkabát is beleférne. Érdekes módon minden addigi Citroen-ellenességemet sikerült levetkőznöm öt perc alatt. Valószínűleg a mobilitás hiánya okozta, de nem számít.
Ebéd után találkoztam Gabival, még egyszer megbeszéltük az üzlet részleteit, aztán ideadta a slusszkulcsot.

Egy napja boldogan használom a kis piros gépet. Nagy baja állítólag nincs, de persze egy tizenötéves autótól nem szabad csodákat várni. Megkockáztatom, hogy meg is szerettem. Egy saját autónak azért mégiscsak más fílingje van.

Sötétben fekete autót fotózni szívás

Szerencsére az én barátaim nem ladás hülyegyerekek. Ne értse félre senki, nem a Ladával van bajom, hanem azzal, ha valaki olyan autóval akar vagány lenni, amivel nem kéne. Szerencsétlen hülyék széles kerekeket, spoilert, nagy kipufogót tesznek a szakadt szaraikra, aztán százzal mennek a városban - ha van pénzük benzinre és nem a gyógyszertár előtt állnak - hogy valamivel fel tudják hívni magukra a figyelmet.

Ez az autó más. Mitsubishi Colt, felfelé nyíló ajtókkal, az alján többszínű neonvilágítással. Nem kell vele gyorsan menni, egyáltalán menni sem, hogy feltűnést keltsen. Nyilvánvalóan azért van, hogy odafigyeljenek rá, de azt legalább nem szánalmasan, hanem vagányan teszi. Az egyszerűség híve vagyok, szóval nem szeretem ezeket a kocsikat, de tény, hogy abban a néhány percben, amit utazással töltöttem benne, végig vigyorogtam.

Sajnos alig volt idő a fotózásra, de azt megállapítottam - amit előzetesen is sejtettem -, hogy fekete autót sötétben fényképezni igazi szívást jelent. Nem lehetetlen, de nagyon meg kell nézni, hogy hova állunk az autóval, hogy jó képek szülessenek. Ez most nem sikerült. Kellett volna vagy két óra, mire megtalálom a helyes beállításokat. Amatőr vagyok még sötétben sötét autó fotózásában. De Niki és Bobi (Nikiéké az autó) azt ígérték, hogy egyszer majd világosban is meglátogatnak az optikai tuninggal gazdagon ellátot kis Colttal. Akkor majd mutatok belőle többet is.

Letették

Tegnap hazalátogatott az öcsém, aminek tiszteletére bementünk a pizzériába este, ahol ugyan az ünnepelt nem jelent meg, de nagyon fontos dolog történt.
Katival és Zolival voltam, akik evés után szokásuk szerint rágyújtottak. Kati viszont elejtett valami olyasmit, amint kivette a cigarettát a dobozból, hogy „na, ez volt az utolsó”. Nem tudtam, hogy ezt úgy értsem-e, hogy az utolsó szál ebben a dobozban, vagy az utolsó cigaretta, amit elszív. Gyorsan meg is kérdeztem, hogy tényleg le akar-e szokni, amire azt válaszolta, hogy igen. Erre Zoli mondta, hogy akkor ő is leszokik.
Mivel az egész nem volt túl meggyőző, gyorsan javasoltam neki, hogy akkor most szívja el ő is az utolsó szálat, én meg elteszem emlékbe a dobozt, hogy ez volt az utolsó. Nem is tartották rossz ötletnek. Sőt, eszembe jutott, hogy ezek után nyilván az öngyújtó sem kell nekik, és erre meglepő módon ellenkezés vagy különösebb hezitálás nélkül átadták azt is. Na, ekkor lepődtem meg egy kicsit, és vettem komolyan, amit mondtak. Nagyon örülök neki, hogy így döntöttek, és remélem sikerül is megtartaniuk az elhatározást. Akármi is lesz, beszámolok majd róla.
Mellesleg elmondanám, hogy a Vikiszava mostanában lett 10 éves, ezért - mivel eddig sikerült - úgy tervezem, hogy októberben minden napra jut majd egy bejegyzés. Remélem bírom majd témával meg íráskedvvel.

Frissült a Nagykőrös blog

Elég szomorú, hogy hírértékű, de frissítettem a Nagykőrös blogot. Tervezem, hogy a jövőben gyakrabban hozzányúlok, de rájöttem, hogy ha időm és kedvem lenne, akkor sem tudnék napi szinten beszámolni a város életéről, mert az egyszerűen nem létezik. Azért igyekezni fogok, hogy mégis érdemes legyen néha benézni.

Juhász Tamás elmélkedése Hamiltonról

Vasárnap Tiszakécskén voltunk fürödni Tomival és Zolival, és odaúton a Tomi akkora poént mondott Lewis Hamiltonnal kapcsolatban, hogy muszáj leírnom:

„Tulajdonképpen Hamiltonnak elég lenne, ha Brazíliában nekimenne Alonsonak, és mindketten kiesnének, mert akkor megnyerné a világbajnokságot. Bár akkor biztos ideges lenne rá a FIA... meg az apja is.”

Muhaha!

(Hozzá nem értők kedvéért: az FIA a Federation Internationale de l'Automobile, magyarul Nemzetközi Autómobil Szövetség rövidítése.)

Galambröptetés

Délelőtt nagy izgalommal hívott a papám telefonon, hogy 1 órakor galambröptetés lesz a Piactéren. Ezért miután elmentem hozzájuk ebédelni délben, rögtön indultam is felmérni a terepet. A víztorony tövében utánfutókon, meg mindenféle kisebb-nagyobb ládában szorongtak a szárnyasok. Mint ha érezték volna, hogy hamarosan jön a szabadulás ideje, az 1 órához közeledve egyre nyugtalanabbul mocorogtak kalitkáikban. Közben megkerestem az ideális helyet, hogy az éles kontrasztok miatt ellenfényben fotózhassak. Aztán egyszer csak mindenki a galambokhoz lépett, és szabadon engedték őket. Az ezt követő másodpercek kicsit félelmetesek voltak: mindenfelé galambok - több száz darab -, hulló tollak, por a madarak szárnycsapásai által keltett szélviharban. És pont a közepén voltam.
Most már tudom, hogy közelebb kellett volna mennem ahhoz a ládához, hogy a kirepülő madarak még nagyobbak legyenek a képen, de fogalmam sem volt, hogy mi fog történni, nem is láttam még ilyet. Viszont megtudtam a galambászoktól, hogy rendszeres hobbiijuk ez, hogy összegyűlnek és megröptetik kedvenceiket. Legközelebb - ha minden igaz - jövő hétvégén a vásártéren lehet hasonló látványban része annak, aki arra jár.

Miért?!

Elég sok meglepetést tartogat versenyzőknek és nézőknek is mostanában a Formula 1. Az előzményekről nem szólnék, mert akit érdekel, úgyis látta, tudja, hogy mi volt. Még ha sokan tévesen is gondolkodnak egyes dolgokról.
Például Lewis Hamilton Japánban aratott győzelméről és a biztonsági autó mögötti incidensről, melynek közvetve ő volt az okozója. A mostani Kínai Nagydíj előtt még az FIA is megvizsgálta az ügyet, engedve a versenyzők nyomásának. Mint ha nem láttak volna még F1-es versenyen hasonlót, megkérdezték a feleket, hogy mi történt. Vannak, akik szerint Hamilton direkt fékezett be, ezért ütközött össze a mögötte haladó Webber és Vettel. Valóban direkt fékezett, de vajon azért, mert azt várta, hogy az ellenfelei egymásba szaladnak? Ez ostobaság. Ralf Schumacher fogalmazta meg a legjobban: mindenki azt csinálta a biztonsági autó mögött, amit Lewis, de mivel ő haladt az élen, az ő akciói voltak a leglátványosabbak. És ha a következő versenyen megint bejön a biztonsági autó, megint ugyanazt fogja csinálni mindenki. Mást ugyanis nem tehetnek. Ha szépen, egyenletes tempóval haladnak a safety car mögött, annyira lehűlnek a fékek és a gumik, hogy amikor újra elengedik őket, sorra mindenki kiszalad a pályáról az első kanyarban, mert az autók vezethetetlenné válnak. Aki kételkedik, próbáljon ki egyszer egy gokartot versenypályán, és figyelje meg a különbséget a hideg és meleg gumik illetve fékek között - meg fog döbbenni a különbségen.
Ugyanilyen különbségek vannak az új és használt gumik között. Bár ezeket az abroncsokat úgy tervezik, hogy kopottan is jó teljesítményt nyújtsanak, azért a fizika alapvető törvényeit egyelőre még nem sikerült megkerülnie sem a csapatoknak, sem a gumigyártóknak.
A mostani futamon, a Kínai Nagydíjon Hamilton toronymagasan, nyugodt előnnyel vezetett a versenyben, a csapata azonban nagy gondban volt. Már a rajt előtt sejteni lehetett, hogy valaki meg fogja szívni azt, hogy hol elered, hol eláll az eső, de Hamiltonra szerintem senki nem gondolt. A kiszámíthatatlan időjárás miatt a versenyzők intermediate - vagyis enyhe esőre való - gumikon kezdték meg a versenyt. Ez jó választás volt. De mivel nem lehetett tudni, hogy a későbbiekben milyen időjárás várható, a csapatok a legvégsőkig akartak várni a döntéssel, hogy milyen gumikra cseréljék a kopott intermediate-eket, amik a vártnál jobban teljesítettek hosszú távon is. Hamiltonnal is ez volt a helyzet. Vezetett a versenyben, de nem annyival, hogy egy rossz gumiválasztással ne essen vissza a középmezőnybe. Az aszfalt szinte felszáradt, de várható volt, hogy hamarosan megint eső áztatja majd a pályát. Hamilton McLarenjének jobb hátsó kereke közben annyira elkopott, hogy már nagy területen kilátszott a vászon. Vagyis szó szerint nullára kopott, ami a tévében is jól látható volt. Hamilton körönként 2-3 másodperccel lassult a drasztikusan romló állapotú abroncsokkal, a csapat azonban nem hívta be kerékcserére. Vajon miért? Mit gondolt Ron Dennis, meddig bírják a gumik? Egy hátsó defekt esetén a versenyző nagyobb valószínűséggel száll el, mint hogy lassan, 30-40 másodpercet veszítve betámogassa az autót a boxba. Miért kockáztattak ennyit, mikor nem kellett volna? Hamiltonnak egy 3-4. hely is bőven elég lett volna, hogy szép előnnyel érkezzen az utolsó versenyre.
Ez egy iszonyatosan nagy és meglehetősen amatőr hiba volt a csapat részéről. Látszott, hogy szegény srác alig tudja pályán tartani az autóját már körök óta. Amikor végre behívták, olyan szinten elkoptak a gumijai, hogy minden egyes kanyarral meg kellett küzdenie. A sors iróniája, hogy a boxutca elején lévő utolsó kanyar volt az, ahol már nem bírta Hamilton, leszaladt az útról, bele a kavicságyba, ahonnan már nem volt elég lendülete kijönni, az autója elsüllyedt benne, és menthetetlenül ott ragadt. Az életmentő új gumiktól néhány méterre. Hiába próbálták kitolni a versenybírók, ilyenkor ez már elég lehetetlen vállalkozás.
Hamilton végtelenül csalódott volt, mégsem okolja a csapatát - azt mondta, ő hibázott. Ebben igaza is van, ha csupán azt az egy kanyart nézzük, amit már minimális sebességgel sem tudott bevenni a csapat hülyesége miatt.
A fiatal brit kiesésével viszont újra nyílt lett a világbajnokság, Brazíliában izgalmas csatát láthatunk a bajnoki címért Hamilton, Alonso és Raikkonen között. Remélem rajtuk, és nem a csapatukon múlik majd a világbajnokság győztesének személye.

Budapestről jelentkezem

Beborult az ég és lóg az eső lába. Nem jó hír ez nekem, mert azért jöttem Budapestre, hogy jobban megismerjem ezt a várost, meg persze hogy fotózzak. Az a baj, hogy még mindig nem látom át a közlekedést, és például sohasem sétáltam még a Hősök terén, azt az alkalmat kivéve, amikor Baumgartner Zsolti a kétüléses Minardival nyomult itt.

Előreláthatólag három napig leszek itt, és ez idő alatt Gyöngyinél húzom meg magam. Tegnap Ágival és Gyöngyivel először ballagtam át a Lánchídon, ami szintén egy régi életcélom volt. Készítettem néhány képet, csak sajnos a nap már éppen lement, ezért nem volt elég fény, vagyis nem lettek olyan jók. Felmentünk a Mátyás templomhoz is, ami nagyon szép környék, de a végére mindhárman eléggé elfáradtunk ahhoz, hogy ne akarjunk már sehova menni, csak haza. Annyi energiánk maradt még, hogy útba ejtsük a 3 Testvér török étteremlánc Kossuth Lajos úti egységét, mert egy jó kis gyrostálat nem szívesen hagyok ki, amikor a fővárosban járok.

Most meg azon agyalok, hogy hova menjek ma. Mivel Budapesten csak a Nyugati pályaudvarhoz találok el, oda is csak vonattal, ezért azt hiszem, a szerencsére bízom, hogy hol lyukadok ki, és mit fotózok ma. Elképzelhető, hogy jelentkezem még ittlétem alatt, de ne vegyenek mérget rá.

Az időgép

Olyan kincsre bukkantam a neten, hogy el sem akarom hinni. Egy szerencsi játékbolt online játékmúzeumot nyitott, ahol mindenki megtalálhatja gyermekkora kedvenc játékait. Már a bevezető kis filmecske miatt is érdemes megnézni.

Csak egy pár képet mutatnék a kínálatukból. Ilyen Rába kamionja szerintem mindenkinek volt, aki a '90-es évek előtt született. Fémből készült, éles sarkokkal, abból az időből, amikor a jogszabályok nem óvták jobban a szülőknél a csemetéket mindenféle borzalmaktól. Ez még igazi, tisztességesen megépített játékautó volt, amivel az ember akár be is törhette testvére fejét egy-egy eldurvult veszekedéskor, és a jármű akkor is megúszta maradandó károsodás nélkül. Volt belőle igazi nyergesvontató is, pótkocsival, amivel tényleg gyilkolni is lehetett, ha a sarkával vágtak halántékon valakit.

Ez a rendőrautó sok fejtörést okozott kiskoromban. Na, nem az előbb említett fejbetörésre gondolok, hanem arra, hogy tetemes mennyiségű időt töprengtem rajta, hogy ennek melyik az eleje. Az arányok, az ajtók elhelyezkedése, a tető vonala, a lemezre festett utastér mind azt támasztotta alá, hogy ez az eleje, amit látunk. De akkor miért piros a lámpája? Máig nem tudom a választ, de ez annyira megkeserítette az életemet négyévesen, hogy inkább letörtem a lámpákat, hogy ne zavarják meg az agyamat. A szirénákat is letörtem, mert bénák voltak, ráadásul forogtak menet közben. Ezeket az elemeket eltávolítva egész jó kis low-rider született. Egyébként érdekelne, hogy volt valaki, akinek ez a rendőrségi autója jobb állapotban volt, mint a képen látható példány? Mert az enyém pont ugyanígy nézett ki, mielőtt titokban szétvertem egy kalapáccsal Tiszakécskén.

Szintén egy legenda a Coca-Cola szállító Transporter. Farmotoros, mint az igazi, lendkerekes, és ha sokat tolta az ember nagyobb sebességgel, akkor egy idő után iszonyatosan büdös lett az égett olajtól. De akkor is kedves illat lehetett mindannyiunknak. Ez az autó szinte tönkretehetetlen volt. Gyakran görkoriztam is vele, és még attól sem ment szét. Másfél éves lehettem, amikor az elsőt kaptam, és később tisztességes létszámú flotta jött össze belőle. Nagyobb koromban az egyiknek valahogy sikerült leműtenem a tetejét, ezáltal kabrióvá alakítani. A VW emblémát pedig az összesről leszedtem, és külön gyűjtöttem őket.
Jajj, de szép idők voltak azok...
Mindenki nézzen be ide, és nosztalgiázzon egyet. Jó érzés tudni, hogy van még olyan üzlet, ahol nem a haszonszerzés a legfontosabb szempont.

Horvátország: ami kimaradt

Sok apróság van még Horvátországból, ami önálló cikket nem érdemel meg, viszont érdekes valamiért, vagy csak képek, amiket szeretnék megmutatni. Morzsánként fogom adagolni.

Zoli az egyik nap kipuskázta valahonnan, hogy a szigeten található egy állatkert, méghozzá nem is messze a tartózkodási helyünktől. Fel is kerekedtünk, és megkerestük. Zoli meg akarta etetni az oroszlánokat, de csalódnia kellett, mert a legegzotikusabb állat, amit láttunk, egy fekete malac volt. Szóval bizonyos pénzmennyiségért megnézhettük az összes állatot, amit tanyaközeli gyerekekként már mind ismertünk. Katinak legalább nem kellett fizetnie, mert állítólag valami akció volt éppen. Vagy csak megtetszett a jegyárus bácsinak.


Hogy a hölgy olvasók kedvében is járjak a két autós cikk után, itt egy cica, aki épp félti tőlem a reggelijét és próbál tigrisszerű arckifejezéssel és harcias beállással távozásra bírni.


Halászháló egy kiscsónak elejében. A SU-211 felirat olyan, mint az autókon a rendszám. A SU mindkét esetben Supetar kódja.

Horvátországi mesék IV - Supetar

Supetar a róla elnevezett Szent Péter öbölben fekszik, Brač északi részén. Ez a sziget fővárosa is. Már amennyire városnak lehet nevezni a maga 3500 lakosával. Ezt onnan tudom, hogy találtam egy nagyon jó kis oldalt, ami bemutatja az egész Brač szigetet. Akit érdekel bővebben, hogy hol jártunk, nézze meg, itt minden fontosat megtalál.

Hajók sorakoznak végig a kikötőben. A komp is innen indul Splitbe, ezért is ez a főváros. Nagyon hangulatos hely, ahhoz képest elég rövid időt töltöttünk itt.

Ez érdekes volt. A háttérben a komp, az előtérben pedig a vízilabdapálya széleit jelző műanyag kötél, ami itt éppen szolgálaton kívül van. De van ott egy kapu is, távolabb, ami bizonyítja, hogy itt bizony simán rendeznek egy meccset, ha nincs bent a komp, vagy valami nagyobb hajó. Nem gondoltam volna, hogy egy kikötő koszos vizében bárki szívesen fürdik vagy sportol. Vagy talán nem is koszos a víz?

Változások

Sajnos én nem vagyok olyan profi blogger, vagy hogy mondják ezt magyarul, mint Dávid, aki elmentett egy képet a blogja régi kinézetéről, mielőtt átalakította volna. Nem mentettem el én, aki ha valami megváltozik a környezetemben, napokkal később már nem is emlékszem, hogy milyen volt előtte. Így nem tudom képeken megmutatni, hogy ilyen volt, és ilyen lett. Remélem, hogy olvasóimnak jobb a vizuális memóriája, és emlékeznek, hogy milyen volt az előző, fehér tenger stílus. Nem is volt rossz az annak, aki alacsony felbontással, mondjuk 800×600 pixel felbontással merészkedik a világhálóra, ha van még ilyen egyáltalán. Van viszont olyan elvetemült is, aki 1600×1200 pixelen nézi, és annak tényleg sok lehetett a fehér. Ezért most kerestem egy új kinézetet, ami szokás szerint nem tetszik maradéktanaul, viszont egyelőre talán jobb, mint a régi. Remélem, hogy 5-10 év múlva fejlődik annyit a technika, hogy az én nulla technikai tudásommal is olyan külalakú blogom legyen, amilyet szeretnék.
A Vikiszava történetének során, az utóbbi tíz évben mindig egy jelszó lebegett a szemem előtt a változtatások során: „az előnyöket megtartani, a hátrányoktól elköszönni”. Ezt a tévében hallottam egyszer. Arra törekedtem, hogy a stílus továbbra is letisztult maradjon, de az áttekinthetőségen javítottam, mert volt mit. A szöveg sem lóg már túl annyira a képeken, mint korábban. Ez együtt járt a sorok hosszának rövidülésével, de ez javítja az olvashatóságot. Szintén az olvasást könnyíti, hogy a korábbinál nagyobbak lettek a betűk.
Szeretném, ha szavaznának, és elmondanák véleményüket az új Vikiszavával kapcsolatban.
Jó szórakozást kívánok!