Legalább másfél évtizede nem voltam a Mátrában. Ha mégis, az baj, mert elfelejtettem. A tegnapi nap viszont elég felejthetetlen volt. A színek, a táj, a fények, a kilátás mind túlszárnyalták azt, amire előzőleg számítottam. Úgyhogy egyetlen hegyünknek tegnap óta eggyel több szerelmese van. Sajnos az idő rövidsége miatt kevés képet csináltam, de vissza fogok még menni, ez biztos.
Sípálya a Kékestetőn. Egy horvátországi nyaralás alkalmával egyszer már megállapítottam, hogy Isten nagy giccsgyáros, de amilyen színűre tegnap is festette az eget, az tényleg botrány
A kékestetői tévétorony. A színek nem a Photoshopnak köszönhetőek
Még egy üres terasz is gyönyörű így
Innen a legjobb a kilátás a sípályára
Még az enyhén havas úton is öröm volt autózni
Túl korán ment le... Egy nap egyszerűen kevés a Mátrában
Kilátás a galyatetői kilátóból
Ez egy túraútvonal, de hóban azért nem sokan vágnak neki
Boldog új évet mindenkinek! Sajnálom, hogy az utóbbi időben megint elhanyagoltam a blogomat, de olyan jó volt pár napig semmit nem csinálni, hogy teljesen ellustultam, és még ennyire sem voltam képes. A semmittevést csak a december 29-ei Szilveszter Rali szakította félbe, ami viszont rendkívül jó mókának bizonyult a farkasordító hideg ellenére is. Peti csak előző nap délután kérdezte meg tőlem, hogy megyek-e vele és Zolival másnap a Hungaroringre. Hagyományosan ott rendezik meg az év utolsó versenyét, ami nem számít bele a bajnokságba, de sokan részt vesznek rajta, mert gyakorlásnak megteszi. Még mielőtt belegondoltam volna, igent mondtam a hajnali fél 5-ös indulásra.
Másnap pontosan el is indultunk. Mondjuk Peti olyan pontos tud lenni, mint egy svájci óra, főleg ha raliversenyről van szó. Jól beöltöztünk, rajtam konkrétan két nadrág és két pulóver volt a biztonság kedvéért. Két zokni is, azonban a lábam még így majdnem lefagyott. Rájöttem, hogy hátrány, hogy nincs egy jó csizmám vagy bundabelű bakancsom. A meleg ruhák mellett pálinkát is vittünk lélekmelegítő gyanánt. Ez olyan gyorsan elfogyott, hogy fel sem fogtuk. Adtam belőle egy csávónak is, aki észrevette, hogy van nálunk és elég határozottan utalgatott rá, hogy megkóstolná. Cserébe sült kolbászt ígért, mert állítólag volt valami befolyása egy közeli büfénél, de sajnos a barterüzletre nem került sor, mert szem elől tévesztettük, aztán elmentünk máshova.
A verseny a Hungaroringen belül és azon kívül is zajlott. Nem voltam még itt ralin, ezért azt hittem, hogy látványos és élvezetes versenyt fogunk látni bent. Nagyot csalódtunk. Gondolom, hogy ne csesszék szét a Hungaroringet, a szervezők nem engedélyezték szöges gumik használatát a versenyzőknek. Emiatt sima téli gumikkal mentek, amivel azt érték el, hogy úgy letapasztották a havat a versenyvonalakon, hogy sík jég lett az egész.
Ilyenek voltak a pályaviszonyok
A látvány szép volt, de lépésben tudtak csak menni az autók. Sőt, volt olyan kanyar, ahol némelyik autó meg is állt, aztán alig tudott tovább menni. A nullás autó — egy Dacia Duster — majdnem el is akadt az adott kanyarban. Vicces volt. Vagy inkább szomorú. Úgyhogy egy idő után úgy döntöttünk, kimegyünk a pályán kívülre. Ehhez mondjuk autóznunk kellett egy csomót előtte, mert a pálya környéke ugye le volt zárva, de hamarosan megérkeztünk ide:
Na, körülbelül innentől felejtettem el, hogy fázik a lábam, és itt kerültem extázisba. Soha raliversenyen nem tudtam még olyan jó helyről fotózni, mint itt. Főleg úgy, hogy pályabíró is látott. De az úriember nem igazán sejthette, hogy miért is állították ebbe a kanyarba, úgyhogy én olyan két méterről tudtam fotózni az autókat a kanyar belső ívén, és nem küldött el. Kicsivel arrébb ennél sokkal biztonságosabbnak tűnő helyről is elzavartak három másodperc után.
Ez volt a derékszögű kanyarhoz vezető egyenes vége. A kis Corsát jó előre keresztbe rakta a pilóta, rákészülve a balkanyarra. Zolitól tudom, hogy csúszós úton úgy kell bekanyarodni, hogy előtte kicsit becsóváljuk az autót, mégpedig a következő irányokba tekergetve a kormányt: jó irány, rossz irány, jó irány!
Néha a kanyar külső ívén is álltam a többi néző között.
Ezért találkozhattam ezzel az úriemberrel is, aki felettébb jókedélyű volt, és abszolút nem szomjas. Egy nagyon fontos megfigyelést tettem ezen a versenyen, ami mondjuk a korábbiakra is kivétel nélkül igaz volt, csak nem figyeltem fel rá: raliversenyen a melletted állóknak mindig van pálinkájuk, és adnak is belőle, akkor is, ha nem kérsz. Én háromfélét ittam. A másodikkal így kínáltak meg úgy, hogy előtte egy szót sem váltottunk: Na szomszéd, igyááááá!
Csak hogy lehessen érezni: a kanyar belső ívéről készült képeket a gumibála mellől fotóztam.
Jön a Yeti!
Egy elegáns elengedési manőver. A Trabant direkt kipördült a kanyarban, hogy elengedje a Zsigát. Ezt jobb lett volna belső ívről fotózni.
Akkor viszont nem tudott volna beteríteni latyakkal a kettes Golf, ami lecsúszott az ívről. Az előző körben is ezt tette, csak akkor jobban kicsúszott, és talán el is ütött volna, ha ugyanitt állok.
Hopp, a Lada utolérte a Mitsubishit. Őrjöngött is a közönség! Az autókat egyébként egyperces különbséggel szokták elengedni.
Lada forevör!
Hát ez a C30-as hogy keveredett ide a pláza parkolójából?
Megint nincs rendes vége a posztnak, de nézzenek meg még két remek összeállítást a versenyről. Egyik jobb mint a másik!
