Még mindig az esküvőről

Egy esküvőn talán azt a pillanatot a legnehezebb megörökíteni, amikor a menyasszony eldobja a virágot. Nem árt, ha mindenki látszik a képen - a menyasszony és a házasodni vágyó lányok hada is. Célszerű ezért oldalról próbálkozni, ahogy mindenki más is tette. Kivéve, ha lépcsőn áll a menyasszony, mert akkor magasabban van, és onnan jó a rálátás a többiekre. Azt hiszem, ez a lehető legjobb szög volt, mert minden látszik, és a kis kapu remek keretet adott a képnek. De hiba is akad benne bőven. Timi arca nem látszik, mert hátra is fordul, meg takarja is a kezével, a másik kezével pedig azt a lányt, aki elkapta a virágot. Nem voltak ideálisak a fényviszonyok sem, sötét volt és vakut kellett használnom, amit utálok. De nem baj, a virág a levegőbe repült, és nem is esett a földre, ami biztosan nem jelentene jót egy esküvőn.


Ez az a pillanat, amikor az esküvő után fotózni mentünk egy közeli parkba, ahol az előző hírben szereplő kép is készült. A park az út túloldalán volt, nekünk pedig meg kellett várni, amíg zöldre vált a lámpa a gyalogátkelőnél. Közben a kép jobb szélén látható HÉV majdnem elcsapott, amikor megérkezett. Tetszett ez a nagyvárosi, kicsit silány és nyomasztó környezet, mert olyan éles kontrasztot képzett a derűs arcú fiatalokkal. Akartam még itt csinálni képeket, de sajnos sietnünk kellett, és a park illőbb környezet volt. Krisztián ingje meg úgy látom, beégett egy kicsit - elnézést.


A fotózás végeztével indultunk vissza az autókhoz, de remek előrelátással nem tettem el a gépemet, ezért meg tudtam örökíteni, amint a nagykőrösi különítmény, egy szóval a barátaim áthaladni készülnek a zebrán, ahova szépen felsorakoztak, ahogy az óvodában tanulták.

Timi és Lajos

Nagy eseményen vettem részt tegnap: összeházasodott két barátom, Timi és Lajos. Eléggé lámpalázas voltam, mivel engem kértek fel hivatalos fotósnak, de visszanézve a képeket kicsit megnyugodtam, lettek egész jók is, és azt hiszem, sikerült jól megörökíteni az esküvőt, ami egyébként jól sikerült.
Ezúton is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!

Az esküvők sora két hét múlva folytatódik, részletekről akkor számolok be.

Piros, fémből van...

...mégsem Ferrari - mondja a népi bölcsesség arra, ami piros, fémből van, de nem maranelloi négykerekű. Például erre az olajadagolóra is illik ez a mondás. Nem Pininfarina tervezte, mégis szép. Miért? Mert piros? Vagy nem is szép? Mindegy, nekem tetszik, ezért fotóztam le ma reggel a nyomdában. Kis koromban azt hittem, hogy Aladdin Dzsinnje ilyenben lakott. Szinte még ma is el tudom képzelni, ahogy a cső végén előszivárog a szellem. Akkor viszont kérnék tőle egy Ferrarit. Persze csak a világbéke után.

Tűzijáték

Most megint villámlik, és eseget az eső, de szerencsére az egy órával ezelőtti tűzijáték megmenekült az égi áldástól. Ez csak egy gyengébb kép itt ízelítőnek, a többi gyenge kép a Nagykőrös blogon látható, amit jaj, nagyon elhanyagoltam a kezdeti lelkesedés után.

Újabb statisztikai érdekességek

Ismét találtam néhány meglepő próbálkozást a világhálón való keresésre a statisztikában. A múltkor elhatároztam, hogy időről időre megosztom az olvasókkal a legérdekesebb Google kereséseket, amiknek köszönhetően a Vikiszavára tévedt a szörfölő. Íme:

- tízforintos, arany
Remélem nem valami pénzhamisítási tervei voltak az illetőnek.
- "benyomtam a gatyában"
Inkább nem akarom tudni, hogy ez milyen találatokat remélt.
- gokartpályák téglás körül
Ehhez meg csak gratulálni tudok. Kreatív keresési kulcsszavak.

Végezetül el kell mondanom, hogy aggasztóan sokan (a Google-ból idetévedtek 16.39%-a) kerestek rá a szupercella kifejezésre. Miért?

Elméletileg tudok húst sütni

Valamelyik nap elhatároztam, hogy véget vetek annak a hiedelemnek, miszerint nekem semmi keresnivalóm nincs a konyhában, és sütni fogok. Nem önszántamból, persze, hanem azért, mert éhes voltam, és nem volt belátható időn belül reményem arra, hogy elém kerüljön valami étel.
Találtam a hűtőben egy tál rizst, meg bepanírozott hússzeleteket. A tűzhelyen meg ott pihent egy serpenyő, olajjal az alján. Egy ideig tanácstalanul járkáltam fel s alá a konyhában - nem mertem alágyújtani az olajnak. Aztán gondoltam egy nagyot, csak nem okozhat már problémát egy hús megsütése.
Egyetlen fontos kép lebegett a szemem előtt a sütéssel hússütéssel kapcsolatban: amint anyukám óvatosan beleereszti a hússzeletet a fortyogó olajba. Vagyis annyit tudtam, ha az olaj fortyog, akkor előbb-utóbb megsül a husi.
Alágyújtottam. A húst odakészítettem a pultra, közel a serpenyőhöz, hogy ha majd forrni kezd az olaj, beletegyem. Gondolom, aki járt már konyhában, most kezd el röhögni rajtam.
Vártam, vártam. Gyanús volt egy kicsit, hogy az olaj már füstöl meg büdös, pedig közel sincs még a forrásponthoz, de megnyugtattam magam, hogy a sütés ezzel jár. Hanem amikor már a füsttől erősen lecsökkent a látótávolság a lakásban az olaj pedig még mindig nem forrt fel, kezdtem aggódni. Épp ki akartam nyitni az ablakokat, amikor hazaért anyukám, és már a bejárati ajtóból hangosan kérdezte, hogy mi az istent csinálok. Éppen sütni készülök - mondtam.
Vagyis éppen most megy el örökre a kedvem az egész konyhaművészettől.
Mindegy, arra jó volt, hogy megtudjam, az olaj gázon soha nem forr fel magától. A rotyogás akkor kezdődik, amikor a hús belekerül. Utólag már én is emlékszem, hogy így van. Dehát a gyakorlat ugye mindig más, mint elméletben végrehajtani valamit.

Nem frissülök

Nem szeretem, mikor valaki belekezd valamibe, aztán nem csinálja végig. A blogírás is ilyen. Nem szeretem, ha valaki elkezd írni egy blogot, aztán két-három bejegyzés után megunja. Szerencsére a Vikiszava nem éppen ilyen, hiszen már több mint hatvan bejegyzést tartalmaz, a korábbi blogjaimat nem is számolva. Mostanában viszont nem jön az ihlet. Illetve nem is azzal van a gond, mert írni mindig tudok, csak éppen nem találom a témát.
Voltunk Tiszakécskén hétvégén a barátaimmal, Fefe is hazajött hétvégére Zamárdiból, ahol egy vendéglátóhelyen robotol, sőt a Fefe bemutatta nekünk barátnőjét, Szandit, aki az előzetes várakozásoknak megfelelően jó fej és kedves.
Csak éppen nem tudom, hogy akik olvassák a blogomat, kíváncsiak-e erre egyáltalán. Vagy egy blognak pont arról kell szólnia, amit a gazdája írni akar bele? Ha azt írom, hogy ma láttam a Simpson családot a moziban és a jó poénjai ellenére is csalódást keltett, az érdekel valakit? Mondjam azt, hogy ma reggel nehezen ébredtem fel, mert nem pihentem ki magam hétvégén?
Szerintem ezek nem érdekelnek senkit. És a Vikiszava nem is ilyen blog szeretne lenni. Pedig úgy könnyebb lenne, ha csak magamról írnék, csak tuti, hogy két héten belül megunnám.
Most viszont alkotói válságban szenvedek. Érdekeseket szeretnék írni, de valahogy nincs kedvem hozzá. Holott bennem van a tudat, hogy van talán 5-10 ember, akik várják az új írásokat, de most nem megy. Hullámvölgyben vagyok, ami azt jelenti, amit tapasztalnak is, hogy nem frissítem a blogomat. Sőt, ami még jobban elkeserít, a Nagykőrös blogot sem frissítettem mostanában, pedig az épphogy indult, és most biztosan mindenki azt hiszi, hogy na, ez is ennyi volt. Persze még az is lehet, mert jelenleg nincs semmi, ami motiváljon. De biztos vagyok benne, hogy ennek nemsokára vége szakad. Majd történik valami, ami inspirál egy kicsit, és akkor visszatér minden a normális kerékvágásba.
Addig fogják fel úgy, hogy nyári szünet van.

Az élet apró örömei

Aranyos, nem? Keszthelyen fotóztam egy kávézó teraszáról. Szerencsre a kisfiú nem vett észre, így megörökíthettem a fagyira való várakozás fesztült pillanatait, és az örömöt, amikor már csak pár centiméter választotta el az áhított finomságtól.

Az itthoni kedvenc fagyizókra való szavazás közben lezárult, és meglepő fölénnyel, 66%-os szavazataránnyal nyert a Kékjuhar. 29%-ot ért el a Fodor fagyizó és a Kispipa is kapott 4%-ot. A Kőrisfára senki nem szavazott.