Elméletileg tudok húst sütni

Valamelyik nap elhatároztam, hogy véget vetek annak a hiedelemnek, miszerint nekem semmi keresnivalóm nincs a konyhában, és sütni fogok. Nem önszántamból, persze, hanem azért, mert éhes voltam, és nem volt belátható időn belül reményem arra, hogy elém kerüljön valami étel.
Találtam a hűtőben egy tál rizst, meg bepanírozott hússzeleteket. A tűzhelyen meg ott pihent egy serpenyő, olajjal az alján. Egy ideig tanácstalanul járkáltam fel s alá a konyhában - nem mertem alágyújtani az olajnak. Aztán gondoltam egy nagyot, csak nem okozhat már problémát egy hús megsütése.
Egyetlen fontos kép lebegett a szemem előtt a sütéssel hússütéssel kapcsolatban: amint anyukám óvatosan beleereszti a hússzeletet a fortyogó olajba. Vagyis annyit tudtam, ha az olaj fortyog, akkor előbb-utóbb megsül a husi.
Alágyújtottam. A húst odakészítettem a pultra, közel a serpenyőhöz, hogy ha majd forrni kezd az olaj, beletegyem. Gondolom, aki járt már konyhában, most kezd el röhögni rajtam.
Vártam, vártam. Gyanús volt egy kicsit, hogy az olaj már füstöl meg büdös, pedig közel sincs még a forrásponthoz, de megnyugtattam magam, hogy a sütés ezzel jár. Hanem amikor már a füsttől erősen lecsökkent a látótávolság a lakásban az olaj pedig még mindig nem forrt fel, kezdtem aggódni. Épp ki akartam nyitni az ablakokat, amikor hazaért anyukám, és már a bejárati ajtóból hangosan kérdezte, hogy mi az istent csinálok. Éppen sütni készülök - mondtam.
Vagyis éppen most megy el örökre a kedvem az egész konyhaművészettől.
Mindegy, arra jó volt, hogy megtudjam, az olaj gázon soha nem forr fel magától. A rotyogás akkor kezdődik, amikor a hús belekerül. Utólag már én is emlékszem, hogy így van. Dehát a gyakorlat ugye mindig más, mint elméletben végrehajtani valamit.