Legyél te a legnagyobb paraszt!

Basszus, nagyon drága a kerítés, nem tudom bekeríteni a teheneimet. Ez volt az első felmerülő problémám, amikor engem is utolért a Facebookon tomboló Farmville-láz. Aki még nem hallott róla: a Farmville egy internetes játék a Facebook nevű közösségi oldalon, ahol egy virtuális farmon gazdálkodhatunk.

A farm, ahol élek. Két házam is van, nem tudom eldönteni, melyikben lakjak. Egy harmadikat már lebontottam, mert nem tetszett a színe

A játék elején kapunk egy területet, néhány felszántott földkockát, és némi pénzt, ami nem sok mindenre elég. Szóval drága a kerítés, nincs rá pénzem. Pedig nagyon kéne, mert ugyebár ha a tehenek odébb ballagnak a helyükről, akkor letarolhatják a frissen bevetett földemet. Mivel nem volt kedvem a saját káromon tanulni, hogy eredményes legyek a játékban, kérdésekkel kezdtem bombázni a nálam tapasztaltabb paraszt ismerőseimet.
Mi? Nem kell kerítés, mert a tehén nem megy sehova? Kaját se kell adni neki? Mert az is elég drága, meg az itató is. Akkor a széna meg az itató csak dísznek van? Tehát jól értem, a tehén egy helyben áll, nem eszik, nem iszik, és négynaponta meg lehet fejni? Akkor nem kell rá költeni, csak amikor megveszem, ugye? Hihetetlen. És a földművelés? Oda kell figyelni, hogy mit mikor vetek el? Alkalmazzak vetésforgót? Hagyjam néha pihenni a földet?
- Viktor, szerintem kicsit túlmisztifikálod a dolgot – mondta Bea nagy smiley-val a mondat végén. Msn-en tárgyaltam meg vele a dolgot, miközben azon gondolkoztam, hogy milyen növényt ültessek el.
Mivel a játék tényleg nem túl bonyolult (nincsenek évszakok például), a nyilvánvalóan legfontosabb szempont szerint választottam ki, mit fogok termelni. Amelyik a legjobban néz ki! Kukoricát, napraforgót meg kávét szerettem volna legjobban ültetni, mert azok szépek. Ültetik egyáltalán ezeket? Vagy vetik? Komolyan mondom, most jövök rá, hogy egyáltalán nem vagyok én még jó paraszt, hiába tartok már a huszonkilencedik szinten. Felépítettem már több házat az elmúlt két hónapban a farmerkedésből befolyt összegeimből. Sőt, pár házat le is bontottam már, mert meguntam, vagy rossz helyen volt, mert eltakarta a mögötte álló szénásszekeret, ami viszont elég jól néz ki ahhoz, hogy ne takarja semmi. Megvannak már a gépeim – traktor, aratógép, vetőgép. Hatalmas földön gazdálkodok, ahol termesztettem már rizst, búzát, szőlőt, epret, málnát, dinnyét, tököt, padlizsánt, paradicsomot, kukoricát, répát, gyapotot, szójababot, ananászt, aloe verát, krumplit, napraforgót és kávét is. Annyi állatom van – lovam, kecském, tehenem, kacsám, malacom, nyulam, csirkém, még egy elefántom is –, hogy hetente egyszer eladok néhányat potom pénzért, csak hogy elférjenek. Nem tehetek róla, a kedves szomszédjaimtól naponta kapok állatokat ajándékba. Mostanában már el sem szoktam fogadni őket, mert túl nagy macera néhány naponta rájuk kattintani, hogy megfejjem őket vagy levágjam a szőrüket. Megjegyzem, ajándékozni semmibe sem kerül. Minden nap küldhetünk valamit ismerőseinknek, amit egyébként csak pénzért - vagy egyáltalán nem - tudnának megvenni.

Mezőgazdasági gépek, bicikli és kérem
vegyék észre a piros kiskocsit a taliga mellett

Szóval ennyi gyakorlattal a hátam mögött még mindig nem tudom, hogy a kávét vetik vagy ültetik. Vagy a kettő ugyanaz? Nekem ugyanis mindkettő egy kattintás. Illetve kettő, mert előtte ugye még fel kell szántani a földet.
Nagyjából ilyen az élet Farmville-ben, amiről amúgy nem tudom, tudják-e, hogy egy létező település Virginiában. Meglehetősen ostoba játék, mégis függővé tett már több millió embert. Egy nyár végi adat szerint 11 millióan nyomják, de naponta százezrekkel növekszik a játékosok száma, ugyanis akkoriban heti egymilliós növekedésről beszéltek. Ezzel el is nyerte a legnagyobb és leggyorsabban növekvő közösségi játék címet.

Állatkert a farm másik sarkában.
A rózsaszín tehenek eperízű tejet adnak...

A farmra mindennap el kell látogatni, mert ha a növényeket nem aratjuk le, kirohadnak. Ez az egyetlen dolog, amire figyelni kell. A tehén nem pukkad ki, ha nem fejjük meg, a banán se rohad rá a pálmafára, ha nem szedjük le, amikor megérett. Tényleg ostoba játék. Jelenthetne egy kicsit nagyobb kihívást, mert így nem az ügyességünktől függ az előrehaladás, hanem attól, hogy mennyi időt vagyunk hajlandóak rászánni. Márpedig a versenyszellem megvan, mert mindenki összemérheti magát az ismerőseiből verbuvált szomszédjaival. Nekem már van vagy tizenhat szomszédom, de csak kettőnek van több pontja nálam. Őket mondjuk nem is fogom utolérni soha, ez biztos, mert többet foglalkoznak a farmjukkal. Hacsak nem unják meg hamarabb a játékot, mint én.
Arra viszont figyelnek a Farmville fejlesztői, hogy ne lehessen egykönnyen megunni. Mindig jön valami újítás, amiről úgy érzem, hogy jó lenne még kipróbálni. Sőt, az elmebetegebb célközönségnek olyan trükköket is bevetettek, hogy pénzt áldozzanak a játékra. Virtuális pénzt ugyanis venni is lehet – természetesen igazi pénzért. Csak utaljon át néhány dollárt a bankszámlájukra, és máris vehet szebb dekorációkat, nagyobb házat. Olyat, amilyen a többieknek biztos nincs, mert belátható időn belül nem lehet annyi pénzt összeszedni. És nyilván van is, akinek ez jelenti a boldogságot, és áldoz erre a hülyeségre. Ez azért már elég nevetséges.
Bár amikor meséltem Beának, hogy egy buliból 4 órakor hazaérve két óra múlva, hajnali 6-kor azért keltem fel ideiglenesen, hogy learassam a terményt és újat vessek helyette, ő is úgy reagált: „Jéééézusoooom! Viktor, hát pont erről beszélgettünk a buliban, hogy idáig soha nem szeretnénk süllyedni!” Hát ez van. Le fogok én szokni, biztos vagyok benne. Csak még hadd jussak el a következő szintre...

Feró fát ültetett

Hétvégén elmentünk Tiszakécskére, hogy elzárjuk a vizet a nyaralóban. Fefe hozott négy kecskefűz tövet is, hogy elültesse őket. Miután végeztünk a nyaraló téliesítésével, raktunk egy kis tüzet, hogy elégessük az udvarban lévő aprószemetet, gallyakat meg korhadt fákat. Elég kis tűz volt, szóval tipikusan az a fajta, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. Amíg én ezzel bajlódtam, Fefe hipp-hopp, el is ültetett két fát a hátsó udvarban. Tette mindezt abban a reményben, hogy ha majd megyünk ki jövő tavasszal, már ott legyenek a rendesen megnőtt, három-négy méteres, terebélyes fák. Nem tudom, össze fog-e jönni.

Amikor a hátsó két fát meglocsoltuk és magára hagytuk, Feró kitalálta, hogy az utcára is ültet egyet, hogy nyáron majd jó árnyékot adjon a délelőtti órákban. Meg hogy ne legyen olyan üres a ház előtti rész. Nagyon okosak voltunk, mert még arra is figyeltünk, hogy az általunk ültetett fa egy vonalban legyen a többivel, ami az utcában van. Bár lehet, hogy kiderül, hogy mégse volt olyan sok eszünk, mert ahogy most elnézem a képen, fut ott fent a levegőben némi villanydrót. Na, majd kiderül. Jövőre úgyse lesz még akkora, hogy ne lehetne kitörni egyetlen mozdulattal. Feró, neked ez eszedbe jutott, hogy ott a villanyvezeték, és az útban lehet a fának? Vagy majd megszokják egymást?

Odafelé úton a tisza-parti sétányon mentünk végig a Suzival. Mégpedig azért, mert sejtettem, hogy az őszi partszakasz tökéletes helyszín lesz néhány fotóhoz. Bár a levelek még nem elég sárgák, azért tényleg szép volt. Milyen szerencsés lehet, aki itt lakik, és nap mint nap láthatja ezt. Például mint az a srác, akit Fefe csak „a Séf”-ként szokott emlegetni, és aki ide járt horgászni régebben, az anyukája meg csak kikiabált neki az ablakon, hogy menjen enni, amikor kész lett az ebéd. Ezt úgy én is el tudnám képzelni, csak nem horgásznék. A horgászás ugyanis állatkínzás. Legalábbis akkor, ha nem kifejezetten azért fogják a halat, hogy megegyék. Ha megeszik, akkor úgy is fel lehet fogni, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán és kész. De ha nem eszik meg, csak kifogják és visszadobják, az állatkínzás. Azért, mert a hal nem tud hangot kiadni, még fáj neki.

De klassz is lenne, ha bemennék enni a McDonald's-ba, és ahogy jóízűen beleharapnék a hamburgerbe, hirtelen beleakadna a szájpadlásomba belülről egy marha nagy horog, aztán egy óriás kihúzna magához a tetőn keresztül, miközben egy damilon lógnék.

Megfogna, aztán kitépné a fél szájpadlásommal együtt a horgot. Aztán pedig ha szép példány lennék, beledobna egy vödörbe, hogy otthon megsüssön, paprikát szórva rám. Mivel azonban nem vagyok szép példány, fogna és visszadobna a McDonald's-ba, ahonnan nyilván előbb-utóbb hazajutnék. Csakhogy már soha nem lennék a régi, és kilyukasztott szájjal kéne tovább élnem. Szóval nekem ehhez nem lenne kedvem, ha a horgászbot rossz oldalán lennék. Ezért a nyelét sem fogom meg soha. Amúgy sem merném megfogni a halat, mert félnék, hogy kiugrik a kezemből a nyálkás testével, és ahogy repül a levegőben, még a földreesés előtt arcon csap a farkával. Köszi, de nem!

De hogy az autóról is írjak valamit: ...nos, mit is lehet írni egy Suzukiról? Tökéletesen üzemel. Ez elég? Még nem voltam vele Zolinál, hogy átnézze, és még ki kéne cserélni a rádiót is arra, ami az AX-ben van. Főleg, hogy az AX-re ma nagyon komoly kérők akadtak. Ráadásul nem ők az elsők, de már az árban is megegyeztünk velük. Ráadásul nem akart alkudni az úriember. A további fejleményekről beszámolok majd, ha lesznek.

Rossz minőségű jó képek

Nem tudom, meséltem-e már, hogy szeretnék egy műtermet. Egy olyat, ahol nem 500 W-os építkezési reflektorral kell kisütni a modell szemét, vagy nem szükséges az arcától 30 cm távolságban 2-3 neoncsövet elhelyezni úgy, hogy közben el is kelljen kapnia, ha valamelyik el akarna dőlni.

Ezeknél a képeknél alaposan meg is szívtam, hogy nincs rendes világításom. Hosszú záridővel fotóztam, amitől olyan zajosak lettek a sötét részek, hogy fantasztikus. Utólag ráengedtem a képekre egy jónak hitt zajszűrőt, amitől meg eszméletlenül mosott lett, és lépcsőzetessé váltak a színátmenetek. Pedig készült pár olyan kép, ami még Vivinek is tetszett. Sokat dolgoztunk rajta, hogy megtaláljuk a megfelelőnek gondolt beállításokat. És erre pocsék minőségűek lettek. Rossz érzés. Na, ezért szeretek inkább szabadban fotózni. Vagy el kéne költenem néhány millió forintot, hogy azt a 30 százalékos tehetségemet ki tudjam használni? Amúgy sincs jó kedvem, úgyhogy nem is gondolkodok tovább ezen.

De az biztos, hogy nagyon nagy dolog, ha az embernek van egy olyan barátja, aki mindig mosolyt tud varázsolni az arcára. Ennél fontosabb nincs is.

Köszönöm az összes barátomnak, akik az elmúlt napokban azon fáradoztak, hogy jobb kedvem legyen!