Feró fát ültetett

Hétvégén elmentünk Tiszakécskére, hogy elzárjuk a vizet a nyaralóban. Fefe hozott négy kecskefűz tövet is, hogy elültesse őket. Miután végeztünk a nyaraló téliesítésével, raktunk egy kis tüzet, hogy elégessük az udvarban lévő aprószemetet, gallyakat meg korhadt fákat. Elég kis tűz volt, szóval tipikusan az a fajta, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. Amíg én ezzel bajlódtam, Fefe hipp-hopp, el is ültetett két fát a hátsó udvarban. Tette mindezt abban a reményben, hogy ha majd megyünk ki jövő tavasszal, már ott legyenek a rendesen megnőtt, három-négy méteres, terebélyes fák. Nem tudom, össze fog-e jönni.

Amikor a hátsó két fát meglocsoltuk és magára hagytuk, Feró kitalálta, hogy az utcára is ültet egyet, hogy nyáron majd jó árnyékot adjon a délelőtti órákban. Meg hogy ne legyen olyan üres a ház előtti rész. Nagyon okosak voltunk, mert még arra is figyeltünk, hogy az általunk ültetett fa egy vonalban legyen a többivel, ami az utcában van. Bár lehet, hogy kiderül, hogy mégse volt olyan sok eszünk, mert ahogy most elnézem a képen, fut ott fent a levegőben némi villanydrót. Na, majd kiderül. Jövőre úgyse lesz még akkora, hogy ne lehetne kitörni egyetlen mozdulattal. Feró, neked ez eszedbe jutott, hogy ott a villanyvezeték, és az útban lehet a fának? Vagy majd megszokják egymást?

Odafelé úton a tisza-parti sétányon mentünk végig a Suzival. Mégpedig azért, mert sejtettem, hogy az őszi partszakasz tökéletes helyszín lesz néhány fotóhoz. Bár a levelek még nem elég sárgák, azért tényleg szép volt. Milyen szerencsés lehet, aki itt lakik, és nap mint nap láthatja ezt. Például mint az a srác, akit Fefe csak „a Séf”-ként szokott emlegetni, és aki ide járt horgászni régebben, az anyukája meg csak kikiabált neki az ablakon, hogy menjen enni, amikor kész lett az ebéd. Ezt úgy én is el tudnám képzelni, csak nem horgásznék. A horgászás ugyanis állatkínzás. Legalábbis akkor, ha nem kifejezetten azért fogják a halat, hogy megegyék. Ha megeszik, akkor úgy is fel lehet fogni, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán és kész. De ha nem eszik meg, csak kifogják és visszadobják, az állatkínzás. Azért, mert a hal nem tud hangot kiadni, még fáj neki.

De klassz is lenne, ha bemennék enni a McDonald's-ba, és ahogy jóízűen beleharapnék a hamburgerbe, hirtelen beleakadna a szájpadlásomba belülről egy marha nagy horog, aztán egy óriás kihúzna magához a tetőn keresztül, miközben egy damilon lógnék.

Megfogna, aztán kitépné a fél szájpadlásommal együtt a horgot. Aztán pedig ha szép példány lennék, beledobna egy vödörbe, hogy otthon megsüssön, paprikát szórva rám. Mivel azonban nem vagyok szép példány, fogna és visszadobna a McDonald's-ba, ahonnan nyilván előbb-utóbb hazajutnék. Csakhogy már soha nem lennék a régi, és kilyukasztott szájjal kéne tovább élnem. Szóval nekem ehhez nem lenne kedvem, ha a horgászbot rossz oldalán lennék. Ezért a nyelét sem fogom meg soha. Amúgy sem merném megfogni a halat, mert félnék, hogy kiugrik a kezemből a nyálkás testével, és ahogy repül a levegőben, még a földreesés előtt arcon csap a farkával. Köszi, de nem!

De hogy az autóról is írjak valamit: ...nos, mit is lehet írni egy Suzukiról? Tökéletesen üzemel. Ez elég? Még nem voltam vele Zolinál, hogy átnézze, és még ki kéne cserélni a rádiót is arra, ami az AX-ben van. Főleg, hogy az AX-re ma nagyon komoly kérők akadtak. Ráadásul nem ők az elsők, de már az árban is megegyeztünk velük. Ráadásul nem akart alkudni az úriember. A további fejleményekről beszámolok majd, ha lesznek.