Nem tudom, meséltem-e már, hogy szeretnék egy műtermet. Egy olyat, ahol nem 500 W-os építkezési reflektorral kell kisütni a modell szemét, vagy nem szükséges az arcától 30 cm távolságban 2-3 neoncsövet elhelyezni úgy, hogy közben el is kelljen kapnia, ha valamelyik el akarna dőlni.
Ezeknél a képeknél alaposan meg is szívtam, hogy nincs rendes világításom. Hosszú záridővel fotóztam, amitől olyan zajosak lettek a sötét részek, hogy fantasztikus. Utólag ráengedtem a képekre egy jónak hitt zajszűrőt, amitől meg eszméletlenül mosott lett, és lépcsőzetessé váltak a színátmenetek. Pedig készült pár olyan kép, ami még Vivinek is tetszett. Sokat dolgoztunk rajta, hogy megtaláljuk a megfelelőnek gondolt beállításokat. És erre pocsék minőségűek lettek. Rossz érzés. Na, ezért szeretek inkább szabadban fotózni. Vagy el kéne költenem néhány millió forintot, hogy azt a 30 százalékos tehetségemet ki tudjam használni? Amúgy sincs jó kedvem, úgyhogy nem is gondolkodok tovább ezen.
De az biztos, hogy nagyon nagy dolog, ha az embernek van egy olyan barátja, aki mindig mosolyt tud varázsolni az arcára. Ennél fontosabb nincs is.
Köszönöm az összes barátomnak, akik az elmúlt napokban azon fáradoztak, hogy jobb kedvem legyen!
2 megjegyzés:
Tényleg jó képek.
Nem kell ám néhány millió kezdésnek, de ezt te is biztosan tudod. Két villanjkörte (darabja 12ezer) is megteszi. A háttér nekem egy 600 ft-os fa karnis, rászögelve 4 méter fehér viaszosvászon (4ezer) a matt felével.
Köszönöm a tippeket, Szilvi! Utána fogok járni a villanjkörte előnyeinek. Eddig idegenkedtem a villanófénytől, de megfontolom a tanácsodat.
Megjegyzés küldése