Fantasztikus találmány a Google Street View

Képzeljék el, milyen lenne, ha az interneten virtuálisan végigsétálhatnának a világ bármelyik utcáján, és kedvükre körbenézhetnének. Szó szerint bárhol, ahová az életben amúgy is bárki eljuthatna. Valószínűtlen? Pedig jó ha tudják, ma ez már valóság.



Legalábbis részben. A Google ugyanis elhatározta, hogy nekilát ennek az irdatlanul nagy feladatnak, és lefotózza a világ minden részét, hogy aztán egyszer csak összeálljon az egész kirakós játék azzá, amit mi valóságként értelmezünk.
Fura, nem? Ilyen autók járják bolygónk útjait, mint ez a fenti Volkswagen Beetle. Végigmegy minden úton, utcán, még magánutakra is betéved néha. Közben pedig a tetején lévő szerkezet folyamatosan 360 fokos fotókat készít, amelyeket később nyomnak is fel a Google Maps-re. A Google Street View nevű projektet ezért számos támadás éri. Már sok amerikai család beperelte őket, amiért lefotózták a házukat, mondván, hogy ezzel megsértették a magánszférájukat. Néhányuknak sikerült elérniük (főleg, akik az isten háta mögötti részeken laktak, ahová tényleg csak magánúton mehetett be a fényképezős autó), hogy a házukat elhomályosítsák a neten. De javarészt nem voltak eredményesek ezek a perek a Google ellen. Hogy mivel védekezik az internetes óriáscég? Azt mondják, hogy mindenkinek fel kell fognia, hogy a XXI. században egyszerűen nem létezik már olyan, hogy valaki teljesen egyedül legyen. Nincs többé száz százalékos elszigeteltség a világtól. Az információs forradalom korában a titkok száma drasztikusan megcsappant.



Na, vágjunk is bele akkor az utazásba. Rákattintottam Floridára, hogy lássam, milyen ott az élet. Az óceánpartot akartam látni, a nagy pálmafákkal, meg a görkoris csajokkal, ahogy a filmekből ismerős. De kicsit félrekattinthattam, mert ebbe a poros, koszos utcába kerültem. A pálmafák megvannak, de nézzék, milyen igénytelen. Hány kuka van ott felborulva a baloldalon? Persze ez így önmagában nem ér semmit. Az igazi az, mikor az egérrel odébbhúzhatják a nézőpontot, illetve körbenézhetnek, hogy kinek a portája ilyen rendetlen. Egyébként balra áll egy nagy, kék, platós terepjáró, de egy üres telek, ház nincs ott.



Ez az előbbi utca másik vége. Ilyen pici házikók vannak ott, pedig azt hittem, hogy Florida legelitebb helye, legalábbis a térképen való elhelyezkedése alapján. Azért mentettem le a képet, mert ilyen műanyag székeink nekünk is vannak, mint amik a ház előtt sorakoznak.



Floridából kiábrándultam, gondoltam elnézek akkor Texasba, és megkeresem a Ewingok birtokát, Southfork Ranch-ot. Meg is találtam a környéket, de ilyen kis utakon bolyongva sehova nem egyszerű ám eltalálni. Főleg, ha nem ismerjük a helyet. Sőt, lehet, hogy a filmet nem is itt forgatták. Jockey-ék háza helyett ugyanis ilyen kis lakókocsi-lakásokat találtam.



Ez a kép azt örökíti meg, amikor a Golden Gate híd közelében egy zsaru lekapcsolt egy fényképezős Toyota Priust. Gondolom kíváncsi volt, mi a fenére lehet jó az az építmény az autó tetején. Aztán rossz nyelvek szerint tovább engedte a rendőr az autót, cserébe azért hogy a felesége fodrászata előrébb kerüljön a Google page rank-ben (a Google találati listáján).



Miközben Amerikában nagyon sok helyet feltérképeztek már a Street View-val, Európában elég szegényes a meglátogatható városok száma. Mindössze pár spanyol, olasz és francia város van, meg talán néhány egyéb országból is valamennyi. Nem, Budapest nincs még meg. Azt mondják, nálunk törvényekbe ütközne, hogy lefotózzanak mindent. Kár. De nem ezért nincs fent, hanem mert ide nem jutottak még el. Majd egyszer... úgyis csak idő kérdése.
Párizs viszont érdekes. Főleg, hogy itt már jártam is. A Google Street View pedig alkalmas arra, hogy az egyszer bejárt útvonalakat újra megtehessük az interneten keresztül. Látják, az ott a Louvre a felső képen. Úgy éreztem, mint ha megint ott lettem volna.



Itt pedig mi is egy turistabusz tetején érezhetjük magunkat. Haladunk az Eiffel torony felé. Csak a nyilakat kell nyomogatni a képen, és már ugrik is pár méterrel előrébb a kép. És közeledik a torony.



Ahogy kezdtem megelőzni az előttem haladó buszt, felnéztem már, hogy kik utaznak rajta. Akkor vettem észre a kiskölköt, aki épp balra mutatott valamit. De miért nem az Eiffel tornyot nézi?



Elnéztem én is balra, hogy mit láthat. Csak a darura tudok tippelni, más érdekes nincs arra. A Szajna persze gyönyörű, de nem hiszem, hogy az nyűgözte volna le a kis gézengúzt. A daru viszont érdekes lehetett neki. A keze is kb. arra mutatott. Párizs amúgy tele van ilyen óriásdarukkal.



Aztán, ha már a franciáknál jártam, nagyon szerettem volna látni legalább egy Citroen AX-et is. Nem akarok szépíteni, rengeteg apró utcát jártam be, mire találtam végre egyet!



Egy sarokkal arrébb emberek pakoltak be egy teherautóba. Itt még elég üres a doboz, de azt sajnos soha nem tudjuk meg, mit tettek bele.



Inkább mentem tovább várost nézni. Fantasztikus, hogy ha az ember belemerül, mennyi időt el lehet tölteni bámészkodással meg barangolással. És ez csak egyetlen város a világon. Ha bárhová eljuthat az ember egy másodperc alatt, hamar tanácstalanná válik, bármennyi ötlete is lenne egyébként.



Mivel késő van, igyekezni szerettem volna a poszt befejezésével. Főleg, hogy Kinga közben várja, hogy felkerüljön és elolvashassa. Ezt a kukásautót még muszáj volt lementenem, miután végigmentem az André Citroën utcán, de Citroënt nem láttam ott, csak egyszer egy Xsara Picassot messziről. Meg kezdtem gondolkodni, hogy ugyan hány képet tehetnék még fel ide, amit szeretnék megmutatni? De nem, nem fogom mutogatni. Hajrá, mindenki fedezze fel magának a világot! Irány a maps.google.com!
A Street View-ről többet itt tudhat meg: http://maps.google.com/help/maps/streetview/

Milán pedig közben talált egy nagyon érdekes kis oldalt. Érdekességek és vicces jelenetek, amiket a Google utcafényképező autója örökített meg.
Szintén el lehet időzni ezekkel egy darabig.
Jó barangolást!

Jeges napok

Pár hete, amikor a 10 fok fölötti nagy melegek voltak, én is hajlamos voltam azt hinni, hogy nem lesz már hideg ezen a télen. Sőt, tudom, hogy vannak emberek, akik nálam jobban is elhitték ezt. Előtte azt mondtam, hogy nincs bajom a hideggel, a tél ezzel jár, elfogadom. Aztán jött pár nap ízelítő a tavaszból, és valahogy elveszítettem a toleranciám a téllel szemben. Onnantól kezdve – és tudom, hogy ezzel sem vagyok egyedül – nem szerettem volna több hideget, telet, havat. Tavaszt akartam, napsütést és meleget. Persze februárban nincs naivabb dolog a tavasz várásánál, ezt mindenki tudja. Most megint szállingózik a hó. És a hétvégére további utánpótlást ígérnek a kristályos szerkezetű csapadékból. Persze ennek is megvannak az előnyei. És hogy mik azok? Zoli többek között ezért vette meg a négykerék meghajtású Swiftet, és Vadvirág sem bánta a havat, ami valamelyik nap leesett. Nézzék csak:



Senki ne mondja, hogy nem a tél a legviccesebb évszak.

Barátnők

Vivi és Oti a legjobb barátnők, hívják egymást soulmate-nek is, ami magyarul körülbelül lelki társat jelent. Együtt nagyon veszélyesek, erről ma végleg meggyőződhettem. Persze a veszélyest jó értelemben kell érteni, különben még megharagszanak rám, és annak beláthatatlan következményei lennének. :)
Készítettünk pár képet Kecskemét főterén, és a fotózás igazán jó hangulatban telt. Kitaláltam, hogy álljanak oda egy T-mobile bolt kirakatához, mert ott jók a fények. Amíg előkészítettem a fényképezőgépet, felállítottam az állványt, belőttem a fehéregyensúlyt, a lányok elhatározták, hogy jobb képeket fognak készíteni kettőjükről, mint én. Oti elő is vette a fényképezőgépét (nem, most direkt nem kulcstartónak nevezem, hanem fényképezőgépnek!), és elkezdtek alkotni. Ebből született a remek ötlet, hogy megpróbáljam azt a pillanatot elkapni, amikor a kis gép vakuja villan, és megvilágítja őket. Kábé tizenötödik próbálkozásra sikerült úgy, hogy hármas sorozatfelvételeket csináltam. Hálás vagyok a türelmükért, meg köszönetet kell mondanom a szerencsének is, hogy viszonylag hamar sikerült.



Az alsó kép pedig csak egy sima, beállított „nézd, olyan telefont szeretnék” jellegű kép. Hátha megveszi majd tőlem a T-mobile, és gazdag leszek...
Viszont erről jut eszembe: Vivi, ugye nálad maradt a kesztyűm?

Black edition

Mint láthatják, megint megújult a Vikiszava külalakja. Bár az ezelőttit történelmi változásnak kiáltottam ki, de az első perctől éreztem, hogy nem az igazi. Tudják, milyen ez. Amikor hinni akarnak valamiben, hogy az jó, aztán rájönnek, hogy mégsem annyira. De azért még erőltetik egy darabig, hogy ne tűnjenek teljesen hülyének a saját szemükben és mások előtt. Ez most egy ilyen helyzet volt.
Az új dizájn minimalistább, nehezebb belekötni, talán többeknek tetszik majd. Ennek kapcsán Henry Ford híres mondása jutott eszembe a múlt század elejéről. „Nálunk a vevő mindig a kívánt színben kapja meg az autóját. Feltéve, hogy ez a szín a fekete.”
Egyébként tudják, miért volt fekete az összes korai T-modell? Mert a fekete festék gyorsabban száradt meg a karosszérián, mint bármelyik másik szín. Ez pedig az első sorozatban gyártott autó esetében igen fontos tényező volt.

Budapest

Elnézést, kicsit elmúlt a kreativitásom az utóbbi napokban, nem tudtam írni, fotózni meg nem volt időm. Az elmúlt napok csendjéért cserébe küldök két borongós hangulatú képet Budapestről, melyeket egyáltalán nem borongós hangulatban készítettem. Remélem, tetszenek.

Nem ittuk meg a pertut

Kedves Olvasók! Röviden a lényeg: marad a magázódás. Meg kell, hogy mondjam, örülök ennek az eredménynek, bár a szavazás elején még úgy nézett ki, hogy a tegeződés nyer, és elég szoros lett a vége. Végül 51% arra voksolt, hogy maradjon minden a régiben. Furcsa is volna most egyik napról a másikra váltani, amikor 12 éves koromtól így írok. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott! Sokat jelentett minden kattintás.

Ági is...

Felbátorodva az eddig látott képeken, Ági is bejelentkezett hozzám fotózásra ma. Persze nagyon örültem neki, mert mostanában kísérletezőbb kedvemben vagyok. Ki is próbáltam egy teljesen szokatlan beállítást. A két hosszú neoncső közötti résen keresztül fotóztam az első képet. Naná, hogy később az tetszett a legjobban. Nálam örök igazság, hogy a hülyeségből kipróbált extrém szögekből készült képek tetszenek utólag a legjobban.



Mondjuk a hagyományos képek közül is van pár, ami szerintem jó lett. Főleg, hogy Ági téglavörös inge tök jól ment a háttérhez, pedig eredetileg más árnyalatú volt. A fényképezőgépemre pedig nagyon büszke vagyok, mert most először nem kézzel állítottam be a neonfényhez a fehéregyensúlyt, hanem rábíztam, hogy találja ki ő, hogy a jó. Először totál elrontotta, teljesen zöldessé vált a bőrszín. Aztán megpróbáltam fehér háttér előtt lefuttatni a kis programját, és akkor tökéletesen sikerült neki. Mondjuk totál piros háttérnél ne próbáljon meg az ember fehér színt beállítani... Szóval nagy dicséret illeti a Sony mérnökeit, a mai színeket nekik köszönhetik!

:)

Ne haragudjanak, nem vagyok képes értelmesebb címet adni a mai posztnak. Igazából írni se nagyon tudnék most értelmeseket. Kicsit fáradt vagyok már, meg egyszerűen csak boldog. Azért megpróbálom elmondani, mi volt. Kingával megbeszéltük tegnap, hogy ma eljön, és készítünk róla pár portrét.
A fotózás szokásosan kezdődött. Mindenkivel így van, bele kell jönni mindkettőnknek. Az első ötven-száz kép rendszerint nem jó. Ami akkor nem is tűnik fel, csak később, mikor már sokkal jobb fotókat készítünk, mint az elején. Nem értem, miért van ez, de mindig így történik. Nekem nyilván meg kell tanulnom látni, a modellnek meg fel kell oldódnia, ki kell zárnia a külvilágot és el kell felejtenie, hogy nem az az egyetlen vágya, hogy ragyogjon a fényképezőgép előtt. Ha ez összejött, elméletileg nincs akadálya, hogy jó képek készüljenek. Kingának sikerült. És talán én is kihoztam ma mindent magamból, meg az adott körülményekből. Két neonlámpa jobbról, egy fehér kartonpapír derítésnek balról. A harmadik neon elromlott, gyanítom, hogy nekem is közöm volt hozzá. De nem is hiányzott.
Viszont ma megint eszembe jutott, hogy szeretnék egy műtermet...