2007. október 22.

Egy izgalmas szezon méltó befejezése


Az utóbbi napokban elég sokan megkérdezték tőlem, hogy ki lesz a világbajnok. Én pedig azt feleltem, hogy nem tudom, de ha tippelni kell, akkor Hamilton, mert neki van a legnagyobb esélye. Voltak még, akik Alonso diadalát jósolták, néhány egészen elképesztően fanatikus Kimi vagy Ferrari drukker - mint például Gabi -, pedig Raikkonen győzelmére fogadott. A többség persze azon agyalt, hogy Hamilton vagy Alonso nyeri-e a vb-címet. Én is azzal voltam elfoglalva, hogy ki nyeri a McLaren házi bajnokságát. Bevallom, bennem fel sem merült, hogy Raikkonen lehet a nevető harmadik. Pedig ez történt.
Nagyon izgalmas szezon volt a 2007-es, az utolsó verseny pedig ehhez méltóan fordulatos. Bár ha az elejét nézzük, a két Ferrari simán verte a mezőnyt, esélyt sem hagyva a többieknek a dobogó legfelső fokainak megszerzésére. Amíg ők köröztek a biztos győzelem felé, mindenki Hamiltonra figyelt. A fiatal angol a nagy nyomás hatására ezúttal hibázott. A rajtnál a két Ferrari zseniálisan fogta vissza a McLareneket, a jobban helyezkedő Alonso pedig elment Hamilton mellett. A világbajnoki címért hajtó újonc a következő kanyar előtt rögtön vissza akarta előzni, de elfékezte magát, kicsúszott a bukótérbe, és mire visszaért a pályára, a sűrű mezőnyben jópár hellyel visszaesett. Persze nem ez jelentette a vb-cím elvesztését számára, hanem a néhány körrel később jelentkező váltóhiba, ami miatt negyven másodpercet veszített, mire az autó újra rendbe jött, és folytatni tudta a körözést. Innentől kezdve több kérdés is felmerült. Elengedi-e Massa Raikkonent, hogy csapattársa világbajnok lehessen? Ez mondjuk nem volt kérdés, természetesen megtette. Végigér-e mindkét Ferrari? Mert ha nem, akkor a 3. helyen haladó Alonso nyeri a vb-t. Ezúttal végig bírták az olasz versenyautók. És a legnagyobb kérdés: sikerül-e feljönnie Hamiltonnak az 5. helyre, mert azzal már világbajnok lehet. A választ tudjuk erre is, végül a 7. helyre sikerült felkapaszkodnia. Az előtte autózó Heidfeld-Rosberg-Kubica trió tagjai még eldönthették volna a világbajnoki cím sorsát, ha kiütik egymást, aminek nem sok híja volt, de végül nem tették meg ezt a szívességet Hamiltonnak.
Nyert Raikkonen, és ezzel nyert a sport is. A sors igazságot szolgáltatott: az egymást a pályán és azon kívül is fúró, a másikkal kapcsolatosan ellenséges érzelmeket tápláló Alonso-Hamilton párostól épp annyit vett el, hogy csak egy hajszál híján maradjanak le a világbajnoki elsőségről. Hogy a McLaren versenyzői közül melyik érdemelte meg jobban a címet? A sors ezt is jól eldöntötte: 109-109 ponttal holtversenyben lettek másodikak. Egy ponttal elmaradva a végig sportszerűen versenyző Raikkonentől. Soha rosszabb Formula 1-es szezont!

Bélával és Marcellal a leintés utáni percekben

Nincsenek megjegyzések: