Kicsit tényleg...

Hejj, de rossz is lehet, amikor valaki nem tudja másnak, mint egy pad háttámlájának elpanaszolni a bánatát. A fiatalt — aki feltételezhetően egy lány, és azt gondolja, hogy az ostoba barátnőjétől van az idézet — megbánthatta néhány „köcsög faszszopó”, és hogy tudassa a világgal, hogy milyen sok állat él benne, ő is olyan módszerhez folyamodott, amivel máris visszavetette magát az állatkertbe, a többiek közé.
Bár az idézetet elrontotta, de nyilván át sem gondolta igazán, hogy mit is ír. Csak majmolta az egyik társát, akitől hallotta ezt a remek kis gondolatot. Na, megint az állatoknál lyukadtam ki...
Egyvalamit viszont értékelek ebben a kis hülyében: a magyar nyelv szabályai szerint alkalmazta az idézőjeleket, ami azt hiszem, a kettészakadt nagykőrösi újságnak szép kora ellenére soha nem sikerült még. Helyesírási hibáktól hemzseg minden körülöttünk. Észre sem vesszük, vagy már nem foglalkozunk vele. A teljes eligénytelenedés felé tartó nyelvünket kötelességünk lenne ápolni. Hogy valaki leírja a gondolatait egy padra, tulajdonképpen rongálásnak minősül, de egyben reményteli is. Szeretné kifejezni magát, kiáltani egyet a világba, bár úgysem hallja senki. De megpróbálta. Magyar idézőjelekkel, amik lent kezdődnek és fent végződnek. Jó szívvel gondolok most az illető magyartanárára. A gyerek valószínűleg soha nem fog tudni értelmesen írni, de egy szabályt legalább megtanult. Köszönet érte!