Előre leszögezem, ez a történet már nem a rettegésről és hatásairól fog szólni. Illetve nem végig. Igaz, ha csak azt írom meg, hogy kiszedte a fogorvos a múltkori varratot, 2 perc alatt végeztem és nem is fájt, az meg kit érdekel? Nincs hírértéke. Az élet azonban néha alakítja úgy az eseményeket, hogy mégis összejöjjön egy poszt ide a 'Szavára.
Szóval ott kezdeném, hogy odaértem. Most, amikor úgy mentem, hogy nem félek, és szerettem volna gyorsan távozni, persze jóval többen voltak előttem, mint a múltkor, amikor még azt is mondtam a doktor úrnak, hogy ha úgy érzi, hogy fáradt, szívesen visszajövök máskor. Pedig akkor még a fogam is fájt, most meg nem.
Nem volt mit tennem, vártam...
Vártam...
Vártam...
Ültem ott csendben, és néztem ki az ablakon.
Kezdtem félni egy kicsit.
Aztán egyszer csak fogtam a telefonomat, és gyorsan írtam Vandának egy sms-t:
„Itt várok a fogorvosnál a varratszedésre. Meg fogok halni, pedig állítólag nem is. De én bebizonyítom, hogy mégis!”
Vártam tovább.
Kaptam egy sms-t Vandától:
„Nem fogsz meghalni! Neked még sok küldetésed van, és ennél sokkal extrémebb módon kell elpusztulnod! Mondjuk hangyaszedés közben szétcincálnak a vakondok! Ja és még le is kell betonoznod az utcánkat!”
Ettől jobb kedvem lett.
De aztán megint csak vártam.
Tudják, milyen az a szitu, amikor négyen-öten ülnek egy kis helységben, ahol senki nem szólal meg, viszont mindenki azt figyeli, hogy ki lélegzik a leghangosabban, és az számít a legnagyobb eseménynek, ha valaki elvesz egy féléves, agyongyűrt Story magazint az asztalról. De nincs is ezzel gond, normális emberek voltak.
Hanem egyszer csak bejött egy csávó, akit én elsőre nem is néztem le, de csak azért, mert elsőre kevés embert szoktam lenézni. Leült szembe velem, közvetlenül egy nagyon szolid, tök szimpatikus fiatal nő mellé. Ahogy leült, a nőnek elsavanyodott az arca. Csodálkoztam, hogy miért undorodik ennyire attól, hogy leült mellé a fószer. Hanem aztán nekem is megcsapta az orromat a szaga. Képzeljék el, hogy fél napig égetnek az udvaron mindenféle szemetet, száraz füvet, gumiabroncsot, olajos flakonokat, meg ilyen hétköznapi dolgokat úgy, hogy végig a füst irányában állnak. Na, csórikámnak ennyire volt tömény cigiszaga. A gyomrom felfordult, pedig én tisztes távolságban ültem tőle. Ezután azzal töltöttem az időt, hogy figyeltem a mellette ülő nő testbeszédét. Minden mozdulatából az jött le, hogy hánynia kell, ha nem ül át máshova gyorsan. Aztán egyszer csak egy hirtelen mozdulattal felállt, kinyitotta az ajtót, és kiállt oda levegőzni. Egyszer felém fordult, és akkor összemosolyogtunk egy másodpercre. Ez olyan fél órás beszélgetést helyettesített, amiben kibeszéltük volna büdös urat.
Mellettem egy anyuka ült a tizenakárhány éves lányával, akiről azt tudtam meg, hogy gimis, és csókolomot köszönt nekem. Mondjuk egy hete nem borotválkoztam. A lány nagyon izgult élete első fogorvosi élménye előtt. Az anyukája meg próbálta nyugtatni. Aztán én is elkezdtem mesélni neki, az élményeimet, hogy nálam jobban szerintem senki nem félt még a fogorvostól, és hogy mekkorát csalódtam a végén, amiért egyáltalán nem is fájt. Akkorra a lány már egészen megnyugodott, még nevetett is a történeteimen. Erre megszólal a büdös csávó, hogy hát, amikor ő legutóbb itt járt, beadták neki az érzéstelenítő injekciót, aztán amíg várt, hogy hasson, úgy befalcolt, hogy öt évig vissza sem jött. Néztünk döbbenten, ő meg elkezdett vigyorogni. Akkor értettem meg, miről is beszélt. Szóval olyan fogsora volt, hogy simán elmehetne fogorvosi reklámnak, de azért, hogy rajta mutassák meg, miért fontos a megfelelő fogápolás. Sőt, azt hiszem, a fogsorral még túloztam is. Olyan látványt képzeljenek el, amitől még a Mónika Show vendégei is megilletődnének. Örültem is, hogy pont a saját történetén nevet az illető, mert így én is szívből felröhöghettem, és még jól is érezte magát, hogy ő is mondott valami poénosat.
Közben bement a kislány, megkapta ő is az érzéstelenítőt. Utána meg én jöttem. Azt hiszem, igazán bátran viselkedtem, mert most csak egyszer mondtam el, hogy félek, de azt is csak félig komolyan. Beültem a székbe, a doki meg hozta az eszközöket. Azt hittem, fúj majd rá valami érzéstelenítőt, de még az sem kellett. Öt másodpercig tartott a művelet. Aztán mondta, hogy még lefertőtleníti. Közelített felém egy injekcióstűhöz hasonló eszközzel, amitől először nagyon megijedtem. Kérdeztem is egyből, hogy ez meg mi. Erre csak annyit mondott, hogy mindegy, és már bele rá is permetezte a sebre fertőtlenítőt. Nem injekció volt.
Megnyugodtam, elköszöntem, és megígértem, hogy fél év múlva jövök ellenőrzésre. Legalábbis most így gondolom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése