2010. május 26.

Volt egyszer egy zacskó savanyú tej...

Amikor kicsik voltunk, elég sok hülyeséget megcsináltunk Zolival. Bár amikor a zacskó savanyú tejen nagy sebességgel átmentem autóval, már nem lehettünk olyan kicsik, hiszen jogsink is volt. De sokan úgy tartják, hogy az ember nem is nő fel soha, maximum megtanul társaságban viselkedni.
Azt hittem, hogy ennek a tejes történetnek már nem lesz folytatása, de időközben a színre lépett egy új kispajtás. Peti (Zoli navigátora) pedig eléggé hasonlít ránk olyan szempontból, hogy ha valami hülyeség jut eszébe, nem nyugszik, amíg meg nem valósítja.
Zoli egy esős délután elmondhatta Petinek, hogy régebben rendkívül kíváncsi voltam, hogyan viselkedik egy zacskó tej, ha százzal átmegy rajta egy autó. Aztán kipróbáltuk. Peti amióta ezt megtudta, azóta rágja a fülemet, hogy ismételjük meg a kísérletet.



Így hosszas szervezés után kitűztük az időpontot, és hozzáláttunk a megvalósításhoz. Úgy hozta a szerencse, hogy sikerült szert tennünk két zacskó lejárt szavatosságú tejre is. Erkölcsi normáink ugyanis nem engednék meg, hogy emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerekkel kísérletezzünk. Mikor kiválasztottuk a fotózásra alkalmas helyszínt, először tartottunk néhány próbát pipacsszirmokkal. Csak azért, hogy gyorsan belejöjjek, hogy mikor kell megnyomni a gombot, amikor pont az autó kereke alatt van a termék, meg hogy felmérjem, hogy pontosan hol kéne elhelyezkednem az autóhoz képest.
Nos, arra jutottam, hogy szemben kéne lennem az autóval, amennyire csak lehet. Vagyis az út szélén, úgy, hogy Peti kábé 1 méterre száguldjon el mellettem 1-2 másodperccel azután, hogy átment a célponton. Ez csak azért aggasztott, mert a tesztfotók elemzése során észrevettem, hogy Peti az akció pillanatától kezdve a visszapillantó tükröt nézte, hogy lásson valamit az eredményből. Megkértem, hogy ehelyett inkább az utat, és engem nézzen, nehogy elüssön. Főleg, hogy mivel én fotózok, egyszerűen nem tudok figyelni arra, hogy ő nekem jön-e. De így legalább félelemérzetem sem volt.



Három-négy pipacson áthajtás után jött az első tej. Azt hiszem, 1-2 századmásodperccel lemaradtam a legoptimálisabb pillanatról, az első kerék ugyanis éppen átment már a zacskón. De azért így is látványos lett.



Második alkalommal úgy próbáltam időzíteni, hogy a hátsó kerék menjen át épp a tejen. Ez sikerült. Nem azért mondom, de elég büszke vagyok magamra, hogy ennyire el tudom kapni a pillanatot ahhoz képest, hogy csak egy kis lcd kijelzőn követem az eseményeket. Egy ralifotós egyszer meg is dicsért, hogy egymás után 10 autót le tudtam fotózni ugyanabban a pozícióban egy ugratónál.



Jó lenne, ha gyorsabb sorozatot tudna a gépem. Így az áthajtás utáni következő képen már jelentős távolságra került az autó...



Miután elfogyott a tej, rájöttünk, hogy elég buták vagyunk, hiszen vízzel is ugyanolyan hatást lehet elérni. Csak az volt a kérdés, hogy hogyan csomagoljuk be.
Némi töprengés után jött valakitől az ötlet, hogy óvszerbe kéne tölteni azt az 5-10 liter vizet, amit ideális mennyiségnek tartottunk. Ez még sikerült is, de később két alkalommal is kudarcba fulladt a kísérlet, mert az óvszer nem bírta addig, amíg az autó odaért volna, hogy rámenjen.



Utána reklámszatyorba töltöttük a vizet, aminek viszont nehéz volt megkötni a száját, hogy benne is maradjon. De ez a kísérlet már eredményes volt, amit a két fentebbi kép igazol. A másodikon még látható is a háttérben a felrepülő szatyor.



És persze a legvégére született meg a legjobb ötlet: töltsük szemeteszsákba a vizet! Ez kellően nagy ahhoz, hogy elférjen benne egy kanna víz, és stabilan rögzíthető.



A hatás nem maradt el. Pechemre viszont addigra pont lebukott a Nap a fák mögött, és jelentősen romlottak a fényviszonyok. Ilyen nagy sebességű akcióképeknél viszont kellene a rövidebb záridő. Az utolsó kép ezért eléggé elmosódott, de abban az események utáni tanácskozáson mindannyian egyetértettünk, hogy fogunk még jobb képeket is készíteni a víz és az autó találkozásáról.



Szenzáció: Bebe debütál a Vikiszaván



Mialatt Peti elment vízért az újabb kísérletekhez, megérkezett Tomi és új barátnője, Bebe, aki azért (is) különleges, mert soha nem szerepelt még a Vikiszaván. Két vízfröcskölés közti szünetben viszont megragadtam az alkalmat, hogy készítsek róluk néhány közös képet.
Nagyon remélem, hogy 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70 és kis optimizmussal talán 80 év múlva is büszkék lesznek majd első hivatalos* közös képeikre. :)



(*hivatalos az, amit én készítettem)

Nincsenek megjegyzések: