Élni, nem lakni

Egy hete Tiszakécskén voltunk hétvégén a haverokkal. Szokásos hétvégi lazulás, semmi különös. Boroztunk, söröztünk, amikor valaki kitalálta, hogy sétáljunk le partra megnézni, hogy hol áll a Tisza. El is indultunk, de félúton nyilvánvalóvá vált, hogy percek vannak hátra egy jó kis nyári záporig. El is kezdtem aggódni, hogy mi lesz a fényképezőgépemmel, ha jön az eső. Aztán pont be tudtunk húzódni egy tető alá, amikor elkezdett úgy esni, mint ha dézsából öntenék. Elcsépelt kifejezés, de ez tényleg olyan volt. Én meg — azt hiszem részben a korábban elfogyasztott bor hatására — egyszer csak gondoltam egyet, és kisétáltam az esőre. Felnéztem, hogy lássam a lehulló cseppeket. Kispajtásaim akkor fényképeztek le a gépemmel, amit otthagytam valakinél. A gépem van olyan ügyes, hogy a legközelebbi lehulló esőcseppekre fókuszáljon, így mondhatjuk művészinek is a képet, nem kell minden áron kimondani, hogy rossz lett. Bár esztétikai szempontból nem hátrány, hogy nem látszik több belőlem.
De nem ez a vicces része a történetnek, hanem amikor elállt az eső, elindultunk haza, és találkoztunk egy idősebb nénivel, aki egyik kezében esernyőt tartott, a másik karjára pedig törölköző volt hajtva. Odajött hozzám, és aggódva megkérdezte, hogy nem láttunk-e egy fiatalembert meg egy kisfiút. Elmondta, hogy aggódik, hogy esetleg eláztak az esőben, azért hozta a törölközőt, hogy a kisfiú meg ne fázzon. Nyilvánvalóan túlreagálta az esetet, de elkezdtem nyugtatni.
— Ne tessék félni, biztosan nem áztak el. Sok hely van, ahová behúzódhattak, lehetett látni, hogy jön az eső, nem ázott itt el senki.
Mivel a néni egyre gyanúsabban kezdett méregetni, végignéztem magamon, és rájöttem, hogy nem lehetek túl hiteles ebben a témában úgy, hogy közben csöpög belőlem a víz. Úgyhogy folytattam.
— Ja, hogy én akkor miért áztam el teljesen? Azért, mert amikor a legjobban esett, hirtelen rájöttem, hogy én tulajdonképpen élni jöttem a Földre, nem lakni!
Ez volt az a pillanat, amikor a többiek egyszerre kezdték mondani, hogy „Jól van, Viktorka, ballagjunk tovább szépen.”
Tovább ballagtunk.
Remélem, a néni unokája tényleg nem ázott el, mert én majdnem megfáztam aznap.