
A Vikiszava információi szerint az autó gazdája és egy haverja egyik éjjel a városközpont felé haladtak Cegléd felől, amikor megálltak a Ziccer nevű éjjelnappali előtt venni valamit. A boltból kiérve nem szálltak vissza egyből, hanem még elszívtak ott egy cigit.

És most képzeljék el a következőt. Az autójuk mellett állnak 1-2 méterre, a hátuk mögött pedig egy közeledő kamion hangját hallják. Ez eddig még nem is érdekes. Aztán a következő másodpercben iszonyatos csattanás, az kocsi pedig elrepül, egyenesen egy kicsit távolabb lévő fának.
Ezért tört össze így. A félálomban lévő sofőr nem észlelte az út szélén álló autót, hátulról belerongyolt, aztán az Astra pont az elejének közepével találta el a fát. A kamionnak persze alig lett baja, és szerencsére senki nem sérült meg a baleset során.

Szerencsétlen Astra viszont totálkárosra tört. Normális autó már soha nem lehetne belőle, mert minden elmozdult benne, ami elmozdulhatott. Annyira, hogy vontatni is alig lehet jelenlegi állapotában. A tulajdonos elmondása szerint egy útja van még: az pedig a roncstelepre vezet.

Remélem, a következő autójával nagyobb szerencséje lesz.
3 megjegyzés:
Az egy dolog, hogy Ziccer előtt tilos megállni, gondolom a biztosító nem is nagyon fog fizetni. De hogy honnan terem ennyi hivatásos sofőr, aki elszundikál munka közben? Hetente legalább egy-kettő balesetet okoz álmában.
Én sem szeretem, mikor valaki nem tud bekanyarodni a kisutcába, hogy ott parkoljon le. Az eszembe sem jutott, hogy ezért a biztosító nem fog fizetni. De nem az én gondom szerencsére.
Az elalvó sofőrök pedig jelenlegi társadalmunk termékei sajnos. Ha betartanák a kötelező pihenőidőket, talán nem lenne annyi baleset.
Itt most mindkét fél egyformán hibás volt.
Az az érzésem, az őket foglalkoztató cégek sem nagyon igyekeznek betartatni velük a kötelező pihenőidőt. Sajnos nekik is kifizetődőbb a baleset kockázata, mint a normál sebességgel, de biztosan odaérő szállítmány.
Megjegyzés küldése