Ki korán kel...

...aranyat lel - tartja a mondás. Kicsit átértelmezve a dolgot, ma felkeltem 5 órakor, hogy elmehessek fotózni az arany órában. Nem, nem a Rolexemet vettem fel az alkalomhoz, hanem úgy értettem, hogy az „arany órában”, ami reggel és este is van napfelkeltekor, illetve naplementekor.

Valami fotós blogon olvastam ezt az arany óra kifejezést, ami azt a különleges időszakot jelöli, amikor a nap extrém alacsony szögből süt, és a legmelegebb a fénye. Ilyenkor lehet a legérdekesebb képeket készíteni. De ezúttal nem volt szerencsém, mert egy komoly kis felhőréteg terült el végig az égen, így az arany órából arany öt perc lett.

Utána a nap elvonult a felhők mögé, és megszűnt a varázslat. Hozzá kell tenni, hogy rendes helyet sem találtam, mármint ami kicsit különleges lett volna. Szalmabálákat kerestem, de nem találtam sokat egy helyen. Amiről meg tudtam, hogy jó lenne, az messzebb volt annál, mint amennyi benzin lötykölődött a kis AX üzemanyagtartályában. Meg persze oda sem értem volna időben.

Találtam viszont egy magányos napraforgót egy kukoricatáblában (ez kukorica, ugye?). Ez volt a legérdekesebb ma reggel, de nem tudtam róla normális képet készíteni. Értelmetlen volt felkelni ilyen korán, aludhattam volna mondjuk még öt órát. Azért remélem, egyszer sikerül majd normális napfelkeltés képeket készítenem. Próbálkozni fogok.