A busztól csak néhány percet kellett sétálni, hogy odaérjünk. Közben megállapítottam, hogy Bécs sok vonásában eléggé hasonlít Budapestre.
Ahogy megérkeztünk a vásárvárosba, rögtön az elején sült gesztenye-árusba botlottunk. Zoliék le is csaptak rá, én pedig messziről figyeltem őket. Nem tudom megítélni, hogy mennyire ciki, de én soha nem ettem még sült gesztenyét. Kicsit idegenkedtem is tőle, de aztán mégis megkóstoltam, és rá kellett jönnöm, hogy eddig feleslegesen féltem tőle.
Mellette krumplit is sütöttek, méghozzá hajában. Megszórták egy kis sóval, és magában ették az emberek. Erről sem gondoltam volna, hogy jó lehet, de megint tévedtem.
A fa bódék, amelyekben a hasznosabbnál hasznosabb dolgokat árulták, itt is olyanok voltak, mint a schönbrunni kastély kertjében lévők. És ahogy ott, úgy itt sem volt hiány olcsó karácsonyfadíszekből.
Néhány helyen egészen elképesztő mennyiségben aggatták fel a díszeket a bódéra. Ha az ember ügyes volt, a díszek mögött álló eladót is megpillanthatta.
A nagylátószög miatt eleve dől minden, de ez a kép valóban ferde lett. Álló képeket nagylátószöggel a mai napig bizonytalanul készítek, mert nagyon nehéz megítélni, hogyan hat majd „egyenesnek”. Ez alkalommal is megszívtam. Kérem, ne haragudjanak érte.
A karácsonyi vásárból kiérve egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy tüntetés közepén találtuk magunkat. Furcsa volt a sok rendőr a környéken, de csak itt tudatosult bennünk, hogy itt akár még macskakövek is repülhetnek, majd jöhet a könnygáz meg a vízágyú. De nem így történt. A normális osztrákok tudják, miért tüntettek? Azért, hogy az óvodákban kisebb csoportokat hozzanak létre, hogy a gyerekek személyesebb gondoskodásban részesüljenek. Nagyon sok kisgyerek is ott volt a megmozduláson, azt hiszem, ők több kakaóstekercset is követeltek.
Legszívesebben órákig itt maradtam volna fotózni.
Ez a kisfiú már nagyon odavan. A kacsáját viszont nem ejtette el. Figyeltem.
Kisebb csoportokat a Kindergartenekbe!
Erre a képre azért vagyok büszke, mert az egyik óriási transzparens lyukán keresztül fotóztam.
Ahogy kibámészkodtuk magunkat a tüntetésen, békésebb vizekre eveztünk. Elmentünk a Volksgarten mellett, ez nem tudom, hogy az-e még, de a háttérben a bécsi könyvtár látható, ami állítólag világviszonylatban is elég komolynak számít. A mérete miatt el is hiszem.
Be is mentünk a könyvtárba, ahol Zoli ki akart kölcsönözni egy 700 éves Bibliát, de mivel nem tudta, hol kell beiratkozni, másfél perc múlva le is tett tervéről. Inkább elindultunk, hogy keressünk egy jó hot-dogost.
Nem beállított kép, és — a kicsinyítésen kívül — nincs benne semmiféle utómunka. A mondat második fele igaz.
Nem csak én fotóztam a környéken.
Ezt a képet pedig Vandának készítettem ajándékba, ha már csokit nem voltam képes hozni.
Mosoly a pénzedért: kínai srác fotózza az aranyba mártott élő Mozart-szobrot. Kíváncsi lennék, lehet-e ezzel annyit keresni, mint bármilyen normális munkával.
Autót eddig még nem is fotóztam, ugye? Hát akkor most itt egy mattfekete Audi A4-es. Nekem valahogy nem jön be.
Zolival forralt bort viritykelünk. A középső ujjamat nem direkt tartottam úgy, a poharat támasztottam meg vele. Persze utólag már kár magyarázkodni...
Díszvilágítás a karácsonyi vásár egyik bódéjában. Élőben nagyon szép volt.
A fákat mindenfelé kivilágították. Volt, amelyiken hóemberek adták a fényt, a háttérben lévő piros pontok pedig szívalakúak.
Disneyland-et képzeltem ilyennek eddig. Most már értem, hogy az utazási irodák miért szentelnek katalógusaikban külön oldalt az „Advent Bécsben” fejezetnek. Ez egyszerűen lenyűgöző.
Pedig nem is volt még karácsonyi hangulatom.
Ez pedig már a városháza teraszáról készült. Nem a legtökéletesebb, de azért remélem, lehet érezni a hely hangulatát. Kulisszatitokként megjegyezném, hogy az esti képeket általában 1/20-ad másodperces záridővel készítettem a lehető legtágabb rekesznyílás mellett. Reménykedtem benne, hogy nagylátószög esetén nem fog még bemozdulni. Állványom ugyanis nem volt, így ezeket a fotókat is kézből készítettem. Arra a pár másodpercre, amíg egy-egyet megcsináltam, még a lélegzetemet is visszatartottam, és közben próbáltam a lehető legstabilabban fogni a gépet.
Ez volt az egyik utolsó kép, amit ott készítettem. Ekkor ugyanis már indulnunk kellett vissza a buszhoz, ugyanis 18 órára volt megbeszélve a találkozó. Kisebb várakozás után sikerült is elindulnunk. Bár a hazafelé út végtelennek tűnt, meg a lábunk is eléggé fájt az összesen 8 órányi séta miatt, minden percét élveztem ennek az utazásnak.
2 megjegyzés:
Nem mondod, hogy nem hoztál nekem csokit??? :-O Egyébként szép a paci, de Amira sokkal szebb! :P
Az aranyos Mozart-fiú tavaly is ott volt, úgyhogy biztosan megéri.
Megjegyzés küldése