Magyarország legmagasabb épülete előtt (balról jobbra: Zoli, Kati, Suzi)
A történet ott kezdődik, hogy amíg Citroënem volt, mindig arról álmodoztam, hogy ha újra japán (vagy megbízható, de legalábbis jó állapotban lévő) autóm lesz, akkor mennyit fogok kirándulni. Most, hogy ez már adott, csak az úti célt meg az időpontot kellett meghatározni, és semmi nem állhatott utunkba.
Bár amikor elindultunk Katival és Zolival, még nem tudtuk pontosan, hogy a gps-nek milyen úticélt is adjunk meg. De mivel úgyis arra indultunk el, ezért Esztergomra és Visegrádra esett a választás. Az egész út céljának pedig azt adtuk meg, hogy megmérjük a Suzi átlagfogyasztását. Előrebocsátom, hogy ez meghiúsult, ugyanis elfelejtettünk foglalkozni vele. Mindegy, a dízel Corollához képest sokat fogyaszt, és ez rossz.
De ugyan ki foglalkozik a fogyasztással, mikor olyan szép tájakon jár, mint Esztergom és Visegrád környéke? Először a bazilikát kerestük meg, ahol lehet, hogy jártam már valami általános iskolai osztálykirándulás keretében, de nem igazán emlékszem rá. Most viszont lenyűgözött. Szép kis ingatlan, komolyan mondom. És a telek is jó helyen van, ahová építették. Meg is állapítottuk Zolival, hogy azért az ősemberek is tudták, hova kell építkezni.
Miután Zoliékat lefotóztam a hátsó kisajtónál, elindultunk, hogy megnézzük, mi van bent.
De előtte még figyeljék meg ezen a képen Kati relaxációs technikáját.
Természetesen odabent is minden lenyűgöző, bár meg kell mondanom — szégyen, nem szégyen — nekem szinte mindegyik híres templom ugyanolyan. Nem igazán tudok különbséget tenni, hogy ez volt-e szebb, vagy az, amit Ravennában láttam még kiskölök koromban és a nevét sem tudom. Sajnos.
A háttérben a világ legnagyobb vászonra festett oltárképe látható. Már ha ez az.
Tovább indulva megnéztük közelebbről a Duna-partot, és még kagylót is találtunk, amin egészen megdöbbentem. Nem azért, mint ha a Tiszában nem találtam volna már vagy tízezret, de hogy a Dunában is van? Elképesztő.
Zoliék megnézték még a térképet, hogy merre is kéne menni. Tervben volt a Rám-szakadék is, aminek nekem nem igazán tetszik a neve. Legalábbis mindig attól tartanék ott, hogy rám szakad valami. Ide azonban nem mentünk el, mert a gps nem volt magabiztos a témában, továbbá találkoztunk valakikkel, akik azt mondták, hogy túl jól vagyunk öltözve ahhoz, hogy elmenjünk oda. Ezért aztán egy célunk maradt, a visegrádi vár.
Sikeresen meg is érkeztünk, és nagy nehezen még parkolót is találtunk. Ahhoz képest, hogy mennyi autó állt mindenfelé, az emberek elvesztek a várban és környékén.
Elmondok pár dolgot ennek a helynek a történetéről is, mert ebből hagyományt szeretnék csinálni. Szóval. A visegrádi várat valami Ív Béla építtette az 1200-as évek derekán.
Na jó, mivel alig készítettem képet a várról, azért nem fogok most regényt írni róla. Akit érdekel, olvasson róla Visegrád város honlapján.
Természetfotó számokkal — a várban lévő múzeumban készült
A vár belsejében található egy kis múzeumszerűség, ahol vadásztrófeákat meg korabeli berendezéseket lehet látni. Fegyvermúzeum is van, de az engem annyira nem érdekelt, hogy igazából meg sem néztem rendesen.
A kilátás viszont mesés. Bár nagy volt a pára, ami a fotózáshoz nem ideális, a látvány így is csodálatos.
A legnagyobb érdekességet viszont kétségtelenül akkor láttuk, amikor hazafelé indultunk. Egy igazi kínai busz!
Úgy vettük észre, hogy Zolival elkezdtük nézni, hogy milyen nyomorék hátsó lámpája van. Amikor megláttuk a típusjelzést a hátulján, vagyis a kínai betűket, visszahőköltünk, majd egyből azon kezdtünk gondolkodni, hogy ki mert ezzel útnak indulni. Ukránok voltak vele. A hátsó lámpákon kívül érdemes megfigyelni rajta a megtört sárvédőíveket, ami olyan vizuális hatást kelt, mint ha rommá lett volna törve a busz, és mindent kikarosszériáztak volna rajta a kerékívek kivételével. Az eleje nem volt annyira szörnyű, így azt nem is mutatom meg, mert nem érdekes.
A kis Suzukiról viszont még mindig nem tudom, mennyit fogyaszt százon, viszont remekül teljesítette az utat. Ez nekem elég is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése