Óriás Luxus Szecső

Az éhínség sok mindenre képes rávenni az embert. Engem akár arra is, hogy élelmet keressek magamnak. Mivel tudtam, hogy nincs otthon ebéd, ezért úgy határoztam, hogy veszek valami szendvicsnek való alapanyagot, hogy juttassak a szervezetembe némi táplálékot. Hívtam Fefét is, hogy jöjjön ki velem a Tescoba, mert ő hobbiszakács lévén nyilván jobban tudja nálam, hogy milyen összetevők kellenek egy szendvicshez.

Palásti Viktor vagyok, üdvözlöm Önöket a Vikiszava Konyhasarok rovatában.



Amíg odaértünk a boltba, elkezdtünk agyalni, hogy milyen szendvicset kellene készíteni. Ahogy tanakodtunk, úgy szállt el egyre jobban a fantáziánk, és csakhamar arra jutottunk, hogy ha már csinálunk valamit, csináljunk jót. Egyből nem a toastkenyeret kerestük, hanem megláttam a pékárus polcon valami jónak tűnő olasz kenyeret. Az ára is oké volt, mert a 250 grammos kenyérke 300 forintba került. Vagyis ha 1200 forint kilója, akkor valamit tudnia kell, nem igaz? Ezért bizalmat szavaztunk neki, és vettünk kettőt.
A csemegepult felé vettük az irányt, ahol először a legdrágább sonkát akartuk megvenni. Csak azért vettünk olcsóbbat, mert akciós volt, de a néni megnyugtatott bennünket, hogy egyébként az is annyiba kerül, mint a legdrágább. A nagyon drága olasz kenyérbe ne tegyünk már habosított csirkecsőrből és csirketollból készült párizsit, nem?
Oké, megvolt ez is, úgyhogy mentünk a további összetevőkért. Került a kosárba metélőhagyma, mozzarella sajt, koktélparadicsom, kígyóuborka, tejföl és az én ötletem alapján kaviár is. Közben találkoztunk vagy öt Vikiszava olvasóval, akik mikor meghallották, hogy luxusszendvicset akarunk csinálni, előre kérték, hogy írjak majd róla posztot. Ez csak természetes!

A pénztáros néni talán már az angliai központba telefonál segítségért, én pedig birkatürelemmel várok a megvilágosodásra. (Rejtett kamerás felvétel)

Amikor az ember olyan dolgot vesz bármilyen nagyáruházban, amin nincs gyárilag vonalkód (növény, pékáru, stb.), készüljön fel egy nagy valószínűséggel bekövetkező szívásra a kasszánál. Természetesen mi is így jártunk, de szerintem csak azért, hogy izgalmasabb legyen a poszt. A pénztáros néni szép sorban húzogatta le a termékeket, ám amikor a nagyon drága olasz kenyérhez ért, megállt a tudomány. Vonalkód ugye nincs rajta, és a kis pékárus füzetkéjében sem talált semmit erről a termékről. Végiglapozta még párszor, de akkor sem. Megkérdezte az egyik kolléganőjét, hogy tud-e valamit az olasz kenyér kódjáról. A párbeszéd valahogy így zajlott:
Pénztáros: - Marika, az olasz kenyérnek mi a kódja?
Marika: - Mittudomén, egy éve nem tudok róla.
Én: - Ööö... akkor lehet, hogy nem friss a termék? Mert akkor nem kérnénk.
Aztán kiderült, hogy csak Marika nem dolgozott egy éve arrafelé.
Olyan tíz perc múlva próbáltam megtudakolni, hogy az a kőkorszaki módszer esetleg játszik-e ebben az esetben, hogy valaki odamegy és megnézi a termék árát. Még mondtam is, hogy úgy emlékszem, negyven forint volt darabja. Erre Fefe csak annyit jegyzett meg: - Negyvenöt.
Persze nem ment, mert a pénztáros árat nem ismer, csak kódot. Végülis van ebben logika, meg gyorsítja is a kiszolgálást. Már amikor működik. Amikor nem működik, akkor jön a szívás. Nem baj, én soha nem vagyok ideges, főleg szombaton, amikor még a nap is süt.



A sok kaland után szerencsésen hazaértünk, Fefe elkezdte összeszedni a szükséges alapanyagokat, és hozzálátott az alkotáshoz. Először feltett két tojást főni, hogy hadd haladjanak, amíg a többivel végez. Eredetileg vajkrémet akartam venni a szendvicshez, de Feró azt mondta, hogy inkább kever ő valami szószt. Ehhez látott hozzá az elején. Fogott egy pohár tejfölt, beletett 30 gramm kaviárt, apróra darabolt metélőhagymát, 1 kávéskanál majonézt, sót és borsot. Azt kérte, hogy a szósz receptjébe — mivel luxusszendvicsről van szó — hazudjam bele még az alábbiakat: ízlés szerint 10-12 csepp Dom Perignon pezsgő (ha nincs otthon, akkor esetleg Mumm is megteszi), és 1 kávéskanál lime lé. (Azért lime lé, mert az drágább, mint a citrom.)





Közben apa hazaért, és elkezdett nézelődni, hogy mivel foglalatoskodunk. Illetve Fefe, mert én csak fotóztam addig, és loptam a napot. Apa figyelmét hamarosan felkeltette a nagyon drága olasz kenyér. Hamarosan az előre várható kérdést is feltette:
- Te, ez a zsömle volt vagy nyolcvan forint, mi?
- Hmm... háromszáz forint volt.
- Ez??? Miért? Rántott hús van benne?
- Nem, nincs benne semmi, csak nagyon finom.
- Aha... Ezt akkor kifejezetten a hülyéknek találták ki.
Később evett a héjából egy morzsát, és érdekes módon azóta mindenkinek azt meséli, hogy milyen finom volt, meg hogy csak 250 gramm és 300 forint, de szerinte simán megéri...



Lefényképeztem a blokkot is, hogy tudjanak csemegézni belőle. Nem használtunk fel mindent, ezért ne a 4800 forintos végösszeggel kalkuláljanak. Piros pöttyöt tettem azok elé a tételek elé, amik kifejezetten a szendvicshez kellettek. Tojást meg sajtot nem vettünk, mert azok voltak itthon. Egyébként a végén apa kiszámolta: kb. 700 forintból jön ki egy szendvics önköltségi áron.



Fő a tojás, miközben Fefe átlósan vágja az uborkát, hogy nagyobbak legyenek a szeletek. Szakácsok között nevelkedett, na.
Elmondom a luxusszendvics képletét: kenyér alja -> sonka gazdagon (alulra fedésnek, hogy a zöldségek és a szósz ne áztassák el a kenyértésztát) -> szósz -> uborka, mozzarella, paradicsom, tojás, reszelt sajt.



Íme a végeredmény. Ha minden rajta van, négy szál metélőhagymát kell rátenni x-alakban.



Fefe megkísérli betolni az arcába az elkészült szecsőt. Ment neki. Nekem viszont előre megmondta, hogy le kell tusolnom, miután megettem...

Óriás Luxus Szecső

A szósz hozzávalói (2 főre):

• Tejföl (1 pohár)
• Kaviár (30 g, lehetőleg orosz)
• Metélőhagyma (6 szál) vagy snidling, apróra vágva
• Majonéz (1 kávéskanál)
• Dom Perignon pezsgő (10-12 csepp)
• Só
• Bors
• Lime lé (frissen facsart, 1 kávéskanál)

A szendvics hozzávalói:

• Olasz kenyér (250 g, 2 db)
• Serrano sonka (200 g)
• Mozzarella sajt (100 g, nyilván olasz, nem szarvasi)
• Főtt tojás (2 db)
• Reszelt trappista sajt (tudom, hogy ez elég proli)
• Kígyóuborka
• Koktélparadicsom (kb. 150 g)
• Metélőhagyma (8 szál)

Ezt a listát Fefe diktálta le nekem, de miután több helyen belekérdeztem, fűzött még hozzá megjegyzéseket:
Én: - Figyelj már, milyen az a Serrano sonka?
Fefe: - Az olyan, b@szd meg, hogy kést adnak hozzá ajándékba meg állványt. Írd is le, hogy az olvasók is csak olyan Serrano sonkát vegyenek, amihez kést is adnak. Meg persze állványt. De sajnos ha valaki ért hozzá, a képekről látni fogja, hogy mi csak ilyen szar gépsonkát tettünk bele.
Meg azért majd írd oda, hogy Dom Perignon pezsgő nem kell ám bele. De a lime lé az mehet.
Én: - Igen, mert a kaviárhoz nagyon jó a citromlé is például.
Fefe: - Ja, csak lime-ot írj, mert az drágább.

A hab a tortán pedig apa beszólása volt fél órával azután, hogy elfogyasztottuk a kaját:
- Te, hát rájöttem! Nem olasz kenyér ez! Ez pont olyan, mint amit az Örzsike néni sütött ötven éve! Az volt ilyen finom ropogós.