Nézőpont kérdése. A spanyol tengerpart remek hely, ha valaki melegre, napfényre és tengerre vágyik. A tömeget már nem biztos, hogy szeretik, de ugye az éremnek mindig két oldala van.
Svédországot biztos, hogy nem a meleg és a pörgés miatt kedvelik. De egy akkora kiterjedésű országról, aminek északi és déli része között akkora a távolság, mint a déli része és Szicília között, meglehetős badarság azt gondolni, hogy ott a hidegen kívül semmi nincs.
Én most voltam harmadszor, és már első alkalommal beleszerettem. Alingsåsban, ebben a kedves kis városban pedig másodszor jártam. Először úgy kerültem oda, hogy Kati és Zoli hívtak, hogy menjek ki velük. Kati korábban majdnem egy évig dolgozott és tanult itt, így jól ismeri a környéket és megvoltak még azok a kapcsolatai, melyek lehetővé tették, hogy ingyen szállásunk legyen.
Ezúttal is Kati egykori mentora, Ulla intézte a szállásunkat — egy templomban. Ez önmagában is fantasztikus élmény, de haladjunk sorjában.
A repülőút szokás szerint élmény volt. Főleg úgy, hogy Zolival felszálláskor mindig kommentáljuk az eseményeket. „Igen, most szépen ráfordulunk a felszállópályára, egy pillanatra megállunk, de csak azért, hogy az utasok jobban érezzék, hogy milyet tol a repülő, amikor a pilóta ráengedi a kutlungot. Húúúú, hogy gyorsulunk! Próbálj meg előredőlni! Fú, szerintem a Peti Focusa nem tol ilyet.” Ezt az érzést valahogy nem tudjuk megunni.
Egyébként érdekes, hogy visszafelé úton a Wizzair-es stewardessek úgy beszélgettek a repülő hátsó részében, hogy mi is hallottuk. Szerencsére — mivel elég érdekes történeteket tudhattunk meg. Például azt, amikor egyiküknek eszébe jutott, hogy a saját, otthoni készítésű szendvicseit árulja a repülőn drága pénzért. Nem rossz buli, ugye? Igaz, hogy a kétórás repülőút végére teljesen összetörték bennünk a Wizzair-es (és nyilván az összes többi) légiutas-kísérőről és a légitársaságokról kialakított képet, de amíg tízezerért repülhetünk Svédországba és vissza, mindez nem zavar. Szendvicset meg úgysem veszünk, mert mi is tudunk készíteni otthon. Vagyis Kati...
Az első kép (az előző kettőt nem számolom, mert azok mobillal készültek): Kati kedvenc sütijeivel. A kanelbullar Svédország nemzeti süteménye, nem telhet el úgy nap, hogy ne egyenek belőle a szokásos délutáni (vagy bármikori) sütizések alkalmával. Fahéjas, a tetején cukordarabokkal. Meglátásom szerint az egész svéd gazdaságot ez mozgatja.
Mielőtt Alingsåsba mentünk volna, még szétnéztünk Göteborgban, hogy mi változott négy év óta. Nagyon semmi. Felbukkant viszont egy kis London Eye a színház mellett, és megszaporodott a bérelhető biciklik száma is.
Belefutottunk egy esküvői fotózásba is. Biztos jó képek lettek, legalábbis a helyszín tökéletes volt.
Galambok beszélgetnek Göteborg egyik parkjában.
A göteborgi „nyugati” pályaudvar. Innen indult a vonatunk Alingsåsba.
Nem ezzel mentünk, de ezt a fekete vonatot muszáj volt lefotóznom, annyira jól nézett ki. A többi külsőre jóval modernebb, közös vonásuk pedig, hogy mindegyiknek olyan alakú lámpái vannak, mint a Lamborghini Murciélagonak.
Egy perccel késtük le az épp induló vonatot, azért a csalódott arcok. De fél órát sem kellett várni a következőig...
...így legalább jutott időnk jegyeket venni az automatából.
Amíg vártunk a vonatra, beugrottunk a Pressbyrånba kávézni. Ez egy kis üzlet, ahol lehet újságokat, édességet, péksüteményeket, gyümölcsöt kapni. Továbbá van hot-dogos része és találhatók benne kávéautomaták is. Ez úgy működik, hogy az ember megcsinálja magának, tesz bele külön cukrot, tejet, ráteszi a kis műanyag tetőt, és a pénztárnál bemondásra fizeti ki. Persze nyilván csak a mi magyar agyunkban fordult meg, hogy egy pohárba akár 3 adag kávé is beleférne, és akkor hármat lehetne egy áráért megvenni. De mivel Svédországban nem az okoskodásról szól az élet, nem csaltunk. Mert minek?
Mint mondottam, a szállásunk egy templomban volt. Na, ne olyan templomot képzeljenek el, mint amilyenek itthon vannak — ez egy teljesen modern épület, és külsőre nem is utal rá különösebben semmi, hogy ez egy vallási épület lenne. Bár talán a mellette lévő harangláb azért sejtet valamit.
A lényeg, hogy ennek is van olyan része, ahol egy csomó szék van, meg orgona, Jézusos kép, szószék és ami kell. Viszont található még benne egy csomó külön helység: társalgó, óvodai részleg tök jó kisautókkal, iroda, konyha, étkező, fürdőszobák és még szauna is. Így teljes, nem? Négy éve nem mertük, most viszont beizzítottuk a szaunát is, csak azért, hogy ha valaki megkérdezné esetleg, hogy „Szaunáztál már templomban?”, akkor igennel felelhessünk.
Ó, és biliárdoztunk is templomban. Ahol a múltkor a matracaink voltak, most egy biliárdasztalt találtunk. Örültünk is neki, játszottunk egy csomót.
Talán a biliárdasztalért cserébe, vendéglátóinknak most valahogy nem sikerült matracokat szerezniük. Így az eredetileg is ott található ülőgarnitúrán tudtunk aludni. Elsőre kicsit ijesztőnek, pontosabban keskenynek tűnt, de végül is jót tudtunk aludni ezen is. Főleg ingyen.
Zolival azon tanakodtunk, hogy ez a két lámpa miért világított éjjel-nappal a szobánkhoz vezető folyosó elején (az egész templomban folyamatosan világított vagy 50 lámpa akkor is, amikor senki nem volt ott). Viszont annyira jól nézett ki így ez az amúgy sötét sarok, hogy muszáj volt készítenem itt magamról egy megvilágosodós képet.
Miután végeztem a bohóckodással, elindultunk megnézni azt, amire a leginkább kíváncsiak voltunk: a Lights in Alignsås elnevezésű rendezvényt, ami tulajdonképpen arról szól, hogy meglehetősen kreatívan kivilágítják a város egyes részeit. Négy éve teljesen lenyűgözött ez az egész. A mostaniról viszont csak a következő bejegyzésben fogok írni, nehogy túl sok legyen ez így egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése