Lights in Alingsås

Íme, amit a legjobban vártam az egész svédországi utazásban. A Lights in Alingsås (Fények Alingsåsban) nevű rendezvénysorozat lényege: a kivilágított városrészek. Hopp, az előző bejegyzésben elfelejtettem mondani, hogy Alingsås (ejtsd: alingszósz) egy 35 ezres kisváros, de a lélekszámán kívül teljesen felesleges bármiben is összehasonlítani hasonló méretű magyar városokkal. És ezt nem rosszmájúságból vagy savanyú a szőlőségből mondom, hanem csupán mert így van. Egy egészen más világ. Mint ahogy Svédország maga is.
A svédek egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy hétköznapjaik során is nagyra értékelik a megfelelő hangulatot, és ez az egész életterükre érvényes. Szóval a munkahelyüktől kezdve a lakásukig, és az azt összekötő útvonalon is mindenhol odafigyelnek az apró részletekre. Kis virágdíszek, hangulatvilágítások mindenhol, az üzletek ajtajában, a házak ablakaiban, az utcákon bárhol. A színek és anyagok harmóniájára is odafigyelnek, és ebben elég jók is. Függönyök nincsenek a házak ablakain, így szinte minden lakásba be lehet látni az utcáról is. Amit pedig lát az ember, ha benéz egy-egy ablakon, az eléggé hasonló ahhoz, mint amit egy Lakáskultúra magazin lapozgatása közben is láthat. Ezt most minden túlzás nélkül mondom. Nem azért, mert annyira bámészkodni akartunk, de kíváncsiságból mégiscsak megnéztük a házakat, és akkor már beláttunk a konyhákba, nappalikba is. Egy olyat sem láttam, ahol ne éltem volna szívesen. Sőt, a legtöbb olyan hangulatot árasztott, hogy úgy éreztem, ha életem végéig oda lennék bezárva, akkor sem lenne nagy bajom. Nagyjából olyan hangulat áradt minden lakásból, mint ami nálunk karácsonykor szokott lenni, amikor tényleg minden teljesen nyugodt és meghitt. De az a helyzet, hogy ezt ecsetelhetném még órákon keresztül, akkor is csak az érti meg teljesen, aki látta a szemével. Azért kezdtem mégis elmesélni mindezt, hogy nagyjából érzékeltessem, hogy a svédek (meg szerintem az összes észak-európai nép) máshogy értékeli a szépet, mint mi. Olyan, mint ha nekik létszükségletük lenne, hogy szép, de egyszerű és letisztult környezetben éljenek.
Minden bizonnyal ez az igényük hívta életre — ha jól tudom — nagyjából egy évtizede azt a hagyományt, hogy ősszel néhány héten keresztül megmutassák, mi az, amit ők hangulatnak neveznek.



A Lights in Alingsås nem úgy működik, hogy az egyes épületek lakói ötletszerűen kivilágítják a házukat. Néhány, a világ különböző részéről érkező művész — évről évre mások — tervezi meg a látványt, és áll elő érdekesebbnél érdekesebb, de minden esetben ízléses kompozíciókkal.
Itt kell elmondanom, hogy a mostani kreációk csalódást okoztak. A helyiek számára is. Legalábbis akivel beszéltünk, mindenkinek az volt az első kérdése, hogy legutóbb (négy éve) jobban tetszett, ugye?



Igen, tényleg jobban tetszett négy éve. Valahogy nagyobb szabású volt, és főleg látványosabb. Akkor még a városon átkanyargó patak is ki volt világítva sok helyen, ami mondjuk nyilván nem kevés pénzbe került. És pontosan a spórolással magyarázták elsősorban azt, hogy az idén szerényebb volt az egész. Lehet, hogy akkor inkább csak kétévente kéne megrendezni, de ne engedjenek a színvonalból, kérem!



Persze kevésnek ez sem mondható, mert így is lenyűgöző volt helyenként, de amikre a legjobban számítottam fotózás szempontjából — például a kivilágított vízesés — ezúttal nem volt benne a programban. Vagy csak nem jutottunk el mindenhova?



Azt kell mondanom, hogy ezek a képek nem adják át azt a szépséget, amilyen élőben volt. De azért így is egy fotós paradicsom ez a város ilyenkor. Még ha technikailag nem is egyszerű jó képet készíteni. Sokan például vakuval nyomták. Aki ért a témához, tudom, milyen arcot vág most...



Ez a színes fényekkel megfestett játszótér rendkívül látványos volt. A kisgyerekek meg voltak zavarodva érte. Egyébként csak nekem fura, hogy színesek az árnyékok is?



Szerintem ez a ház nem volt része a programnak, csak a lelkes lakók feldíszítették egy kicsit, raktak egy kis tüzet az udvarban, a gyerekek pedig kávét árultak a kertből egy koronáért. Az azt hiszem, harminc forint. Zolival persze egyből az jutott eszünkbe, hogy veszünk kávét, aztán fizetés után megkérdezzük a srácokat, hogy blokkot miért nem adtak, és hogy engedélyük van-e. Szóval komolyan mondom, én azt tartom az egyik legrosszabb dolognak ebben a világban, hogy ilyeneket nem lehet megcsinálni csak úgy, mert mindenhez kell a zengedély.



Egy családi ház diszkréten megvilágított bejárati ajtaja. Figyeljék meg a lépcső két oldalán elhelyezett virágokat. Na, ilyen majdnem minden ajtóban van, még a lakótelepeken is.



Baloldalon Kati és Zoli, a jobboldali templom lényege pedig nem a külső megvilágítás volt, hanem hogy belülről folyamatosan változó színű fénnyel voltak megvilágítva az ablakok. Lassan váltották egymást a színek, így lehetőségem volt a nekem legjobban tetsző állást megörökíteni.



Egy biciklis aluljáró a sok közül. Nekem szó szerint ez volt a mostani Lights in Alingsås fénypontja...



Az alagútban ugyanis folyamatosan változott a megvilágítás színe és mértéke is.



Alapvetően a kék és a piros dominált...



...de volt, amikor a piros fény teljesen eltűnt, és a helyére kék virágok rajzolódtak ki. Ez tényleg meseszép volt. Mindezt egy olyan alagútban, mint nálunk a Lyukashíd alatti biciklis alagút. Szerintem sok nagykőrösi sem ismeri. Mindegy is, az tele van szeméttel meg törött üveggel.



Csak egy átlagos utcarészlet.



Ez pedig a már említett kis patak. Most nem helyeztek el az alján színes reflektorokat, de azért nem hagyták sötétben most sem: fényfüzéreket húztak át felette. A környező fákat folyamatosan változó színű fénnyel világították meg alulról.



Itt látható a részletekre való odafigyelés. Belülről két különböző színű fénnyel világították meg eltérő szögekből az ablakot. A párkány elé pedig betették egy régi kerékpár makettjét, hogy az árnyéka rávetüljön a tejüveg ablakra.



Ez a ház pedig olyan volt messziről, mint egy óriás tetris. Az ablakokban a fény hol kialudt, hol felvillant, azt imitálva, mint ha mozognának a fények odabent. És persze mindig más színnel. Leírni nem lehet, lefotózni igen, de erről igazából egy videó lett volna igazán látványos.
Azt hiszem, legközelebb már egy olyan fényképezőgéppel kell ellátogatnom Alingsåsba, ami mozgóképet is tud rögzíteni...