Vidám vasárnap délelőtt

Igaz, hogy most hétfő van, de most a vasárnapról emlékeznék meg, ami sokkal jobb volt. Kezdődött azzal, hogy találkoztam Vivivel, egy nagyon jó barátnőmmel, akit nagyon régen láttam utoljára, és elmentünk az újonnan felfedezett kedvenc portrézós helyemre, ami Kecskeméten a kihalt, régi orosz laktanyában található. Illetve az egész komplexum, ahol az oroszok éltek, az egész a kedvencem. Komplett lakótelepi házak tök üresen, odabent minden összetörve, összegraffitizve... döbbenetes látvány. És ugye marha jó környezet portrézáshoz.

Ez a fekete-fehér egy buszmegállóban készült, ami közvetlenül az egyik lakatlan ház mellett van. Ebben nincs is semmi különös, csak jól sikerült szerintem.


Ez a téglás viszont rögtön elárulja, hogy miért szeretem annyira ezt a helyet. Azért, mert akármelyik helyiségbe megyek be, biztos lehetek benne, hogy valami döbbenetes látvány tárul elém. Bemegyek a folyosón, az első ajtó balra egy simán lerohadt szoba, a következő már egy szétvert, hatalmas tusoló, csempével a falon, ami szintén össze van törve. A harmadik helységben tök sötét van, a negyedikben pedig ez. Érdekes lenne tudni, hogy omlott le a fal teteje, hogy ennyi tégla került a földre, illetve mi célt szolgált a bontás, de a lényeg, hogy fotózáshoz ideális díszlet. Vegyék észre a szétrepedezett festést a falon, ami a hab a tortán.
És vannak itt még extrémebb szektorok is, majd egyszer megmutatom.