Váratlan csütörtöki fotózás paranormális természeti tevékenységgel

Bizony, az utóbbi napokban rendkívül jó fényviszonyokkal örvendeztetett meg minket a természet, csak éppen nem használtam ki, amit részben időhiány, részben mások időhiánya, de legfőképp a lustaságom okozott.
Ma este fél 6 felé viszont egyszer csak megkérdezte Ági, hogy nem megyünk-e el fényképezni. Hohó, dehogynem! Örültem az ötletnek, úgyhogy fél óra múlva már úton is voltunk az általam legközelebbinek vélt pipacsmező felé. Igen ám, csakhogy a pipacsmezők idén valahogy nem alakultak ki akkora terjedelemben, mint szerettem volna. Sőt, a tervezett helyen sem volt olyan mennyiségben, hogy érdemes lett volna ott próbálkozni. A kocséri úton haladtunk egyébként, ideális helyszínt keresve.

Aztán egyszer csak egy zseniális területre értünk: aranyló búzamező, a közepén egy romos kis épület. Az ég kezdett beborulni, úgyhogy gyorsan csináltunk pár képet. Az esőfelhők gyorsabban jöttek, mint gondoltam, de ekkor csoda történt: a Napot rég eltakarta volna már a felhő, de úgy látszott, hogy megvárja, míg végzünk. Hihetetlen volt, a felhő középen kettészakadt, jó hosszan, mint ha a Nap hasította volna ketté. Úgy gondolom, azért jött létre ez a rendkívüli jelenség, hogy a természet a kedvünkben járjon. Más értelme nem lett volna. Aztán mikor már tényleg extrém paranormálissá vált volna a helyzet, csak elhalványult a nap fénye, úgyhogy mentünk is tovább.

Kitaláltuk, hogy menjünk el Tiszakécskére, ha már majdnem félúton járunk. A gondolatot tett követte (pedig utálom ezt a sablonos kifejezést), és 20 perc múlva ott is voltunk. Lementünk a Tisza-partra, ahol a különböző parti bódékon mesterek dolgoztak a nyári szezonra készülve. A Tisza egész lent van, pedig 2000-ben ilyenkor még a diszkó lábazatát mosta a víz. Persze idén nem esett csapadék sem nagyon (csak mostanában), úgyhogy nem volt miből árvíznek lennie. A legnagyobb változás, hogy korrekt kis járdát építettek a diszkótól a partig, aminek ugyan nem tudom mi értelme van, de biztos hasznos. Mondjuk sáros időben a járdán haladva kevésbé lesz sáros az ember cipője. De amúgy... ugyanúgy be fogja lepni a por, mint a part többi részét, a homok meg majdnem olyan kemény ott úgyis, mint a beton. Nyilván nem tudták másra költeni a pénzt.

Na, nem is ez a lényeg, hanem hogy a parton is készítettünk pár képet. Hopp, eszembe jutott még valami. A kilátó! Sajnos ezt is átalakították idénre: vaslépcsőre cserélték a régi, korhadt fa alkalmatosságot, aminek a korlátja majdnem magától kidőlt. Mármint nem Magától, kedves olvasó, hanem a saját súlyától. :)
Hú, de eltértem a tárgytól, pedig csak három képet szerettem volna mutatni. A lényeg, hogy jó kis kirándulás volt, és köszi Ági, hogy velem tartottál!

Jön a világvége?

Az utóbbi időben szinte minden napra jut egy durvább vihar. Nyugi, nem fogok a globális felmelegedésről és mellékhatásairól beszélni, csak mutatni szeretnék két képet. Itt nyomtam a házunk előtt. Persze most sem érhet az a vád, hogy nyersen tettem fel a képeket, és abszolút nem manipuláltam. De, manipuláltam. Nagyon. Legyen a látvány a lényeg, ne a hitelesség.



Amúgy majdnem ilyen volt igazából is.

Dráma a Tescoban

Exkluzív beszámoló, csak itt látható képekkel!
Vigyázat, rossz minőségű képek!



Amikor este 7 órakor beléptem a kecskeméti Tesco áruház ajtaján, nem gondoltam, hogy ma még valami izgalmas is történik majd. Tévedtem.
Az elején kezdeném, ha nem baj. Azért mentem Kecsóra, mert mást is vettem ott, aztán a Tescoba is betértem piát venni a hétvégi Tibor napi mulatságra, ami vasárnap kerül megrendezésre a legendás Csemőben. Nem ez a lényeg. Áginak megígértem, hogy hazahozom majd a Tescoból, ő ugyanis ma Gösser söröket népszerűsített hostessként. Épp sikerült megtalálnom, amikor valami rendkívülire lettünk figyelmesek: a bejárat felől hangos szóváltás és csörömpölés hallatszott. Kicsit távol álltunk ahhoz, hogy pontosan lássuk, mi történik, de annyi világos volt, hogy a biztonsági őrök kaptak el valakit, és dulakodás kezdődött. Abban a pillanatban futott oda a többi biztonsági őr is, és hármuknak sikerült lefognia a tettest. Aztán valamiért behozták az eladótérbe, és ott az első polcsornál a földre terítették, majd hárman ráfeküdtek, hogy ne nagyon tudjon mozogni. Mivel a tolvaj nem tűnt együttműködőnek, egészen addig rajta feküdtek, míg meg nem érkeztek a rendőrök.


A földön fekvő tettes karikával jelölve. Közelebb nem mehettem, mert feltűnő lett volna, meg így legalább személyiségi jogokat sem sértek. Érdemes azonban megnézni a kép jobb szélén a hülye anyukát, aki a 4 év körüli kislányával a kezében nézte végig az esetet, és hallgatta a tolvaj káromkodásait. A kislánynak azt mondta „azért fekszik a bácsi a földön, mert biztos sajnálja, amit csinált”. Szerintem meg nem félremagyarázni kellene a történetet, kedves hülye anyuka, hanem odébbmenni a gyerekkel - mondjuk a játékosztályra

Amíg az egyenruhások megérkeztek, informálódni kezdtem az áruház munkatársaitól és egyéb szemtanúktól. Egy neve elhallgatását kérő belső munkatárs (vagyis hát fogalma sem volt a néninek, hogy a vikiszava.blognak nyilatkozik, de fogalmazzunk hivatalosan), és további névtelen szemtanúk kihallgatása során összeállt a kép. Egy valószínűleg drogos, de mindenképp elmebeteg fiatalember egy másik, roma fiatalemberrel összefogva készült a nagy akcióra. A cigány (igen, le lehet írni így is, egyrészt mert mindenki így mondja, másrészt meg magukat is így nevezik, és ez nem negatív kifejezés, legfeljebb annyira, mint autós berkekben a Citroen), szóval a cigány elöl ment, át azon a kapun, ahol csak ki lehet sétálni az üzletből azoknak, akik nem vettek semmit. Át is ért, mögötte pár lépéssel pedig a drogos gyerek, kezében egy dvd-lejátszóval. Amikor a kapuhoz ért, a cigány után szólt: várj már meg! - és ki akart szaladni. Nyilván elfelejtette, hogy a kezében maradt a dvd-lejátszó, ám erre egy biztonsági őr figyelmeztette, akit válaszképp a tettes lefejelt. Ekkor boríthatták fel a reklámtáblát, aminek a csörömpölését hallottuk, és ekkor érkezett oda a többi biztonsági őr. Kívülről szemlélve úgy tűnt, hogy az őrök nem estek kétségbe, viszonylag hamar rendet tettek.
Mire ezeket a lényeges információkat beszereztem, megjöttek a rendőrök. Hátrabilincselték a drogos srác kezeit, aki még mindig hason feküdt a földön. Nem túl kedvesen beszéltek vele, és párszor finoman meg is rugdosták, de hozzá kell tennem, hogy a srác húzta ki a gyufát, mert fenyegette az egyenruhásokat. Azt is hozzá kell tennem, hogy normális ember a rendőrök viselkedését, fellépését nem kritizálhatja, mert ugye azt senki nem várja el, hogy nagy odafigyeléssel, kedvesen fognak bánni egy közveszélyes emberrel, akit ha elengednek, ki tudja, mire lett volna képes. Szóval saját, szubjektív megítélésem szerint a zsaruk mindent jól, sőt, helyesen csináltak. A környéken bámészkodó emberek beszélgetése alapján szinte mindenki azon az állásponton volt, hogy a rendőrök túl finoman bántak a sráccal.
Pár perc múlva két mentős is érkezett, akiket szintén fenyegetni kezdett a tettes, és meg akarta tiltani nekik, hogy hozzá nyúljanak. Ennek ellenére ellátták a fejsérülését, amit akkor szerzett, mikor a földre került, és egyesek szerint (én nem láttam) valami nyugtató injekciót is kapott.
Mivel egyre több ember volt kíváncsi a történtekre, lassan ideje volt elvinni a helyszínről a srácot. A rendőrök és a biztonságiak megfogták kezét-lábát és elvitték. A tettes ekkor ordítani kezdett, hogy eltörték a csuklóját, és segítségért fohászkodott. Mint mondta: „segítség, meg akarnak ölni! Most mondták, hogy fejbe fognak lőni! Meg fognak ölni, mert elloptam egy 7 ezer forintos dvd lejátszót!”. Nem kis cinizmus érződött a hangjából, ami még idegesítőbbé tette őt.
A lényeg, hogy eltávolították az áruházból, az emberek pedig, akik már elfelejtették, hogy miért is jöttek, újra folytathatták a vásárlást és a gazdaságos termékek közötti bolyongást.


A rabló néhány csepp vére a Tesco padlóján. A kövezet repedései nem a mostani eset során keletkeztek

Miután elmentek a helyszínről, elsőként a vásárlók közül elballagtam az ominózus polcsor előtt, ahol a dráma történt. Akkor készítettem rejtett kamerával (telefonnal) a vértócsát ábrázoló képet is. Szerencsére sikerült, a minőségért viszont elnézést kérek. Elnézést kérek azért is, hogy azt hiszem, illegálisan fotóztam a Tescoban. (Ha érteném, hogy miért nem szabad, talán nem is tettem volna.) Remélem, hogy nem baj, hogy megírtam ezt, de hát muszáj volt, a tanulság miatt. Tanulság: nem érdemes a Tescoból betépve dvd lejátszót lopni. Meg egyáltalán: lopni nem szép dolog. Politikusok, bűnözők kenyere az.

Beszéltem a kisfiammal!

Nagyon különlegeset álmodtam az elmúlt éjjel: gyerekem született. Soha még csak hasonló álmom sem volt (mondjuk mi lehet ehhez hasonló?), úgyhogy elég furcsa érzés kerített hatalmába. Nagyon örültem neki, csodálatos kisbabát vehettem a karjaimba. Jó érzés volt vigyázni rá, ringatni és betakargatni, mikor elaludt. Hanem amikor felébredt, igen elcsodálkoztam. Tisztába kellett volna tenni, de épphogy hozzákezdtem, beszélni kezdett:
- Ugyan, hagyd csak, majd én elintézem.
- Tessék? - kérdeztem a döbbenettől ledermedve. Mert ugye - álom ide vagy oda - nem hétköznapi dolog, hogy egy újszülött kisbaba beszéljen.
- Nem várhatom el tőled, hogy utánam takaríts! - mondta határozottan.
Nahát, milyen okos kiskölyök! Örömmel vettem tudomásul, hogy rám hasonlít. Azzal kicserélte a saját pelenkáját, pedig még felülni sem volt képes. De beszélt, méghozzá milyen értelmesen! Jól megértettük egymást. :)

Egyszer vagy huszonhét!

A hétvége legjobban várt eseménye Juhász Peti barátunk szombat esti születésnapi zsúrja volt. Jelentőségéről legyen elég annyi, hogy a Fefe ezért szakította meg siófoki programját és jött haza.
Miután a Fefét hazahoztam a vasútállomásról és beszéltem a Popival a további programokat illetően, 6 órás indulásban egyeztünk meg. Ez kicsit tolódott, mert beugrottunk még némi innivalóért a Tescoba, de háromnegyed 7 felé sikerült elindulni. A Juhász-rezidenciára érve a szokásos kép fogadott: Krisztián húst sütött, a többiek pedig mindenfelé lézengtek, pohárral a kezükben. Mi is beálltunk a sorba, de a Feró még elvitte a cuccainkat a nyaralónkba, mivel mi ott aludtunk. A kaja nagyon finom volt, külön ki kell emelni a Judit által készített tésztasalátát, Nóri almás sütijét és persze az összes húst, köztük a baconbe csomagolt májat is. Nóri a sütivel kapcsolatosan két kulisszatitkot is megosztott: egyrészt most sütött először ilyet, másrészt pedig süteményt soha nem rontott még el. Bár süteményt én sem rontottam még el, de - kitalálták - nem is sütöttem még soha.
Az este vidáman telt, egyszer a Bobika is tiszteletét tette két haverja kíséretében. A fordulat akkor történt, amikor hirtelen elkezdtem csuklani, ami sehogy sem maradt abba. Ezért lefeküdtem egy kicsit egy ágyra, hogy elmúljon. Ez eredményre is vezetett, de közben elaludtam egy kicsit, és onnantól kezdve olyan álmos voltam, hogy úgy döntöttem, inkább nyugovóra térek. El is indultam haza, bár korán volt még. Út közben viszont ellenállhatatlan kényszert éreztem arra, hogy elnézzek a Bobikáék felé. Mivel már elég tisztességes távolságból hallottam a hangjukat, úgy gondoltam, hogy valami hatalmas banzáj vár, ehelyett csak pár jókedvű ittas fiatalt találtam ott. Persze megitattak velem egyből valamit, ami azóta sem tudom, hogy mi volt, de nem esett jól, illetve már nem kellett volna. Közvetlenül ez után megdöbbenve vettem észre, hogy számítógépen - ami a zenét szolgáltatta - Windows Vista fut, a Winamp pedig félig átlátszó volt. A számítógép tulajdonosa kérdésemre elmondta, hogy neki semmi baja a sokat szidott Vistával, és eddig még csak egyszer fagyott le. A kis kitérő után szerencsésen megérkeztem a nyaralóba és lefeküdtem aludni, hogy aztán reggel arra ébredjek, hogy a Zoli „ajjaj” felkiáltással lemegy a fürdőszobába. Ezt egyébként később még egyszer megismételte. Véglegesen azonban arra ébredtem fel, hogy a szomszéd bácsi beröffentette a motoros sövényvágóját és legyalulta az udvarukban lévő bokor tetejét. Amikor lementem, a következő párbeszéd hangzott el köztünk a szomszéddal:
- Szevasz!
- Jó reggelt!
- Reggel?
- Hát... nekem még az van.
- Ja, akkor bulizni voltatok?
- Igen, olyasmi.
Nem, mint ha érdekes lenne, de leírom már.
Ezután összeszedtük a cuccunkat és elindultunk haza. A Zoli nem érezte túl jól magát, de szerencsére nem nyomott entert az út során. Egyszer mégis megálltunk két percre, de csak azért, mert pipacsot akartam fényképezni. Ekkor nyomtam az utolsó képet is, amin jól látszik, hogy a Feró meg a Popi mennyire voltak frissek ma reggel.

Fletóhegy

Pénteken délelőtt munka közben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy csörög a telefonom. Zoli volt az, hogy elmennék-e vele délután a repülőtérre, mert a Katika indul Egyiptomba, és el kell vinni. Mivel én elég bevállalós vagyok, egyből igent mondtam. ;) 3-kor hazaértem, benyomtam egy tányér zöldborsólevest nokedlivel, aztán megint csörgött a telefonom, és a klasszikus párbeszéd zajlott le:
- Halló!
- Kifelé!
Szóval útnak indultunk. Kicsit késésben voltunk, mert a hivatalos program szerint 16.20-kor volt az utastalálkozó a repülőtéren. Zoli persze próbálta még jobban felidegesíteni párját. Pl. amikor Kati megkérdezte, hogy miért Cegléd felé megyünk, mikor erre hosszabb az út meg nagyobb a forgalom, Zoli csak ennyit mondott: „hát, hogy minél tovább együtt lehessünk”.
Út közben, a mikebudai (vagy milyen) úton a hétfői vihar eredményeként nagyon sok kidőlt fát láttunk. Nem sok, úgy körülbelül 20 fa dőlt az útra egy néhány kilométeres szakaszon. A javát még napokkal később sem tudták eltakarítani. A keresztben fekvő fáknak csak az utat eltorlaszoló részét vágták ki és vitték el. Nagyon sok féknyom tarkította az utat. Gondolom az épp kidőlő fák, meg leszakadt ágak kényszerítették ekkora fékezésre az akkor arra haladókat. Félelmetes látvány volt így utólag is, hát még akkor milyen lehetett.

A lényeg, hogy szerencsésen megérkeztünk a repülőtérre, és nem is késtünk sokat, vagyis Katika - előzetes félelmei ellenére - semmiről sem maradt le. A szintén Egyiptomba tartó utazási irodás csoportból megismerhettünk egy igazi Egyiptom-szakértőt, aki saját elmondása szerint már több mint harmincszor volt a piramisok országában. Kivételesen nagy tudását folyamatosan bizonygatta is nekünk, és bár mondott pár érdekességet, azért sajnálom a Katit, hogy egy hétig ezt kell majd hallgatnia.


A baloldali kamionból tankolják a repcsit

Nem sokkal ezután elbúcsúztunk a kisasszonytól és felmentünk a repülőtéri kilátóteraszra, háromszázér'. Mielőtt ki tettük volna a lábunkat, az összes nálunk lévő fém tárgyat ki kellett tennünk egy asztalra, aztán átmentünk egy detektoros kapun. Miután a vizsgálat negatív volt, vagyis nem találtak nálunk veszélyes eszközöket, kimehettünk. Soha nem voltunk még itt, úgyhogy néztünk, mint a moziban. Kb fél órán át néztük, hogy szállnak fel a repülők, hogy tankolják őket, meg hogy rakják beléjük a csomagokat. Komoly szervezőmunka eredménye, hogy mindenki pontosan végezze a dolgát, és a repülők - többé-kevésbé - percre pontosan indulhassanak. Észrevettünk egy érdekességet is, amit először nem tudtunk mire vélni. A parkolóhelyükön utasokra várakozó repülők egy sárga vonalon állnak, a sárga vonalon pedig keresztben szintén vonalakkal jelölik, hogy az egyes géptípusok első kerekének hol kell állnia. Az egyik képen meg is örökítettem ezt. Ahol a zöld mellényes emberek ballagnak, az ott látható sárga téglalapokban vannak feltüntetve a géptípusok. Az A300 feliratból jöttem rá (ami épp a két ember mögött van), hogy mik ezek.



Mivel egyre erősebben fújt a szél, és féltünk, hogy levisz minket a teraszról, nem vártuk meg, hogy Katiék gépe is felszálljon, de tuti, hogy sikerült a mutatvány, mert Kati este exkluzív közleményben tudatta, hogy földet értek az afrikai kontinensen.

Pipacsszezon

A kedvencem, mert amellett, hogy szép, ráadásul vadon nő és mindenhol megtalálható. Bárcsak mindegyik gaz ilyen lenne.

Nyáron taknyosnak lenni...

...a legrosszabb. Jó idő van, ráadásul hétvége, én meg beteg vagyok. Tegnap kezdődött, és nem gondoltam, de mára sokkal durvább lett. Torokgyulladás, láz - minden, ami kell. Borzasztó.
De tegnap legalább sikerült megszereznem a Szabadság szerelem c. filmet dvd-n, és délután meg is néztük a Fefével. Láttam már a moziban, ami azóta is életem legjobb mozis élménye, és szerintem az is marad. Ezért szerettem volna megszerezni a filmet. Ezt a képet akkor csináltam, miután filmnézés közben felhoztam magamnak egy nagy korsó teát. A tea ugyanis minden betegségre jó.
A képet kézből, nagy érzékenység (ISO 1600) mellett csináltam, mivel be volt sötétítve, ezért elég zajos lett, de a hangulata szerintem jó.

HIM - Join me

Kommentár nélkül.

Éljenek a telefonos közvéleménykutatók!

Az előbb hívott a cégnél a Tárki munkatársa, aki szeretett volna feltenni néhány kérdést. Ilyen életunt hangú emberrel még az életben nem beszéltem. Szerintem ki is fogják rúgni rövidesen, ha valamelyik felettese belehallgat egyszer egy beszélgetésébe. Íme a párbeszéd:

- Tessék!
- Jó napot kívánok, xy vagyok, a Tárki Közvéleménykutató Kft. munkatársa, és banki szolgáltatásokkal kapcsolatban szeretnék feltenni néhány kérdést. Lenne rám néhány perce?
- Jó napot kívánok! Az a baj, hogy nem én vagyok az illetékes.
- Akkor tudná adni nekem az illetékes pénzügyi vezetőt?
- Tudom adni, de sajnos ő nem szokott részt venni ilyenekben.
- Azért megkérdezhetném tőle személyesen?
- Természetesen, egy pillanat türelmet kérek.
- Rendben van.
(Itt megkérdeztem gyorsan a főnökömet, hogy szeretne-e közvéleménykutatásban részt venni, és persze nem volt kedve hozzá.)
- Megkérdeztem, és még arra sem hajlandó, hogy személyesen mondja meg, hogy nem érdekli.
- Akkor üzenem neki, hogy nagyon kedves.
- Köszönöm szépen, át fogom adni neki. Viszonthallásra!
- Viszonthallásra.

Egyébként utálom a direkt marketinget, és az ilyen közvéleménykutatós meg segítségkérős telefonálókat. Azért nem is voltam kedves ezzel sem. Minden nap felhív minket valami ilyen.
Ilyet pedig nem szabad mondania, hogy „üzenem neki”, akkor sem, ha azt üzeni, hogy kedves. A hangjából mondjuk lehetett érezni, hogy a „kedves” szóhoz társított gondolata olyan negatív jelentést hordozott, amit ha kimondott volna, tényleg nyomban kirúgják.

Benzingőzös vasárnap

Hú, jó régen írtam utoljára. Nem is tudom, miért. De most muszáj, mert hétvégén a Hungaroringre látogattunk Zolival és Marcellal. Volt Swift- és Clio kupa, vegyes túraautók versenye (ahol Ladától a Porschéig minden előfordult a két kategóriában), de a legnagyobb érdeklődéssel a Seat Leon kupát vártuk. Részben azért, mert ez egy most induló sorozat első versenye volt Magyarországon, másrészt meg, mert 300 lóerő feletti teljesítményükkel a Leonok voltak a márkakupák legkomolyabb autói. A versenyek nagy részét a célegyenes végén lévő tribünről néztük végig. Innen egész jó képeket lehet lőni a kanyar előtt fékező, izzó féktárcsájú autókról. Sikerült is.
Az egyik vegyes túraautó verseny rajtját a boxutcából néztük, ami elég ász volt. Nem beszélve arról, hogy két perccel az indulás előtt még a rajtrácson fotóztam az autókat. Már nekem volt kínos, hogy ott lábatlankodok, de azért jó érzés, hogy nem zavartak el. Szerintem, ha a Forma 1 előtt is így bemehetne minden érdeklődő a rajtrácsra, soha nem tudnák elkezdeni a versenyt az ott nyomorgó embertömegtől. Ez meg amellett, hogy ingyenesen látogatható rendezvény, még ilyen emberközeli is. Persze a boxokba is be lehetett menni, ahol az autókat készítették fel a versenyre. Egy Mitsubishinek simán el tudtuk volna csórni a padlón heverő, slick gumis kerekeit, de inkább ott hagytuk, hátha ők nagyobb hasznát veszik.


Ügyes észrevétel: Zoli figyelte meg, hogy Zsille fékjei izzanak legjobban a célegyenes végi féktávon

A két sereghajtó eszeveszett csatában állt az utolsó előtti helyért


Zoli szereti a „színesgyorskocsikat”

Hazafelé pedig Marcell kifejezett kérésére beugrottunk a csemői (vagy nyársapáti vagy ceglédi - ahogy tetszik) gokartpályára. Ott csatlakozott hozzánk a legendás gokartos újonc - nevezzük egyszerűen Bélának -, akivel nemrég ismertettük meg ezt a szép sportágat, és teljesen begőzölt tőle, azóta mindig gokartozni akar. Mi Zolival ezúttal nem mentünk, hanem kívülről szemléltük az eseményeket, és csináltam róluk pár képet. Sajnos nem tudtam megörökíteni azt a pillanatot, amikor a hátsó gyors kanyarban - a pálya egyik leggyorsabb pontján - Béla keresztbe állt, a mögötte pár méterrel top szpíddel érkező Marcell pedig idő és hely hiányában belerohant. Pedig ott történt mellettem. Ijesztő erejű ütközés volt, amiben Marcell kisebb zúzódásokat szerzett. Béla, információink szerint sértetlenül megúszta a kalandot. Legrosszabbul Marcell gokartja járt: a gépet körbevevő biztonsági keret kicsit lejött a helyéről, mert a jobb oldali tartó gumibakok elszakadtak. Az eset után ugyan mindketten tovább hajtottak, de Marcell a sérült gokarttal a kör végén kiállt. Ezt látva Béla is visszafordult és megállt. Mire odaértem, nagyjából felmérték a károkat, és az úriember, akitől a gokartokat béreltük (meg akié az egész objektum) fejcsóválva mondta, hogy ez bizony tízezer forintos kár, nem beszélve a sok munkáról. Ráadásul a két leggyorsabb gokart... (Bár később Marcell emlékeztetett, hogy ha kérdezzük, hogy melyik a leggyorsabb, mindig azt mondják, hogy egyforma mind...). Szóval a nap zárásaként a srácok sikeresen lenulláztak egy gépet :) Ráadásul a gokartos néni kilátásba helyezte, hogy Marcell és Béla (akinek az öccsét a legutóbbi ottjártakor elnevezték „Romboló Fiú”-nak - hozzáteszem, jogosan, de ez már egy másik történet) szóval hogy Marcell és Béla ezentúl csak külön-külön, egyedül körözhetnek, ha vissza mernék tolni a képüket még egyszer :)


„Gyerekek, azt kell megérteni, hogy a gokart az egy veszélyes üzem”


Negatív mérleg: tízezres kár és fél napos javítás - nem olcsó mulatság