Balatonszemesi napló - (frissítve)

2007. június 8.

Délután fél hat körül sikerült elindulni, miután anyukám a vártnál sokkal több kaját készített nekünk a hétvégére. Sajnálkozva közölte, hogy a palacsintát már nem volt ideje kisütni, de hozzá kell tennem, hogy az autóban ekkor már több mint egy hétre elegendő élelmiszer volt felhalmozva. Bár ennek nagy részét a Fefének vittük Siófokra. Aggodalommal töltött el minket, hogy mikor fogunk megérkezni célállomásunkra, mivel előtte még egy Pécs melletti kis faluba is el kellett mennünk, aztán a Fefének szánt ételt is be kellett adnunk a kiskölöknek.

Na nézzük bővebben.

A hét közepe felé tudtam meg, hogy Zolika meg Katika mennek Balkóra a hétvégén, és engem is hívtak. Így ettől kezdve nagyon vártam a hétvégét.

Pénteken, munka után gyorsan összepakoltam, illetve hát anyukám, de ez lényegtelen. Felvettük Kecskeméten a Katit, aki ideges éhes volt, ezért betértünk a közeli McDonald’s-ba élelemért. Nem ott ettük meg, persze, hanem vittük az autóba, hogy majd út közben elfogy. Ez annyira jól sikerült, hogy a kóla az első kanyarban kiborult, eláztatva a Zoli rövidnadrágját meg cipőjét. Ez megalapozta a jó kedvet az út hátralévő részére. Pécsre tartottunk, vagyis egy mellette lévő kis faluba, mivel ott kellett felmarnunk két tévékészüléket. Zolival csak annyit tudtunk, hogy el kell mennünk valakihez, akitől elhozzuk majd a két tévét. Külső segítséggel sikerült is eljutni a megadott településre, de az volt a gond, hogy nem tudtuk, hogy hol lakik az illető, aki a tévéket ideadja. Megkérdeztünk hát néhány helyi erőt, akik közül az egyik mindjárt tudta, hova kell mennünk. Autójával ment előttünk, úgy vezetett. Aztán egyszer csak megállt az út szélén.

- Itt vagyunk, de a Koloniba jobb, ha gyalog mennek. – ezzel el is köszönt.

A rejtélyes nevű Koloniba tényleg olyan keskeny út vezetett, hogy egy autó éppen csak el tud ott menni. Aztán kiderült, hogy nem semmi környékre értünk. A Koloninak nevezett helyen régen a helyi bányászok laktak, most viszont olyan emberek, akik nem a szénportól sötétek. Találkoztunk az említett fodrász csajjal, aki nem nézett ki többnek 30 évesnél, de volt vagy 4 gyereke, a legidősebb talán 16 év körüli. Bementünk a házukba, ami a Zolit annyira sokkolta, hogy az este további részében folyamatosan erről beszélt. Nem részletezném, csak legyen elég annyi, hogy az előszoba szerintem le se volt betonozva, csak a puszta anyaföldön sorakozott a szajré, amiből elhoztunk két tévét. Két szobával arrébb viszont a gyerek vadiúj X-box-szal játszott, meg volt még pár űrkorszakot idéző szórakoztató berendezés. Egy putriban. Amikor bent voltunk, a Zoli hangot is adott aggodalmának, mikor azt mondta nekem: „Ha ezek itt megölnek, még csak meg se találnak minket soha.”

Mivel a két nagy tévét elég nehéz lett volna kézben elhozni a Koloniból, Zolival mégiscsak elmentünk az autóért, hogy megpróbáljunk eljutni a házig. A kisbuszt megpillantva megnyugodtunk, mert attól féltünk, hogy amíg oda voltunk, legalább a kerekeit ellopták, de nem nyúlt hozzá senki. Beálltunk és elhoztuk a két készüléket.

Folytattuk utunkat a Balatonhoz, és néha olyan tájakon jártunk, hogy fogalmunk sem volt arról, merre vagyunk. Ahogy közeledtünk a tóhoz, lassan már emberek is felbukkantak, úgyhogy megnyugodtunk, hogy jó felé tartunk. Volt vagy este 10 óra, mire megérkeztünk Siófokra. Velünk együtt viszont megérkezett az eső is, és mire odaértünk a Fefe koleszához, olyan durván elkezdett szakadni, hogy alig mertünk kiszállni az autóból és beszaladni a menedéket nyújtó épületbe.

Odabent aztán már minden rendben volt, azt leszámítva, hogy a portás először csak 5 percre akart beengedni minket. Odafönt viszont olyan jó buli volt kialakulóban, hogy elhatároztuk, hogy ott fogunk aludni. Lementünk megkérdezni a portást, aki végül beleegyezett (gondolom sejtette, hogy bármit válaszol, ott fogunk aludni), azzal a kikötéssel, hogy 7 óráig mindenképp el kell hagynunk a kollégiumot, mert utána más lesz a portán, és kiderül a turpisság, hogy nem csak hogy ott aludtunk illegálisan, de még csak nem is fizettünk érte.

Mire lerendeződött az ott alvás kérdése, és az is, hogy ma este már nem kell vezetnem, a többiek pár kör pálinkával megelőztek már, amit be kellett volna hoznom. Azonban nagyon előrelátóan nem ittam meg egymás után négy pohárral a jó italból, hanem csak kettővel. Ez a későbbiek során csakugyan hasznosnak bizonyult, mert így megmaradtak a képességeim a járásra és a beszédre. Szóval igen ütős pálinka volt, abszolút nem hiányzott utána semmilyen pia, leszámítva még azt a kis pezsgőt, amit a pálinka lefojtása miatt ittam meg.

Közben persze megismerkedtem a testvérem kispajtásaival, és az este során vagy tizenötször hallottam, hogy mennyire hasonlítunk egymásra.

Ahogy vége lett a viharnak, elindultunk diszkóról diszkóra, de hosszabb időt egyik helyen sem töltöttünk folyamatosan. Ettem két hot-dogot is, az egyik finom volt, a másik szörnyű rossz, ami elég nagy teljesítmény, mert hot-dogot elrontani szinte nem is lehet. De most már tudom: fűrészporba kell ágyazni a virslit, és akkor csakugyan nem okoz olyan nagy örömöt a fogyasztása. Amikor a társaság nagyobbik része elkezdett kókadozni, és visszatértek a koleszba, a Fefe egyik barátjával – nevezzük egyszerűen Richie-nek, mert tényleg így hívják – elhatároztuk, hogy elmegyünk fürödni. Mármint a Balatonba, persze. Velünk tartott Niki is, aki szintén a Feró egyik kis barátja, és aki a legtovább és legalaposabban magyarázta el nekem, hogy mi tényleg hasonlítunk egymásra az öcsémmel. A víz elég hideg volt, de azért belementünk, noha komoly fürdésről nem volt szó.

Visszaérve letusoltam, és mivel közel volt a fél 7-es időpont, amikor fel kellett kelnünk, gyorsan lefeküdtem aludni.

2007. június 9.

Elég hamar sikerült elaludni, de nem sokkal később a telefonom jelezte a fél 7-es időpont eljöttét. Nem volt egyszerű, de a második ébresztésre sikerült felkelnünk, gyorsan összeszedelődzködnünk, és így 7 óra előtt 5 perccel sikerült elhagynunk a kollégium épületét. Mákunk volt, nem vett észre minket senki, úgyhogy nyugodtan elindulhattunk eredeti állomásunk, Balatonszemes felé. Csakhogy az első kanyarban hatalmas csattanásra lettünk figyelmesek, ami az autó hátulja felől jött: felborult a hatalmas Sony Trinitron tévé, amit a Koloniból hoztunk, ráadásul nekidőlt a másiknak is. Igen, elfelejtettük, hogy azokat a csomagokat, amik közöttük voltak, és meggátolták a felborulásukat, odaadtuk a Fefének előző este. Nem mondom, hogy nem aggódtunk a tévék állapota miatt, de nem álltunk meg, hanem folytattuk tovább az utat. Csakhamar oda is értünk Szemesre, ahol némi ételt vettünk magunkhoz, majd elmentünk aludni, és csak dél körül ébredtünk fel.

Kicsit nehezen sikerült kinyitni a lekvárt, de sikerült

Ezen a reggelen jöttem rá, hogy milyen rég ittam már jó kis hideg tejet

Innentől kezdve sok érdekes nem történt. Délután meglátogattuk a Kati apukáját Balatonfenyvesen, este pedig a legendás Gely’s étteremben (régebbi nevén: az Andrásnál) vacsoráztunk. A Zoli persze sült hekk halat evett, mint mindig.

Vasárnap délután végre fürödtünk a Balatonban is, de sajnos ez a mulatság nem tarthatott sokáig, mert lassan indulnunk kellett haza, és a Feféhez is be akartunk még nézni. Siófokon nagyon jó volt megint. Végre megnézhettem belülről is a híres Gardát, ami a Feróék kollégiumának a tankocsmája vagy mije. Ezután sok időt elvesztegettünk a helyi Tescoban, és volt vagy 8 óra, mikor el tudtunk indulni. Az út nagyon kellemesen telt, beleértve a két komoly vihart is, amin áthaladtunk.

A lényeg, hogy egy nagyon jó kis hétvége volt, ami sajnos sokkal hamarabb véget ért, mint szerettük volna.