A Vikiszava igaz története

Sokan kérdezték már, hogy hogy kezdődött, én pedig minden egyes alkalommal, amikor elmeséltem, rájöttem, hogy egy csomó mindent majdnem elfelejtettem már. Ezért most leírom, hogy nekem is megmaradjon, meg azért, hogy ne kelljen többet elmesélnem. Ugyanis elég hosszú a történet.

A kezdetek

Ha tényleg az elején akarom kezdeni, akkor óvodás koromig kell visszamennem az időben. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor íráskényszerem elkezdődött. Sétálni indultunk az óvodás csoporttal, és amíg mindenki összeszedelődzködött, a folyosón sorakoztunk. Ahogy ott várakoztam, kíváncsiságomtól hajtva benéztem az irodába, ahol nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. A titkárnő épp írógéppel írt egy levelet, és engem teljesen lenyűgözött, hogy milyen sebességgel ütögeti a billentyűket. Egy nagyon jó játéknak tűnt az egész. Viszont erős aggodalommal töltött el, hogy ahogy elnéztem, teljesen rendszertelenül nyomogatta a gombokat. Megfigyeltem azt is, hogy a számomra akkor legérdekesebb, alsó hosszú gombot (mint később megtudtam, a szóközt) is elég gyakran megnyomja, de ezt is teljesen rendszertelenül. Kétségbe estem, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy soha nem fogom tudni, hogy melyik gombot mikor, milyen sorrendben kell megnyomni. Az írógép viszont továbbra is nagyon vonzó tárgy volt számomra, és mérhetetlen gyönyörűséggel töltött el, mikor felfedeztem, hogy a mamámnak is van ilyen szerkezete. A mamám munkahelyéről, konzervgyártól vette meg viszonylag olcsón, amikor ott leselejtezték. Féltette is tőlem, de mindhiába – amikor nála voltam, folyamatosan azt nyüstöltem.

Először persze a gombok eltalálása és lenyomása is nehézséget okozott, de az idő múlásával egyre ügyesebb lettem. Mivel 5 éves korom körül már tudtam írni meg olvasni, az írógéppel is elkezdtem írni. Először nem saját gondolataimat vetettem papírra, hanem a tévéműsort másoltam ki az újságból. Ez arra volt jó, hogy amíg ezzel voltam elfoglalva, tanulgattam, hogy melyik betű hol van. Persze ekkor még nagyon lassan ment az írás, és csakhamar meg is untam. A későbbiekben átalakítottam a tévéműsort saját elképzeléseim szerint. Az esti mese például jóval hosszabb volt, a műsor pedig az akkoriban szokásos 22 órás zárás helyett éjfél után ért véget. Persze mindez csak a saját fejemben létezett, de örülök neki, hogy 1987 körül így előre vetítettem a tévézés jövőbeli irányvonalát. :)

Első saját írások

Egy idő után unalmassá vált a tévéújság átszerkesztése is, de a gépelést nem hagytam abba. Kézenfekvő volt, hogy elkezdjem leírni, ami körülöttem történik. Olyan volt ez, mint egy napló, attól eltekintve, hogy rögtön az elejétől másoknak szántam, nem magamnak. Amikor az öcsémmel a mamámnál voltunk, és írógépközelbe kerültem, jelentéseket írtam a Feféről anyukámnak. Ezek a jelentések a kisgyerek klasszikus árulkodásaiban öltöttek formát. Az első hírek ilyesformán láttak napvilágot: „18.50 – A Fefe bemászott a szekrénybe és ott kutat.” Később a hírek kiterjedtek arra is, hogy az utcán mi történik. Mindig nagy esemény volt például a kukásautó érkezése, erről mindig részletesen beszámoltam. Ezeket az alkotásokat már újságnak neveztem, és címe is volt: „Palásti Viktor uraság újságja”. Kérem, ne nevessenek ki, 6-7 éves voltam ekkor.

A Vikiszava megszületése

Nem akarom nagyon túl hosszan húzni, ezért a következő mérföldkőhöz ugranék, amikor megkaptam az első számítógépemet. Ez 1994 körül volt. Pontosabban a mérföldkövet nem is ide tenném, hanem ahhoz az időponthoz, mikor pár hónap múlva egy nyomtató is került a házhoz. Innentől kezdve folytattam, amit az írógéppel elkezdtem. Írtam, aztán mikor megtelt a lap, kinyomtattam az „újságot”. A Vikiszava név megszületése igen egyszerű: amikor egyszer leültem a gép elé írni, kapásból ezt a címet írtam a lap tetejére, a Népszava című újság nevéből kiindulva. Ezt a nevet később szerettem volna megváltoztatni valami komolyabbra, de soha nem sikerült jobbat kitalálnom.

Az első néhány Vikiszava csak egy példányban készült el, és arról szólt, ami a barátaimmal és velem történt. Mivel a barátaim sokszor jelen voltak, amikor a Vikiszavát írtam, jelezték, hogy nekik is kellene egy-egy példány, hogy elolvashassák.

Az első előfizetők

Az igények kielégítése miatt a későbbiekben már 3-4 példányt is nyomtattam egy újságból, és ennek köszönhetem az első előfizetőt is. A történelmi személy dr. Hrabovszki Zoltán volt, akinek megtetszett az újság stílusa, és amikor egyszer nálunk járt, említette nekem, hogy szeretné rendszeresen olvasni, ezért előfizetne. Anyukám ekkor mondta, amire azóta is élesen emlékszem, hogy „Kisfiam, ez most már nem vicc, csinálnod kell az újságot!”. Én sem terveztem másképp, és az első előfizetőt csakhamar követte a többi is, köztük legjobb barátaim, Horváth Zoltán és Juhász Tamás, akik a későbbiekben a szerkesztésben is részt vettek, ezért segédszerkesztői és marketing igazgatói titulust kaptak a Vikiszavánál. De előtte még beszélnem kell az első hirdetők megjelenéséről is. Elmondhatatlanul meglepődtem, mikor egy nap az iskolából hazaérve apukám azzal fogadott, hogy a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója, dr. Szórád József anyagi támogatást küldött az újság számára, és egyben szeretne is előfizetni rá. Néhány nappal később pedig a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója, Kolossváry Ádám küldött hasonló támogatást. Mindez nagy lendületet adott amúgy sem kicsi újságkészítési kedvemnek. Elképzelhető, hogy mekkora önbizalmat adott, hogy 13 évesen ilyen országos jelentőségű támogatóim voltak, akik ráadásul nem is ismertek.

Ahogy teltek a hónapok, jöttek még hirdetők Nagykőrösről is, részben szintén ismeretlenül. Ezekről máig sem tudom, hogy szereztek tudomást a Vikiszaváról, de így még érdekesebb számomra is.

Az előfizetők az ismerősökön keresztül gyarapodtak. A Vikiszava első teljes éve 1997 volt, de a vásárlók nagyobb számban 1998-ban jelentkeztek. Persze ez a nagyobb szám nem volt több 20-30 főnél, de egy ilyen újságnál szerintem nem rossz eredmény. Főleg, hogy az olvasóknak több mint 90%-a előfizető volt, ami egy hagyományos újságnál elképzelhetetlenül jó arány lenne. Persze a Vikiszava nem volt kapható újságárusoknál.

Igényesebb lap, több olvasó

Néhány hónap után a hirdetésekből és az előfizetésekből befolyt pénzekből tudtam venni egy szkennert, amivel a fényképeimet digitalizálni tudtam, ezáltal azok megjelenhettek az újságban is. Igaz, hogy a minőség kívánnivalókat hagyott maga után, de mégiscsak színvonalasabb volt így, hogy a cikkek mellé fotók is kerültek. Az olvasók is érezhetően örültek a fejlődésnek, az előfizetők száma pedig tovább nőtt. Az általam addig elképzelhetetlenül jó évnek tartott 1998 után 1999 újabb sikereket hozott, az előfizetők száma szinte megduplázódott, elérte az 50-et. A címlapon annyi hirdetés volt, hogy azok árait pofátlanul magas szintre kellett emelni, hogy maradjon hely a cikkeknek is.

Itt kell mesélnem a Vikiszava legnépszerűbb rovatáról, a Pajtásról. Ez a rovat remek volt előfizető-szerzés céljából. Ugyanis ha valakinek a gyermeke bekerült az újságba, fotóval, rövid interjúval, az elég volt ahhoz, hogy a szülei szinte kivétel nélkül előfizessenek az újságra. Ez annyira sikeres volt, hogy mindössze egy esetre emlékszem, mikor a szereplés után nem lett előfizetés a dologból – persze ha korábban már nem volt előfizető az illető.

1999-ben többek unszolására a kezdetben 4, majd 8 oldalas lap 12 oldalasra bővült.

Hanyatlás

Az oldalszámbővítés ugyan megoldotta a helyhiánnyal kapcsolatos problémáimat, de újakat hozott magával. Egyrészt már a nyolc oldalas újságot sem volt könnyű minden hónapban (a Vikiszava ugyanis havonta jelent meg) érdekes cikkekkel megtölteni, a tizenkét oldal pedig nyilván még rosszabb volt. Úgy éreztem, hogy hanyatlik a színvonal, illetve felhígult az újság tartalma. Hozzá kell tenni azt is, hogy közben gondjaim voltak a suliban is, ami ugyan abszolút nem érdekelt, de ahhoz elég volt, hogy rossz hatással legyen az ihletemre. Az utolsó 2-3 szám érezhetően rosszabbul sikerült, mint az előtte lévők. Úgy éreztem, hogy kinőttem abból a stílusból, amit a Vikiszava képviselt, nem tudnék már olyan jó kis baromságokat írni, mint régen. Mialatt ezen őrlődtem, új számítógép állt üzembe itthon, mert a régi elért képességeinek határára. Az új számítógéppel viszont – tudatlanságomnak is köszönhetően – nem működött megfelelően a nyomtató, ezért problémát jelentett az újság kinyomtatása is. Mindez a sok probléma elég volt ahhoz, hogy úgy határozzak, bizonytalan időre felfüggesztem az újság kiadását. Kellett a szünet, utána azonban nem volt már lelki erőm újra kezdeni. Főleg azért, mert közben Ballai Ottó, az akkori legjobb nagykőrösi újság, a Heti Aranyeső c. újság főszerkesztője felajánlotta, hogy rendelkezésemre bocsát egy egész oldalt az újságból, ahol kedvemre kiélhetem írási kényszeremet. Onnantól kezdve arra az újságra koncentráltam, és nem maradt volna energiám mellette a Vikiszavára. Néha hiányzott ugyan a saját újság – főleg, amikor évekkel a megszűnése után is érdeklődtek a régi olvasók, hogy mikor lesz újra – de biztos, hogy papír alapú Vikiszava nem lesz többé. Legalábbis azt gondolom.