Újra itthon...

Ma (kedden) délben sikeresen földet értünk a sármelléki repülőtéren. Az elmúlt pár nap nagyon jól telt, Frankfurt pedig... hát elég érdekes város. Holnap elkezdek mesélni, és persze válogatok a több mint 600 fotó közül, amit kint készítettem. Annyit mondhatok, hogy számos érdekes téma várható. Lesz vöröslámpás ház, letartóztatott afro, narkós tű, para-járat és levezetésnek egy állatkerti látogatás is. Nézzenek még vissza, érdemes!

Nyaralni mentem...

Üdvözletem! Az elkövetkező napokban, ha minden igaz, jövő keddig Frankfurtban leszek, így nem valószínű, hogy frissül majd a blog. Utána viszont számíthatnak majd élménybeszámolóra. Zoli perceken belül itt lehet értem, átmegyünk Kecskemétre Katiért, és ma este Balatonfenyvesen alszunk. A repülőnk holnap délben indul Sármellékről.
Hopp, itt is van Zoli, úgyhogy mentem. Viszlát!

Fehér Audik az esőben

Ma rájöttem, hogy az időjárás is elég nagy tréfamester tud lenni. Persze csak akkor, amikor nem kéne.

A szerda délutánom volt az egyetlen a héten, amikor semmi különös dolgom nem lévén nyugodtan elmehettem lefotózni az Audi karavánt, amelyik ezen a héten a kecskeméti Brill Kft-nél vendégszerepel. Szép idő volt, tehát semmi akadály nem állt utamba. Két-három kilométerre lehettem a Brilltől, amikor észrevettem, hogy egészen beborult az ég. Nem baj — gondoltam —, ez még nem zavar, sőt, legalább drámaibb lesz az ég a képeken, ami jól megy majd az autókhoz. Aztán ahogy bekanyarodtam a szalon utcájába, elkezdett cseperegni az eső. Amint pedig beálltam a parkolóba, már rendesen szakadt. Ha vízálló lenne a fényképezőgépem, a legnagyobb örömmel áztam volna szarrá, de mivel nem szereti a vizet, így azért óvatosabb voltam. Gyorsan lőttem pár képet, majd fedezékbe húzódtam.
Erről a karavánról egyébként azt kell tudni, hogy az Audi komlpett modellpalettája felvonul, ráadásul mind hófehér színben (aminek rendkívül örülök), sportkivitelben, full extrával, S3-tól R8-ig. Így járják körbe az országot, és ezen a héten a Brillnél lehet megnézni őket.

Igen, itt az R8-as is, amit azt hiszem, most láttam először élőben. Lenyűgözően szép autó. Fehérben meg főleg. Ha már a színeknél tartunk, hadd mondjak erről valamit. Kellett vagy egy évtized, mire az unalmas szürke/ezüstmetál végre kiment a divatból. Az új menő szín a fehér. És hogy miért? A két ok: iPod és Dubai.
Az iPod-ot senkinek nem kell bemutatni, ugye? Az Apple által kifejlesztett zenelejátszó, mely ugyan nem volt úttörő tudását tekintve, viszont egyértelműen kijelölte az utat design és kezelhetőség terén. Egyszerű, mégis elegáns forma, fehér színben. Lehet ennél letisztultabb a végeredmény? Nem nagyon.
Az Apple jól ráérzett, hogy ez önmagában elég lesz ahhoz, hogy az iPod legendává váljon egy olyan piacon, amit előtte akár telítettnek is gondolhattak volna. A fehér mp3 lejátszó a fehér fülhallgatójával státisszimbólummá vált a fiatalok körében összetéveszthetetlenül egyedi, minimalista stílusa miatt.

Dubai a másik fontos tényező a fehér szín világméretű térhódításában, legalábbis az autók esetében. Ennek oka rém egyszerű. Dubaiban mindig is a fehér autókat részesítették előnyben, azon praktikus oknál fogva, hogy a fehér szín veri vissza leginkább a napfényt, ezáltal a fehér színű anyagok melegszenek fel a napon legkevésbé.
És mivel az elmúlt évek nagyszabású beruházásainak és a gigászi terveknek köszönhetően manapság Dubai a világ egyik legmenőbb helye, a térséget nagy érdeklődés övezi. Az ember pedig mit lát, ha megnéz egy Dubairól készült filmet, esetleg személyesen ellátogat oda? Há' nézd már, ezek a piszkosul gazdag emberek, nem fekete Audival járnak, hanem fehérrel! Fehér a Land Cruiserük is a sárga homokon. Lamborghiniből, Ferrariból és Rolls-Royce-ből is fehéret látni leggyakrabban. Ki ne irigyelné őket? Innentől pedig tudat alatt áramlik az agyba, hogy a fehér Audi menőbb, mint az ezüst meg a fekete, amiből meg Európában szaladgál sok.
Ezért viszont azt gondolom, a fehér nem lesz okvetlenül olyan hosszú ideig uralmon, mint az ezüstszürke. A fehér mégiscsak kényesebb szín, amin azonnal meglátszik a kosz, ellentétben az ezüsttel. Bár Dubai nyilván menő lesz még egy darabig, úgyhogy ezért maradhat a fehér is egyelőre.
Régóta várom egyébként, hogy az autógyárak mikor fedezik fel végre a szép zöld színt (a Mazdának most sikerült, de szürkésebb zöldre gondolok, nem ilyen rikítóra). De főleg azt várom, mikor keverik ki végre a szép barnát. Annyira el tudnék képzelni egy A6-os Audit barnametálban. Sőt, kétféle barna is lehetne, egy világosabb, meg egy sötétebb. Divatszín válhatna mindkettőből, habár inkább csak a nagyautók között. A kisautók maradjanak élénkebb színűek.

Na, de térjünk vissza a fehér Audikhoz. Illetve térjenek Önök a Brillbe, élőben úgyis szebbek, mint ezeken a képeken.

Esőben gokartozni

Régi vágyam volt már, hogy egyszer megtudjam: milyen érzés slick gumikkal menni vizes aszfalton.

Nyáron egyszer ugyan vártunk egy órát az esőre a pálya szélén, de az csak egy futó zápor volt, ami nem locsolta fel kellően az aszfaltot. Ma viszont arra ébredtem, hogy esett a eső, és a változatosság kedvéért semmi dolgom nem akadt. Ezért felhívtam Marcellt, és fél óra múlva ott is teremtünk a Csemő melletti pályán.
Szerencsénk volt, a pálya megfelelő (vizes) állapotban fogadott bennünket. Nem nagyon vizes, csak amennyire kellett ahhoz, hogy a slick (sima, mintázat nélküli) gumik megfelelően csússzanak.

Ne mondjam, hogy rögtön a második kanyarban, — ami ennek a hosszú egyenesnek a végén van — sikeresen megpördültem. Direkt lassabban próbáltam venni a kanyart, de amikor eltekertem a kormányt, a gokart ugyanúgy ment tovább a gumifal felé. Aztán egy pöccintés a féken, és már szemben is álltam a menetiránnyal. Őrület, hogy mennyire csúszik. A következő két körben próbáltam óvatosan melegíteni a gumikat, hátha előbb-utóbb jelentkezik valami tapadás. Marcell az első 5 perces futamon gyorsabb volt nálam, esélyem sem volt tartani vele a lépést. A második menetben viszont nem tudom hogyan — talán a gokartcserének köszönhetően — a kezdeti bizonytalankodás után ráéreztem, és még sikerült is némi előnyt kiautóznom. A legjobb az volt, amikor körökön keresztül egy méteren belül mentünk egymáshoz képest. Persze nem az volt a lényeg hogy ki van elől, hanem hogy megtapasztalhattam, hogy már az enyhén nedves aszfalt is mennyire tud csúszni. Szinte mindegyik kanyarban ellenkormányozni kellett, mert alulkormányozottból egy másodperc alatt ment át hevesen túlkormányzottba a gép. Ilyen az eső: a tapadáshatár sokkal vékonyabb mezsgyén mozog, mint száraz körülmények között. Nagyobb móka, mint bármelyik vidámpark. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer próbálja ki!
Videó sajnos nincs a mai akciónkról, de mutatok valami hasonlót: Michael Schumacher és Damon Hill csatája az 1995-ös Belga Nagydíjon. A különbség: Schumacher slick gumikkal megy, Hill pedig vizes pályára valókkal. Schumi így is bohócot csinált Hillből, míg az angol végre meg tudta előzni.

Csetka

Ezt a képet tegnap lőttem a Kapás rezidencia borospincéjében. Nem volt különösebb tervem vele, de aztán annyira megtetszett, hogy elkezdtem piszgálgatni Photoshopban, és végül egész jó lett. Főleg azért örülök neki, mert vakuval készült, és nem is nagyon csináltam még ilyen portrékat, amióta megvan a gyári Sony vakum. Köszönöm szépen a közreműködést Csetkának, aki remekül tűrte a megpróbáltatásokat, amíg szenvedtem a félhomályban a fókuszálással meg hasonlókkal.

Házavató buli

Házavató buliba menni mindig különleges érzés. Lehet, hogy csak azért, mert ez volt az első, amin részt vettem, de akkor is. És az is igaz, hogy tavaly már itt szilvesztereztünk, de ez sem von le semmit abból, hogy jó érzés egy szép új ház elkészültét megünnepelni.

Tavaly ráadásul még nem volt készen a borospince, ami a mai nap fő attrakciója volt a vendégek számára. Igaz, a barátságtalan időjárás miatt mégis inkább a belső szobák melegét részesítette előnyben mindenki.

Kapás Tibor egy élet munkájának köszönhetően építette fel az igazán ízléses új házat, és újította fel a régit, ami számomra az igazi különlegesség. Itt vannak a fontos szociális helységek, például az előbb említett borospince, vagy a fiatalok buliszobája. Komolyan mondom, mindegyik egyenként többet ér, mint egy fullextrás úszómedence.



A fiatalok Tibike (bal oldalon) zöld szobájában, ami afrikai stílusban van berendezve. Bár ez ezen a képen nem annyira látszik, csak a festmény árulkodik róla. Nagyon állat.

Ez pedig a híres borospince. Elég sok fogyott a Kincsem Pince Rose Cuvée-éből, de azért remélem, soha nem fognak üresen tátongani az ötletesen kialakított bortartók. Ezúton is sok boldogságot kívánok a Kapás család minden tagjának az új házban!

Live from Kapás's house

Este 9 óra van, élőben jelentkezem a Kapás rezidenciáról, ahol éppen házavató buli zajlik. Jelenleg átvettem a hatalmat Tibike gépén, ahonnan módomban van felnyomni egy frissen készített képet (mobiltelefonnal nyomtam), melyen H. Orsolya éppen alkoholtartalmú italt (rosé bort) fogyaszt. Az italfogyasztás mennyiségéről nem áll módomban tudósítani, mivel a mennyiség mérhetetlen.

A hangulat jó, de gyanítom, még nem hágott a tetőfokra.

Elképzelhető, hogy a későbbiekben még bejelentkezem élőben, de ahhoz még nekem is több italt kell fogyasztanom. Viszontlátásra!

Monza és Monaco

Erről a két városról minden egészséges embernek a Formula 1 jut eszébe. Ha pedig hozzáteszem, hogy Gabi mostanában járt ott, akkor csakis autósportról lehet szó.

Az a helyzet, hogy amikor megismertem Gabit - jó régen volt már -, körülbelül annyit tudott az F1-ről, hogy a piros autók a Ferrarik. Esküszöm, nem akartam, de valahogy megfertőztem a sportág iránti rajongásommal. A dolog odáig fajult, hogy Gabi már évek óta rendszeresen kilátogat Monzába is, hogy a Ferrari fanatikusok mennyországából kísérje figyelemmel a versenyt. Idén sem volt ez másképp, de ezúttal hosszabb időre ment, hogy egyúttal szétnézzen még pár helyen. A felső kép Nizzában készült, és azt hiszem, a második is.

Persze tudom én, hogy nem ez volt a legfontosabb úticél. Hanem Monaco!

Igen, ez már a legendás miniállamban készült. Látszik is rajta, nézzék meg, még az Astrán is gyári felni van. Egyébként ez az F1-es pálya célegyenese, a háttérben pedig az első kanyar.

Na de Gabi! Nem érzed szentségtörésnek, hogy egy beültél egy Mercedesbe? Még akkor is, ha maga Fangio ajánlotta fel az ülését.

Valamikor a '90-es évek második felében lerohadt itt egy F1-es autó. Azóta kicsit belepte a kosz. Vagy el tudják képzelni, hogy Monacoban tényleg szobrokat emelnek versenyautóknak?

Ugorjunk most Monzába, a verseny utáni tiszteletkör végéhez.

Itt éppen arra várnak az emberek, hogy betódulhassanak a pályára. Gabi persze az elsők között jutott be. És erről még videófelvételt is készített. Zseniális:

A rohanás után még arra is volt energiája, hogy - bár sípoló tüdővel - elmondja: arra kell vigyáznia, nehogy a tömeg benyomja majd a pódium alá, mert akkor nem fogja látni a díjátadást. Főleg, hogy elég sokan jönnek. Erre pedig ilyenkor reális esély van, mert Monzában a pálya fölé nyúlik a levegőben a pódium, hogy a nézők minél közelebb kerülhessenek az ünneplő pilótákhoz. Aki pedig alá kerül, az tényleg nem lát semmit.

Gabi viszont látott. Méghozzá milyen remekül. Nem gondoltam, hogy a tömegből ilyen jó képeket lehet készíteni. Minden elsimerésem! A képen Vettel, aki életében először állhatott dobogón, ráadásul mindjárt a legmagasabb fokán. Mellette a Toro Rosso csapatfőnöke és résztulajdonosa, Gerhard Berger, aki nyilván felidézte azokat a pillanatokat is, amikor versenyzőként nézhetett le így a rajongóira.

A tévében is mutatták, hogy valaki felnyújtott egy transzparenst, amit a pilóták alá is írtak.

Nos, ő volt az a srác. Milyen jó fej, nem? A lepedőre írt felirat: „Kedves autóversenyzők, légyszi, adjatok egy autogrammot!”

A hivatalos díjátadás után Jean Alesi invitálja Gabit a halandók számára amúgy elérhetetlen parc fermé-be, ahol a csapatok főhadiszállásai találhatók: „Gyere, ünnepeld velünk a kis Vettel győzelmét!”

Örömmámorban a Toro Rosso legénysége. Bár ezen a képen javarészt riporterek és fotósok láthatók. A német Bild c. újság másnap „Wir haben einen neuen Schumi” (Új Schumink van!) főcímmel jelent meg.

Gabi hagyományt teremtett abból, hogy akárhányszor Monzában jár, mindig megörökítteti magát az Enzo Ferrari utcában. Remélem, még sok ilyen kép készül majd. Talán az egyiken egyszer én is ott leszek...

Spanyol szépségek Nagykőrösön

Teljesen véletlenül tudtam meg, hogy ma SEAT bemutató lesz a helyi Tesco parkolójában. Természetesen, mint hivatalos SEAT fotósnak nekem is ott volt a helyem. Meg ott volt Tomi is, aki pedig azt tervezte, hogy ma átmegy tévét venni Kecskemétre a Ticsóhoz.

Nem tudom, lesz-e valami Tomi tervéből, mert egyelőre a spanyol gépkocsik mellett kell maradnia. Ha pedig elkezd esni az eső, amire megvan az esély, nem tehet mást, mint hogy beül valamelyikbe.

Tomitól megkérdeztem, hogy mi volt az eddigi legnagyobb hülyeség, amit a spanyol autókkal kapcsolatban mondtak neki. Na, mit tippelnek? Ez: „Szépek ezek a Saabok is, csak nagyon drágák.”.

A titkos orosz bázis felfedezése II.

Nem szeretném sokáig húzni, a történetet, mivel a második fele már nem lesz olyan izgalmas. A lényeg, hogy ahol bementünk, távoztunk is, hogy újra megpróbáljuk a főbejárat felől, hátha valaki odajön a kutyaugatásra.



Nagy mákunk volt, mert az oda vezető úton találkoztunk egy úriemberrel, aki épp kifelé jött. Szóba elegyedtünk vele, és elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk. Mivel nem igazán mutatott hajlandóságot rá, hogy beengedjen, igyekeztünk tovább puhítani, de nem állt kötélnek. Viszont a beszélgetésből kiderült, hogy a feleségével bent élnek, ők vigyáznak a bázisra. Mivel az úr sietett, elköszöntünk tőle, és egyből mentünk a kapuhoz. Dudáltam párat, és szerencsére erre kijött a felesége, akinek szintén elmondtuk, hogy csak azért jöttünk, mert szeretnénk fotózni néhányat.



A néni engedékenyebb volt, így beengedett minket. Sőt, végigkísért, és megmutatta a lényegesebb dolgokat. Mint például ezt a sárga épületet, ahol a tisztek laktak.



Igazi szocreál építmény, dehát milyen is lehetne. Az ajtaja azért van eltorlaszolva, hogy az udvaron lévő állatok - csirkék, kutyák, bárányok - véletlenül se menjenek be.



Belülről ismerős kép fogad. Nagyon hasonlít a kecskeméti volt laktanyához. Ugyanúgy kifosztva, ugyanolyan lerohadt állapotban. Ahol a tető beázik, már a falaknak sincs sok hátra. A falakon kívül amúgy nincs is más, ha véletlenül van még valamelyik mellékhelységben wc csésze, az száz százalék, hogy össze van törve.



A lakásokhoz vezető lépcsőház. A kinti fa ágai már elkezdték az épület meghódítását.



Ez volt a konyha, ahonnan a katonák az élelmet kapták. Ennek már teteje sincs, de a csempék néhol meglepően jó állapotban maradtak.



Na, mi lehet az a fehér felület a túlsó falon? Igen, ott volt a mozivászon. Bár az is lehet, hogy csak simán a falra vetítették a filmeket az orosz katonáknak a szomszédos kis helységből.



Ha pedig a szórakozásnál tartunk, meg kell említenem a gőzfürdőt is. Ez pedig a mellette lévő kis medence, amiben a forró gőz után lehűthette magát az ember.



A gőzfürdő kazánháza. Természetes fény híján ebben a helységben olyan sötét volt, hogy még a helyet megmutató hölgy sem tudta igazán hogy néz ki világosban. Hála a fényképezőgép vakujának, most ezt is megtudhattuk. A régi kazánt rendesen elkezdte emészteni a rozsda.



Na, ezt nem tudom, mi. A hölgy szerint vécé, de egyértelmű, hogy nem az. Legalábbis nem tudom elképzelni róla. Inkább az tűnik valószínűnek, hogy a kis elválasztófalakon lévő lyukakon keresztül talán valami cső futhatott. De hogy az mi lehetett, vagy ha nem így volt, akkor mi célt szolgált ez a helység - fogalmam sincs. Ha valaki sejti, megírhatná kommentben.



Ez viszont biztos, hogy vécé. Nem lehetett valami kényelmes.



Lőszerraktár az erdőben. Marha nagy a terület, ahol elhelyezkednek. Jópár ilyen nagy raktár van szerteszét, nem is lehet könnyen összeszámolni őket. De tíz-húsz között lehet valahol a számuk.
A legenda szerint volt itt titkos, részben föld alatti repülőtér. Nos, ez úgy tűnik, nem igaz. Viszont tény, hogy van egy szélesebb völgy a dombok között, ami talán elég széles és hosszú volt ahhoz, hogy egy kisebb repülő leszálljon.
Beszélnek titkos alagútrendszerről is, ami a városba vezet. Erről a hölgy annyit mondott, hogy talán létezhet, de a bejáratait biztosan betemették, úgyhogy erről már csak olyan emberek mesélhetnének, akik szolgáltak itt.
Tényleg jó lenne, ha valaki mesélne erről a helyről. Kár, hogy elég kevés esély van rá...

A titkos orosz bázis felfedezése I.

Elnézést, hogy több mint egy hete nem írtam, de részben a sok dolog, részben a lustaság akadályozott. Cserébe viszont olyan történet jön most, amin jópár napja gondolkodom, hogy meg szabad-e osztani mindenkivel. Végül arra jutottam: miért ne? A Vikiszava történetének talán legexkluzívabb tényfeltáró riportja következik.



Szóval, ha Nagykőrösről haladunk kifelé a lajosmizsei úton, egyszer csak van egy leágazás jobbra. Egy betonút, amit viszont rögtön az elején fehér kapu zár el a járműforgalom elől. Azt mindenki tudja, hogy itt volt régen az oroszok egyik bázisa. Sőt, azt is tudhatják, hogy lőszerraktárak rejtőztek itt az erdőben, azért védték annyira, hogy még a környékére sem lehetett jönni. A helyet még ma sem egyszerű megközelíteni. Éppen ezért különösen szerettem volna bejutni ide. A pontos útvonalat nem árulom el, de ezt az első kaput nem nehéz megkerülni, ha nem a főútról, hanem az erdő felől közelítjük meg a helyszínt. Egyébként erre jó a Google Maps, ezt csak úgy halkan teszem hozzá.



Ha túl vagyunk a kapun, egy hosszú egyenes út végén újabb kapuba ütközünk. Itt volt a főbejárat, ahol egyből kutyák fogadtak. Így ott nyilván nem mertünk bemenni, úgyhogy maradt a második lehetőség: menjünk körbe, hátha látunk valamit. Láttunk is. Egy helyen kicsit le volt szakadva a szögesdrót kerítés, ezért különösebb megerőltetés nélkül be tudtunk mászni. A területet dupla szögesdrót kerítés védi. Ha valaki ezeken átjutott, még mindig ott egy domb, amire fel kell mászni. Ez is körülveszi az egész helyet.



A domb tetejéről viszont már elénk tárul, hogy mit rejtegettek itt. Ma már persze meglátszik, hogy évtizedek óta nincs igazi gazdája, de a lőszerraktárak még most is állnak, csak a tetejük hiányzik.
Miközben az első képeket készítettem, nem akartam foglalkozni a tudattal, de azért életemben nem sokszor féltem még annyira. Azon gondolkodtam, hogy mi van, ha egyszer csak meglátom, hogy rohannak felénk a kutyák. Tudtam, hogy a területet őrzik, viszont az egész olyan hatalmas, hogy többszáz négylábú is elveszne benne. Úgyhogy csak reménykedtem, hogy pont nem fog erre járni egy sem.



A dombok mindenfelől akadályozzák a kilátást, ami mondjuk harcászati célokból nyilván előnyös volt. Az garantált, hogy ide járművel nem jutott be senki, akit nem akartak.



Ez itt az valószínűleg egyik lőszerraktár - pontosabban ami maradt belőle.



Az biztos, hogy raktározási célra használták, mert a földön még látszanak a felfestések, amik az áru útját jelezték. Arra kíváncsi lennék, mi vezetett be az ajtón, ami miatt egyenes vonalban így fel van töredezve a beton.



A területen beül is több szögesdrót akadályozta a közlekedést, de mai állapotában már több helyen lehet olyan lyukakat találni, ahol viszonylag egyszerű átjutni. Ezért aztán viszonylag akadálytalanul haladtunk tovább befelé. Csak akkor álltunk meg gondolkodni, amikor motoros fűrész hangját hallottuk, ami alapján megbizonyosodhattunk róla, hogy emberek tartózkodnak a közelben. Ami nem lett volna baj, mert azért mentünk oda, hogy beszéljünk valakivel, de a kutyákkal nem szerettünk volna találkozni.

(A történet második része itt folytatódik)