
Bizony, tegnap eljött az a nap, amikor feladtam az elveimet. Mégpedig azt, hogy egy autót - legyen az akármilyen és akármennyi idős - lehetőleg gyári állapotában kell megőrizni. Tehát egy 1986-os évjáratú Golf II-esre ne tegye fel senki a '90-es modell nagy lökhárítóját, mert az már nem eredeti. Ugyanígy ellene vagyok még a pótféklámpának is a régi modellek esetében - pedig az tényleg hasznos találmány. Én soha nem fogom az Ax-emet könnyűfém kerekekkel, meg xenonhatású izzókkal felvértezni, mert nevetségesen mutatna úgy.

Tegnap viszont meglátogattam Zoli barátomat a szervizükben, és olyan dolgot pillantottam meg, amitől megváltozott az életem. Piros műbőr váltószoknya. Annyira gagyi, hogy már jó. Ezért meg akartam nézni, hogy mutatna az autómban, és érdeklődtem Zolinál, hogy van-e ilyenjük felbontva. Zoli meg azt mondta, hogy nekem adja azt, amit megláttam. Úgyhogy felbontotta és rögtön fel is tette a váltókarra. Kicsit nehezen ment, mert a gyári gumiborítást ki kellett szedni a helyéről hozzá de persze ott maradt az is a helyén, és arra került rá ez a piros. Borzasztó, nem? De valahogy mindig röhögnöm kell, ha meglátom. Ez pedig jó, mert a másik elvem meg az, hogy az ember mindig nevessen, ha alkalmat talál rá.


2 megjegyzés:
Wow! Ilyen még Wickey Alfa Romeo 156-jában sincs, pedig ott még a rádió LCD-je is piros, nem beszélve a belső kárpithoz hasonló piros CD tartóról. Ha ezt látná... :-) Nagyon cucc! :-))
Ebben nincs klíma???? A TOYO jobb volt.......
Megjegyzés küldése