Amikor az ember feladja az elveit

Bizony, tegnap eljött az a nap, amikor feladtam az elveimet. Mégpedig azt, hogy egy autót - legyen az akármilyen és akármennyi idős - lehetőleg gyári állapotában kell megőrizni. Tehát egy 1986-os évjáratú Golf II-esre ne tegye fel senki a '90-es modell nagy lökhárítóját, mert az már nem eredeti. Ugyanígy ellene vagyok még a pótféklámpának is a régi modellek esetében - pedig az tényleg hasznos találmány. Én soha nem fogom az Ax-emet könnyűfém kerekekkel, meg xenonhatású izzókkal felvértezni, mert nevetségesen mutatna úgy.
Ezt az autót az egyszerűség céljával tervezték, nincs benne semmi felesleges sallang, és nekem ettől tetszik.
Tegnap viszont meglátogattam Zoli barátomat a szervizükben, és olyan dolgot pillantottam meg, amitől megváltozott az életem. Piros műbőr váltószoknya. Annyira gagyi, hogy már jó. Ezért meg akartam nézni, hogy mutatna az autómban, és érdeklődtem Zolinál, hogy van-e ilyenjük felbontva. Zoli meg azt mondta, hogy nekem adja azt, amit megláttam. Úgyhogy felbontotta és rögtön fel is tette a váltókarra. Kicsit nehezen ment, mert a gyári gumiborítást ki kellett szedni a helyéről hozzá de persze ott maradt az is a helyén, és arra került rá ez a piros. Borzasztó, nem? De valahogy mindig röhögnöm kell, ha meglátom. Ez pedig jó, mert a másik elvem meg az, hogy az ember mindig nevessen, ha alkalmat talál rá.