A mostani hétvége a fotós projekteké. Egy Nagykőrös és környéke építészeti szépségeiről (vagy valami hasonlóról) szóló kiadványhoz kell ezúttal képeket készítenem. Ennek keretében kellett Kőröstetétlenre látogatnom, hogy lefotózzam az Árpád-halmot. Ez önmagában persze nem olyan érdekes. Egyedül nem volt kedvem menni, úgyhogy elhívtam Ágit, mivel őt úgyis érdekli az építészet, meg legalább kirándulunk egyet a szép tavaszi időben. Odafelé már figyelmesek lettünk rá, hogy egy út közepén ülő részegtől párszáz méterre heves avarégetés folyik, ami a nagy szélben nem tűnt a legjobb ötletnek. Főleg, hogy elég nagy kiterjedésű volt már a tűz, embereket pedig sehol nem láttunk, akik felügyelték volna.
Mindegy, mi továbbmentünk lefotózni az Árpád halmot. Hazafelé viszont muszáj volt megállnunk, mert kezdett élesedni a helyzet. Volt olyan szakasz, ahol az útszéli tűzet majdnem az út közepéig befújta az erős szél. Mondtam is Áginak, hogy le ne húzza az ablakot, mert még belekap a hajába a tűz. Ami az alsó képen látszik, az csak kicsi volt ahhoz képest, amiről most beszélek, de azt nem sikerült lefotózni, mert igyekeztünk minél hamarabb áthaladni rajta.
Később megálltunk fényképezni, és akkor már muszáj volt bemennünk egy faiskolába is, aminek szintén égett az aljnövényezte jópár helyen. Nagyon jól nézett ki, csináltunk is pár képet, de siettünk, mert a nagy füst nem volt túl egészséges. Nem tudom, azóta mi történt a tűzzel, hogy ég-e már az erdő, de amilyen nagy területen emésztették a lángok a száraz avart, elég nagy összefogásra lesz (vagy lehetett) szükség a környékbeliek körében ahhoz, hogy eloltsák.
Ma este viszont nem tudok visszamenni a helyszínre, mert Zolival pillanatokon belül indulunk osztálytalálkozóra. Valószínűleg arról is beszámolok majd. Addig is hadd zárjam ezt a cikket saját kedvenc idézetemmel: „A tűz akkor jó, ha ég.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése