Elég ritkán találkozok Gabival, de ma megállapítottam, hogy – ha a haja rövidebb is lett (és mennyivel jobb így!) – bizonyos dolgokban egyáltalán nem változik. Például a mai napig, ha olyan vidámparki eszközt lát, amin nekem egész biztosan felfordulna a gyomrom, ő olthatatlan vágyat érez, hogy azonnal felüljön rá.
Márpedig van most Kecskemét főterén egy óriási hinta. Nem nehéz megtalálni, elég ha a felőle érkező a sikolyok hangját követi az ember. Ilyenkor Gabi minden eszközzel megpróbál rávenni, hogy üljek fel vele. Sőt, azt is el akarja hitetni velem, hogy azért kell felülnöm vele, mert ő egyedül nem mer.
Most azt a kibúvót találtam, hogy azért nem ülök fel vele, mert inkább lefotózom, így szerencsére megúsztam a kalandot.
Hogy mennyire nem mer felülni egyedül, arról annyit, hogy mire kivettem a pár méterrel arrébb álló autómból a fényképezőgépet meg az állványt, ő már javában fent ült ezen a szörnyetegen, ami a földről, tisztes távolságból nézve is félelmetes.
Pár pillanatig megpróbáltam belegondolni, hogy milyen érzés lehet egy ilyen marha nagy hintán ülni, aztán rájöttem – soha nem akarom megtudni.
1 megjegyzés:
Épp ma séltáltam el a főtér felé. Nekem valamelyik "gyerekmozdonyszerű harci szörny" valami keltette fel először a figyelmemet, talán arra még fel is mernék ülni, de öreg vagyok én már ahhoz! :-D Legyen szép napod!
Pussz!
Megjegyzés küldése