Kalandjaim a telemarketinges robotokkal

Engedjék meg, hogy most kidühöngjem magam. Köszönöm, akkor kezdeném is.
A címben szereplő jelenségről, a telemarketingről szeretnék beszélni. Szóval, nálunk a cégnél az esetek nagy részében én veszem fel a telefont. Emiatt naponta legalább egyszer beszélni kényszerülök olyan robotokkal is, akiket arra tanítottak be, hogy elutasításom ellenére ne tudjam a következő másodpercben lecsapni a kagylót, hacsak nem akarok kivételesen bunkó lenni. Ahogy nemet mondok, máris jön egy keresztkérdés, amit meg kell válaszolnom. Általában indokokat kérnek, hogy miért nem érdekel, amit kínálnak. Azért nevezem őket robotoknak, mert bár emberek, mégis agymosáson estek át, és nem is cselekedhetnek eltérően, mint amire beprogramozták őket. És egyre jobban gyűlölöm az ilyen robotokat, pontosabban a felbújtóikat.
Nem tudom, sejtik-e, miért nem akarok velük bunkó lenni? Nos azért, mert képesek lennének visszahívni és kérdőre vonni. Akkor meg több időt veszítek vele, mint ha elsőre sikerül meggyőznöm, hogy nem tudja áttörni masszív ellenállásomat. Ez nem könnyű feladat.
Pár napja a következőhöz hasonlóan zajlott egy ilyen beszélgetés a nőnemű robottal:

Robot: Jó napot kívánok, XY vagyok a XZ cég megbízásából, és a cég ügyvezetőjét keresném.
Én: Attól tartok, hogy nem tudom adni, mert épp nincs itt.
Robot: Akkor mikor kereshetem?
Én: Megkérdezhetném, hogy milyen ügyben keresi? Talán van itt más is, aki segíteni tudna önnek.
(Ha szerencsém van, ilyenkor nem utasít el, hogy ő csak az ügyvezetővel akar beszélni, szóval jó esetben az alábbiak szerint folytatódik a beszélgetés)
Robot: Nos, rendben van. Cégünk 8 éve foglalkozik az xyz tisztítószerek forgalmazásával és 12 éve vagyunk piacvezetők Európában. Ügyfeleink száma meghaladja a Föld lakosságának másfélszeresét... Amit önöknek ajánlunk, az egy nagyon kedvező...
Én (közbevágva): Elnézést, nem baj, ha nem érdekel? Azt hiszem, ki merem jelenteni, hogy nem tartunk igényt a szolgáltatásaikra.
Robot: Honnan tudja?
Én: Ó, én csak sejtem...
Robot: És megkérdezhetném, hogy miért nem?
Én: Most komolyan meg kell indokolnom?
Robot: Kedves uram, én is elmondtam önnek, amikor kérdezte, hogy milyen ügyben hívom, akkor legyen szíves válaszoljon.
Én: Na jó. Elhiszi, hogy van szappan meg más tisztítószer is a cégünknél? Jó kis Ultra Derm. Nem fog rábeszélni semmire, ezért azt javaslom, hogy takarítsunk meg magunknak egy kis időt, én dolgozok tovább, ön pedig hívja a következő számot a listán. Így mindketten jobban járunk.
Robot: (döbbent csend)
Én: Ne haragudjon, jó? Viszonthallásra!

Aztán letettem a telefont. Ezt a robotot sikerült meggyőzni, bár nem adta könnyen magát.
Ma könnyebb dolgom volt.

Robot: Jó napot kívánok! XY vagyok a XYZ cégtől, és az ügyvezetőt keresném.
Én: Ő sajnos nincs itt, de én nem tudok esetleg segíteni?
Robot: Nem tudom, hogy ön mennyire számít döntéshozónak.
Én: Jaj... Nem baj, ha nem kérjük a szolgáltatást? ... Tudom, hogy anélkül mondtam, hogy tudnám, hogy miről van szó... De igazából nem is érdekel.
Robot (csalódottan): Jó, akkor köszönöm...
Én: Én köszönöm!

Az ilyen robot ritka kincs, mert nem jut még eszébe reflexszerűen az a lecke, amit a bunkó visszautasítások ilyen fajtájára tanítottak neki. Nekem elég, ha 3 másodpercre elbizonytalanodik, elgyengül, mert akkor máris elköszönök tőle, és leteszem a telefont. Ez pedig az ilyen robotoknak a teljes megsemmisülést jelenti. Elfogadják, hogy nem tudnak felülkerekedni, ezért nem próbálkoznak többet. Legalábbis egy ideig.
Vannak olyanok is, akik emberibbek, és megértik rögtön az elején, hogy nem vagyok kíváncsi rájuk, aztán nem is erőlködnek.
Az előbb belenéztem egy ilyen telemarketinges oldalba. Azt tanítják nekik, hogy ha őszintén kíváncsiak arra, amit mondunk nekik, attól elgyengülünk. Mert mindenki szereti, ha odafigyelnek arra, amit mond. Most próbálom megtanulni én is, hogy ne gyengüljek el, mert ez a módszer tényleg hatásos. Hiába vagyok bunkó, ha megkérdezi, hogy miért, akkor muszáj elmondanom neki, és ezzel máris elvette a figyelmemet a munkától, amivel így nem tudok haladni.
Ráadásul még fejlődést is észre lehet rajtuk venni. Sokkal rafináltabbak, mint pár éve. Ma például az egyik el akarta kérni a főnököm mobilszámát. Mondtam, hogy inkább a vonalason hívja, ha nagyon akarja. Erre mit válaszol a ravasz róka?
- Nézze, megmondom őszintén, hogy megvolt nekem a főnöke telefonszáma, mert beszéltem már vele, csak elveszítettem. Megadná újra?
Ejha! Ember legyen a talpán, aki nem dől be az ilyen trükknek.
Egyébként apukám a példaképem ezen a téren, mert ő olyanokat tud mondani nekik, amitől megfekszenek. Hadd mondjam el azt, amin a legnagyobbat röhögtem:

Robot: Jó napot kívánok! XY vagyok az XYZ szeretetszolgálattól. Egy beteg kisfiú műtétjére gyűjtünk pénzt...
Apa: Az a baj, hogy sajnos mi is ilyen helyzetben vagyunk.
Robot: Ó, az ön családjában is van beteg kisfiú?
Apa: Nem, hanem mi is gyűjtjük a pénzt.

És apa ezt teljesen komolyan mondja, ráadásul egy másodperc gondolkodás nélkül. Neki reflexből jön, amiért nagyon irigylem.
Nekem azt hiszem, más módszerhez kell nyúlnom. Ez után, ha keresik a főnököt, egyszerűen azt mondom majd, hogy sajnos előzetes letartóztatásban van. Nem tudom, mikor lesz elérhető, de szeretnék már én is beszélni vele, mert 4 havi fizetésünkkel tartozik. Így talán nem akarnak majd minden áron eladni nekünk valami feleslegeset.
Csak nehogy igazi ügyfélnek mondjam majd...