Az óváros körbejárása után lassan hazafelé vettük az irányt, mert úgy döntöttünk, nem egy kocsmában, hanem a szobánkban nézzük meg a Formula 1 első éjszakai versenyét. Sétáltunk épp eleget ahhoz, hogy kényelmesen, ágyból nézzük a futamot. Kati meg Zoli el is aludtak rajta, de véletlenül felébresztettem őket, amikor Massa kitépte az üzemanyagtöltő csövet. Meg akkor is, amikor Raikkonen falnak ment. Jaj, de már megint a versenyről beszélek, ahelyett, hogy a témánál maradnék. Szóval, a felső képen a Willy-Brandt Platz-on lévő 12 csillagos euro-szobor látható, ami arra utal, hogy itt található az európai banki központ.
Az euro szobortól gyalog már csak pár perc volt a szállásunk a Kaiserstraße-n. Ha megfigyelik a képen az első kis fát balról, annak a tetejétől kicsit jobbra van egy erkély az épületen. Na, az volt a miénk. Elég tökéletes helyünk volt, nem?
Almabor. Én még soha nem hallottam róla azelőtt, pedig — mint megtudtam — Ausztriában, Németországban és Angliában is elég népszerű. Mondjuk meglepődtem volna, ha a franciák meg az olaszok lennének oda érte. Egy emelettel feljebb, pont a fejünk fölött volt a recepció, ahol az étkező is helyet kapott, és általában itt mindig nagy élet folyt. Az italválaszték nem volt túl gazdag, mindössze négyféle Beck's sör és az előbb említett almabor alkotta kínálatot. Mivel nem szeretem a sört, kizárólag a „Cider Apple Wine” nevű tétel maradt. Egyébként nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre hangzik. Sőt, kifejezetten kellemes is. Hasonló élményt adhat, mint a sörbarátoknak a sör. Egy jó, szőlőből készült borral viszont nem szabad összehasonlítani. Azt javaslom, hogy aki olyan helyen jár, ahol nincs más bor, ne féljen tőle, kóstolja meg.
Amikor újra elindultunk, az utcán egyből erre a sörbiciklire lettünk figyelmesek. A turisták fotózták, fiatalok egy csoportja pedig felült rá, hogy egy korsó sör mellett mindenki kivegye a részét a tekerésből, és így menjenek várost nézni. Az elején persze ül valaki, aki irányítja a négykerekűt. Többet erről a járgányról a BierBike honlapján tudhatnak meg.
Már reggel azzal akartuk kezdeni, hogy felmegyünk az egyik ház tetejére, ahol a kilátóterasz van, de az 10 óra körül még zárva volt. Ezért délután tértünk vissza a helyszínre, hogy újabb próbát tegyünk. Az épület mellett van ez a szobor, ami a németek nagy költőjének, Friedrich Schillernek (1759–1805) állít emléket.
Ha a szobor előtt állva elnézünk kicsit jobbra, akkor pedig megláthatjuk a Main Tower-nek nevezett felhőkarcolót. Ahonnan az antenna kiáll, oda lehet felmenni egy lifttel, ami 18-20 km/óra sebességgel halad, így aztán pillanatokon belül feljuthat az ember.
Odafent pedig ez a látvány fogad. Egy olyan kisvárosi gyereknek, mint én, ez lenyűgöző látvány. Fantasztikus, hogy lentről nézve más hatalmas házak milyen kicsik voltak innen.
Nézzék a kép bal harmadánál lévő dupla tornyot. Az alacsonyabb (sötétszürke) tetejétől a háttérben közvetlen jobbra látható, íves tetejű épület a főpályaudvar. Vagyis ott előtte van valahol a szállásunk is.
A bal alsó sarokban az óváros egy része látható, meg pár híd. Alattuk meg a Majna.
Kati azt mondta, hogy ezt a képet majd NYC felirattal teszi fel iwiw-re. Annak azért kicsit gyér lenne.
Egy ilyen helyen persze mindenki fotózik, hogy megörökítse, hogy hol járt. A lemenő napnál remek témát nyújtottak a fényképező emberek.
:) Ugye, milyen kedves? Pedig félig beállított kép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése