2008. október 25.

Hot-dog parti


Vanda y-nal írta, én i-vel írom a partit, de lényegtelen is. Az ő beszámolója nagyon tetszett, ezért mindenképpen javaslom, hogy olvassák el. A történtek több szemszögből való megismerése ugyanis minden esetben teljesebbé teszi a képet.

A buli hivatalosan 7 órakor kezdődött, de ha jól emlékszem, kevés vendég érkezett pontosan. Ami ugyan nem baj, mert nem is erről vagyunk híresek. A kajával meg akartam várni mindenkit, mert a hot-dog frissen jó. Vandát nem tudtuk csak megvárni, mert ő – egy igazi sztárvendéghez illően – jóval később érkezett. Neki nem is maradt, csak egy darab, de remélem nem maradt éhen. Főleg, hogy később megnyugtatott, hogy otthon azért megvacsorázott a biztonság kedvéért. Legközelebb több kiflit és virslit veszek, az tuti. De örülök, hogy sikeres volt a kaja. Hozzátéve, hogy a barátaim igényesebb táplálékhoz vannak szokva az ilyen összejövetelek alkalmával is.

Sajnos a vaku fénye megsemmisítette Fefe konyhájának színes fényes, kocsmai hangulatát, de majd egyszer lefotózom normálisan is. Egy üveg pezsgő meg pár pohár bor után már nem voltam kitartó fotózás terén. A hot-dogok meg teljesen lemaradtak mindegyik képről, mert hamarabb elfogytak, mint hogy észbekaptam volna.

Ez egy félig beállított kép. Tomi megpróbált parasztikusan laza lenni, kezében a Heinekenes hordóval. Nagyon megy neki az ilyen.

Ferike itt már kicsit befáradt, de a kép csalóka. Amúgy dőlt belőle az okosság, csak a kép készítése közben nem akart folyamatosan beszélni, úgyhogy addig is pihentette az arcát.
Remélem, hogy mindenki jól érezte magát, én pedig következő alkalommal tényleg több hot-dogot fogok készíteni. És talán nem felejtem el a bacon-t sem megsütni hozzá.

Nincsenek megjegyzések: