A történet teljesen szokásosan kezdődött. Valaki kitalálta, hogy menjünk el korizni Tomiék tavára. Így ma dél körül felkerekedtünk és kimentünk. Amikor kiértem, már javában nyomták a srácok, ott volt Tomi apukája is, meg a Panca bácsi, aki sok mindenről híres, de arról nagyon, hogy a legjobb csilis babot ő készíti, meg hogy neki a sport télen is a horgászat.
Látják, most is lékhorgászott, és állítólag halat is fogott, csak nem tudtam megörökíteni a zsákmányt, mert túl hideg volt és elrakták valahova. Mondjuk ezt a részét nem nagyon értem a dolognak, de a horgászathoz annyira nem értek, hogy mindent készséggel elhiszek. Sőt, amikor Panca bácsi egyszer kihúzta az úszót (vagy mit) a tóból, és láttam, hogy a zsinór végén ott egy kis hal formájú valami, elkezdtem örülni, és majdnem gratuláltam is neki, amikor valaki mondta, hogy az csak a csali. Majdnem kínos helyzetbe kerültem.
Kínos volt még az a helyzet is, mikor jöttek a pajtások nagy örömmel, hogy majd húznak szánkóval engem, aki egyedül nem tud korcsolyázni közülük. Húztak is volna, csak a szánkó alig akart megmozdulni. Szerintük nehéz vagyok, én viszont a szánkó rozsdás talpát és a nem kellően csúszós jeget okolom. Azért ha belöktem, tudtak húzni valamennyire. Még Katinak is sikerült, itt a bizonyíték!
Nem kínos, hanem inkább ijesztő volt, amikor gyakori recsegést hallottunk, amit a jég hátán élők által rianásnak nevezett jelenség produkált. Szerintem mindenki tudja, de azért elmondom, hogy a rianás az, amikor tisztességes szakaszon végigreped a jég. Nagyon jó hangja van, de ha a befagyott vízfelületen tartózkodik az ember, akkor hajlamos megijedni tőle. A vége felé még viccelődtem is ezzel. Odamentem a többiekhez, hogy ugráljunk már egy kicsit, vagy valami, hogy beleszakadjunk, mert arról sokkal izgalmasabb posztot tudnék írni a blogra. Ahogy ezt kimondtam, komoly recsegés hallatszott, és éreztük, ahogy megmozdul a lábunk alatt a jég. Na, akkor gyorsan meggondoltam magam, és ahányan voltunk, annyifelé hagytuk el azt a kritikus pár négyzetmétert.
Nem baj, minden nappal hízik a jégréteg vastagsága. Én pedig egész komolyan elhatároztam ma, hogy megtanulok valamennyire korcsolyázni. Az eseményekről később beszámolok. Ha tudok majd törött kézzel gépelni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése