Úgy érzem, hogy tegnap megcsináltam életem eddigi legjobb portréit. Pedig az elején szenvedtünk Vivivel, mikor az új világítási technikámat próbálgattuk. Valahogy egyikünk se volt igazán ráhangolódva arra, hogy komolyan fotózzunk, ezért az első 100-150 kép nem is lett igazi. Fel is akartam adni, de mivel Vivit nem hangolta le a kezdeti eredménytelenség, ez már egy kis erőt adott. Az a gond, hogy hamar elveszítem a lelkesedésemet, ha valami nem megy egyből úgy, ahogy elképzeltem.
Aztán próbálkoztunk különféle beállításokkal, és egyre jobban belejöttünk.
Az új világítási módszerről annyit, hogy mindössze egy neoncső kell hozzá, az benne van egy tokban, aminek köszönhetően állítva is megáll a földön. Persze akkor, ha nem lököm fel, mert most erre is sor került. De szerencsére ez kevés volt ahhoz, hogy tönkretegyem.
Az oldalról világító neoncső kegyetlen tulajdonsága, hogy maximálisan kihoz minden bőrhibát, és nagyon oda kell figyelni, hogy a fotóalany feje milyen szögben áll, mert elég egy kicsit elfordulnia, és máris olyan árnyékok jelenhetnek meg az arcán, amik nagyon előnytelenek tudnak lenni. Meg is gyűlt ezzel a bajunk sok képnél. Viszont ha eltaláljuk a beállítást, akkor nagyon szép végeredményt kaphatunk. Ne legyenek illúzióink, nincs olyan ember, akinek ilyen megvilágítás mellett ne kellene retusálni az arcán. Szerencsére Vivivel azért nem volt nehéz dolgom.
A fekete-fehér képek nagy előnyei, hogy ha a bőrszínt nem sikerül eltalálni, akkor színek nélkül máris megszűnik ez a hiba. Nem lesz jelentősége. Persze egy alapvetően rosszul exponált fotónál ez édeskevés, de ezen a szinten azért már túl vagyok. Viszont a neon kékes fénye miatt a megvilágított és az árnyékos részek határán Vivi bőre egészen piros lett némelyik képen. Ezért párat inkább fekete-fehérben csináltam meg végül.
Werkfotókat ritkán szoktam készíteni, de most egy kivételt megmutatok. Csak hogy lássák, hogy az utolsó előtti kép milyen körülmények között készült. Elég más így, nem? Nem csodálom, hogy Vivi is elfáradt a végére. Több, mint 400 fotót készítettünk. Ezúton is köszönöm neki a kitartást, és hogy nagyon ügyesen hozzájárult az eredményes munkához!
Tudom, hogy ezek a képek olyanok, amikre pár hónap múlva is büszke leszek. Ez pedig nagyon nagy szó, higgyék el. Főleg, hogy előre le mertem írni. Sokat tanultam tegnap, úgy érzem, rájöttem valamire. Valamire, nem csak a világításról, hanem a figyelemről, a kitartásról és a részletek rendkívüli fontosságáról. Remélem, hogy a jövőben ezek segítségével jobb képeket tudok készíteni. Köszönöm, Vivi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése