De ha valaki lelkes, nem szabad megfosztani a tanulás lehetőségétől. Gabi pedig lelkes, tanulni akar, és tudni mindent az autókról, mert jövőbeli munkájához kapcsolódnak a négykerekűek. Ő már csak ilyen.
Amikor megismerkedtünk, bő hét éve, annyit tudott az autókról, mint én a konyhaművészetekről - vagyis meglehetősen keveset. Mivel én akkoriban elég nagy Formula 1 fanatikus voltam, őt is érdekelni kezdte a téma, és csakhamar képessé vált arra, hogy felismerje a mezőnyben a Ferrarikat. Vagyis megtanulta, hogy azok pirosak. Gondoltam, ezzel ki is merült a kíváncsisága, de mire észbekaptam, hogy mégsem, már Monzából hívott az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján, hogy épp a Ferrari boxban van, illetve hogy most vitték körbe a pályán mikrobusszal néhány miniszter társaságában.

Annyira le tudja nyűgözni az embereket, hogy szinte mindenhová be tud jutni egy versenypályán, ahová szeretne.
Egyszer, amikor belógott a Hungaroringre, Talmácsi Gábor is éppen ott tesztelt. Amikor meglátták, és kérdőre vonták, hogy mit keres a pályán, egyszerűen azt mondta, hogy újságíró, és máris barátságosan elbeszélgettek vele, sőt, Talma körbe is vitte motorral a mogyoródi pályán. Arról már írtam, hogy legutóbb Monzából hazahozott egy táblát emlékbe a versenypályáról. Ezek után azt hiszem, érezhető, hogy mennyire fanatikus. És ezek után nyilván nem lep meg senkit, hogy ez a párbeszéd zajlott le köztünk a legutóbbi telefonbszélgetés alkalmával:
Gabi: - Egyébként csalódtam, hogy nem tettél fel a blogra képet az új Ferrariról, meg nem is írtál róla.
Viktor: - Nem akartam, mert mások írtak már róla, és akit érdekel, úgyis látta.
G: - Jó, de akkor is írhatnál.
V: - Ennyi erővel írhatnék a versenyekről is, azzal meg már régen felhagytam.
G: - Akkor írj azokról is, én szívesen olvasnám.
V: - Köszi, de nem fogok versenyekről írni.
G: - Na jó, de akkor legalább egy képet tegyél fel a Ferrariról, meg mondjuk beszínezhetnéd pirosra a blogod hátterét... nagyon elengedted magad mostanában.
Ekkor döntöttem el, hogy felteszek egy képet a Ferrari idei versenygépéről, az F2008-ról, amivel Raikkonen és Massa harcol majd a világbajnoki címért.

Viszont ne haragudj Gabi, de nem fogom pirosra színezni a hátteret, mert szívemen viselem az olvasóim szemének egészségét.
4 megjegyzés:
itt is nagyon nagyon helyes a Gabi, irigyellek hogy ismerheted
Mclaren forever!!!! A ferrari szar!!!
Ezt ki ne töröld!!!!
Első névtelennek: én is irigyelném magam a helyedben.
Második névtelennek: ilyen érvek ellen nem tudok vitába szállni. És nem törlöm ki.
Na azzé kiscsávó!!!!
Megjegyzés küldése